Kikötő Online

Ki kezdje az önkorlátozást?

A klímaprobléma megoldására tett erőfeszítéseknél az a legnagyobb visszahúzó erő, hogy saját magatartásunkon, mindennapi életünkön kellene változtatnunk. Mindenki tudja, hogy mit kellene tenni, de az alapelvek tudomásulvétele mellett lehetőleg senki sem akar lemondani semmiről. Dr. Jens Rolffnak, a sheffieldi egyetemen oktatójának azonban van egy javaslata.

Az ENSZ szokásos év végi klíma csúcstalálkozóját az idén a dél-afrikai Durbanban tartják, 2011. november 28. és december 9. között. Tavaly e rendezvénynek a mexikói Cancún adott otthont. 2009-ben Koppenhága, 2008-ban Poznan… Ezek a konferenciák többnyire úgy vonultak be a köztudatba, hogy már a megrendezésük is komoly eredmény, hiszen a környezetvédelmi problémák komolyan vételét jelzi. Ugyanakkor, ahogy múlnak az évek egyre inkább világossá válik: hiába a sok, mindinkább vészjósló előrejelzés, a klímacsúcsokon finoman szólva nem következik be áttörés. Évről évre tovább tologatják a problémákat. Így aztán nem csoda, hogy megjelennek olyan rosszindulatú vélemények is, melyek szerint a résztvevőket – környezetpolitikusokat, népes szakértői stáb tagjait, temérdek újságírót – szállító gépek jobban megterheli a környezetet, mint amennyire a tanácskozások munkája javítja.

Paradox módon az ökológiai problémák súlyának elismerése némiképp fokozhatja is a környezetterhelést. Ahogy a téma iránti érdeklődés növekszik, úgy szaporodnak a nemzetközi konferenciák, válnak kiterjedtebbé a tudományos delegációk. A cél persze változatlan. Csökkenteni kellene a szénszármazékok kibocsátását, ami önkorlátozást igényelne – hirdetik a Föld jövőjéért méltán aggódó, és ezzel összefüggésben mind gyakrabban repülőre szálló tudósok.

Egy fiatal német biológus, a jelenlegi a sheffieldi egyetemen oktató Jens Rolff a minap a The Guardian környezetvédelmi blogjában megjelent cikkében érzékeny pontra tapintott rá azzal a megállapításával, hogy a klímaprobléma megoldására tett erőfeszítéseknél az a legnagyobb visszahúzó erő, hogy saját magatartásunkon, mindennapi életünkön kellene változtatnunk. Mindenki tudja, hogy mit kellene tenni, de az alapelvek tudomásulvétele mellett lehetőleg senki sem akar lemondani semmiről. Márpedig azok az alapelvek nem sokat érnek, amelyek megvalósításáért ilyen keveset teszünk.

Dr. Rolff a szerint a probléma kezelésében morális fordulatra lenne szükség. Ennek megindítására – tiszteletre méltó altruizmussal – saját hivatásának képviselőit szemelte ki. Álláspontja szerint a tudományos közösségek ökológiai lábnyoma elenyésző a társadalom egészéhez képest, ám változások úgy nem következnek be, ha ezeknek senki sem áll az élére. Az olyan emberek, akik a jó oktatás és a viszonylag magas jövedelem előnyeit élvezik megfelelő helyzetben ahhoz is, hogy az a hétköznapi gondolkodás átalakításában etikai vezető szerepet vállaljanak. – állítja a tudóstársadalom felelősségére célozva.

Minden munkával együtt jár bizonyos mértékű környezetterhelés, de ez nem azt jelenti, hogy a jó célok érdekében a gyakorlatban ne kellene előrelépni. Dr. Rolff ennek érdekében azt javasolja, hogy a tudósok 50%-kal csökkentsék a repülővel megtett mérföldjeik számát. Ez különböző módon érhető el: a rendezvényeken való megjelenés mérséklésével, virtuális konferenciákkal, alternatív utazási módszerekkel és az utazások koordinálásával. A tudományos konferenciák és ezek résztvevőinek száma drasztikusan nőtt – emeli ki a német biológus -, miközben a klímaváltozással foglakozó tudósok sem használják a kommunikáció legújabb technológiai lehetőségeit, ehelyett a repülési iparág támogatásával a hagyományos növekedési modellt követik. Holott a repülés gyorsan növekvő forrása szénszármazékok kibocsátásának, annak ellenére is, hogy a modern gépek energiahatékonyságában nagy fejlődés következett be.

Véleménye szerint a tudósok etikai vezető szerepe a gazdasági és politikai ösztönzők nélküli sikeres előrelépés példája lehetne. Az emberek magatartásának megváltozása nem reménytelen, így a környezettudatosság példájaként említi, hogy Németországban, a Mercedes és a BMW hazájában az elmúlt tíz évben negyven százalékkal csökkent azoknak 19-30 éves korú fiataloknak az aránya, akik saját autóval rendelkeznek. Az autó már nem státusszimbólum, ahogy az akadémiai repülési mérföldeknek sem kellene azoknak lenniük – állapítja meg.

Egyelőre nem ismert, hogy szakmai körökben miként fogadták Rolff doktor javaslatát. Egy-két lényeges megállapításával azonban aligha lehet vitatkozni. Így mindenekelőtt azzal, hogy aligha lesz sikeres az olyan változás, amit senki sem kezd el!
 

Hozzászólás ehhez:

Ki kezdje az önkorlátozást?