RSS

Irodalom

Nyitottak vagyunk minden izgalmas irodalmi jelenségre

A pozsonyi Irodalmi Szemle megújulásáról, céljairól Szalay Zoltán főszerkesztő beszélt a Kikötőnek.

Megjelent az új Irodalmi Szemle

„Sok olyan mese van, amit nem szívesen mesél az ember, mégis el kell mondania” ‒ mondja Darvasi László Háromemeletes mesekönyve a májusi Irodalmi Szemlében. Sok ...

Amit az infrarealizmusról tudni kell

Az Irodalmi Szemle áprilisi száma kiemelt helyen foglalkozik Roberto Bolañóval, a 2003-ban elhunyt chilei íróval, aki az utóbbi évtizedek latin-amerikai irodalmának meghatározó alakja. Roberto Bolaño ...

Az utolsó álom

Reszket Alfréd tulajdonképpen maga sem tudta, hogy csinálja. Mindig maga a bevetés lényege maradt homályban. Addig még világos volt, hogy délelőtt, miután nagy nehezen kikelt ...

Anya, apa

A bank irodaháza úgy meredezik a Kálvin tér közepén, mintha valami óriás vágott volna a földbe egy ék alakú tárgyat, a hegyével felfelé. Idegenül áll ...

Egybekelés

2012-11-23 10:02:11 Kenessey Tamara

Anya kényelmetlenül felcibálta a negyedik ruha cipzárát. Tanácstalanul bámulta magát a próbafülke tükrében, Nóra nem mert szólni neki, hogy sikerült még döglöttebb színben kiválasztania ugyanazt, mint legelőször.

Most éppen arcszíne nem tetszett neki, képzeletben visszahúzta összes ráncát, eltüntette a szeme alatti táskákat. Magasra emelte a fejét, mint egy hercegnő, ettől pár évet fiatalodott. Egy darabig elégedetten mosolygott, aztán visszarántotta magát a valóságba, kicsi lett és öreg. Öreg. Mint valami átok, amit sehogy sem rázhat le magáról, nincs ellene szer, sem ima, egyszer csak muszáj lesz kibékülni vele, de lánya esküvője nem tűnt a legmegfelelőbb alkalomnak.

Nórát zavarta anyja bánata, pofátlannak találta kishitű kesergését. A családban mindenkinek volt egy sztorija a fiatal Margó eszményi termetéről, nem volt olyan esküvő vagy temetés, ahol szóba ne került volna, hogy anyja húsz éves korában megnyerte a városi szépségversenyt. Öt éves kora óta folyton kicsempészte a vitrinből anyja királynői tiaráját, és ha biztos volt benne, hogy senki nem láthatja, körbelépdelt vele negyedik emeleti paneljük nappalijában. Tizenöt évesen festetni kezdte fakóbarna haját, kölcsönkérte anyja sminkkészletét. Valahányszor bókot kapott Margó mellett, azt hitte, hogy gúnyt űznek jelentéktelenségéből. Anyja akkor is jelen volt, amikor megismerte vőlegényét. Zoltán nővérének nézte a „vörös szépséget” -így szólította meg, Nóra tisztán emlékezett rá,- akinek hajlandó volt átengedni a parkolóhelyet. Kávézni hívta őket, ahol aztán udvariasságból elkérte Nóra telefonszámát. Anyja örömködve mesélte összes barátnőjének, hogy az ő szépséges kicsi lánya micsoda fess férfiakat vonz. Zoltán tényleg odavolt a lány kétségbeesett természetéért. Lassanként ő is elhitte, hogy a figyelem valóban neki szól, de az összes sanda oldalpillantásra összezuhant benne valami. Inkább öltözött bombázónak egy szalonnasütéshez is, nehogy a férfi bárki mást észrevehessen. Néhány év után Zoltán feleségül kérte az addigra tökéletes testűre edzett Nórát. A lány személyes diadalnak érezte az eljegyzést, a tiara sem mozdult többet a vitrinből. Elhatározta, hogy esküvője annyira lenyűgöző lesz, hogy végre az egész rokonság elfelejti majd az ostoba régi történeteket az anyjáról.

Egy darabig győzködte Margót is, hogy nyugodtan válasszon magának kosztümöt valamelyik milánói divattervező kollekciójából, de ő hajthatatlan maradt, beérte a helyi pláza kínálatával. Nóra kötelességtudóan követte mindenhova, néha lelkiismeret furdalása támadt, amiért kispolgárinak találta anyja ellenkezését.

Margó végül egy barackszínű kosztüm mellett döntött, ami eltakarta még mindig formás lábait. Nóra teátrálisan biztatta, hogy válasszon merészebbet. Szerencsére anyja nem hallgatott rá, így lánya megnyugodott, hogy ebben senki sem fogja észrevenni. Zoltán aznap este nem értette határtalan örömét, ami aztán csak nem akart elmúlni. Azért tovább noszogatta Margót, hogy csak vegyen fel valami csinosabbat, mert szerette hallani anyja udvarias visszautasítását. Többször is azt álmodta, hogy ő királynői palástban áll az oltár előtt, míg anyja egy kifordított zsákban, kócos hajjal feszeng, elbújva a násznép utolsó soraiban.

Az esküvő reggelén csapzottan ébredt, álmában anyja ezúttal elszakította a fátylát. Riadt volt és esetlen, kapkodva készülődött, veszekedett a fodrászával, kétszer fésülték újra a kontyát, egyik koszorúslánya sírva fakadt. A templom előtt állva tekintete lázasan kutatott anyja után, de az nem volt sehol. Hagyta, hogy a boldog és büszke Zoltán ujjára húzza a gyűrűt, elrebegte a fogadalmat, a ceremónia után pedig gépiesen fogadta a gratulációkat. Anyját nem találta. Az egyik rokon megjegyezte, hogy Margó még mindig ugyanolyan álomszép, mint amikor megnyerte a szépségversenyt. Zoltán mosolyogva helyeselt. Nóra végleg összezavarodott. Abban a göncben anyja egyenesen nevetséges, de ha elárulta öt, és mást vett fel... Eszméletét vesztette, másnap reggel színes homályra ébredt.

Anyja hajolt fölé kisírt szemekkel, megviselt barackszínű kosztümében.