RSS

Irodalom

Az elmaradt világvége

Újpesten csoda történt. Tudtuk mi ezt már rég, hogy itt van a Föld szívcsakrája, Törőcsik stb., de most a rádió is bemondta. Erre viszont nem ...

Trubadúr

Címkék: novella Trubadúr

A kocka bakterház faláról mellmagasságig lekopott a vakolat. A hajszálrepedésektől csúf ablak mellett egy műanyag létra várta letámasztva, hogy hiányozni kezdjen valakinek. A bejárati ajtó ...

Testcsel

Azt azért nem mondanám, hogy apám körül forog a világ. Bár nyilvánvalóan elképzelhető olyan világ, amely körötte forog, leginkább a saját világa lehet ilyen, nekünk ...

Sikertelen kézbesítés

 Helyszínünk legyen egy postahivatal, egy olyan jól ismert, nehéz szagú, az állampolgárokat hol sorokba rendező, hol sarokba állító építmény, hovatovább intézmény, forró délelőttök, fullasztó koraestek ...

Pocak

Címkék: novella

A vádlija vékony, ő vékonynak mondaná, de megszokta, hogy ez is kinek hogy. Világosbarna a harisnyája, ha nyár volna, egy pillanatig azt is hihetné, a ...

30 plusz

Nouvella Vague Hanula Zsolt rovata

2012-07-13 12:13:04 Hanula Zsolt

Próbált felnőtt és felelősségteljes nőként viselkedni. Nem pörölni folyton a férjével, a férje apjával és anyjával, akik szerinte gyűlölik. Fanni tudta, hogy nincs igaza. Tudta, hogy ilyen helyzetben egy nőnek sosem lehet igaza. A kocsiban azt mesélte Szilárdnak, fél éve nem menstruál. Megállapították, hogy terméketlen, emiatt éjszakái nem teljesen nyugodtak, az orvos mond ezt is, azt is, de hát szülni tudni kell, egy nőnek azt mindenképp, s ő most nem tudja igazából, mi lesz. Szilárd nem látott rajta olyan rettenetes kétségbeesést, amit például saját magán szokott, ha valami egészségügyi gond gyötri. Arra gondolt, talán csak miatta van jobb kedve, mert ő ott van vele, érzi a közelségét, és ez megnyugtatja, kicsit megfeledkezik a mindennapokról, az álmatlanságról, a petefészkéről.

A nőgyógyász szerint fogamzásgátlót kellene szednem, folytatta Fanni, ezt a szervezetem úgy értelmezné, hogy van peteérésem. De valójában nem lenne, nem tudnék szülni, menstruálni; érted ezt? Ez azt hitte, hogy nekem a menstruáció hiányzik, nem az a tény, hogy képes vagyok szülni, csak annak a látszata, a vérzés maga. És ez az orvos egy nő volt, hát hogy jutott ez az eszébe? És most mi lesz, kérdezte a férfi, de nem jött válasz.

Arra gondoltak, ez a néhány nap jár nekik. Nem akarták már a sarkaiból kifordítani a világot, hidakat égetni maguk mögött. Csak néhány napot.

Szilárd nézte, ahogy a nő mosogat. Náluk a kávéfőző fémszűrője sosincs alaposan elmosogatva, magyarázta Fanni, mindig a végén, ha végzett a tányérokkal, kanalakkal, cicomás kristálypoharakkal, a végig ügyelve rá, milyen mértékben fogy a tisztítószer a szivacsról, erre a habzás intenzitásából következtetve, már az elejétől tudva, hányszor kell utána önteni a flakonból, a sűrű buborékok az utolsó pohárra éppen elfogynak, és mindig csak ekkor, jó esetben még azelőtt, hogy szárazra törölgetné az egész mosogatótálat, jut eszébe a kávéfőző, amelyet szét kell még szedni, benne szárad a lefőzött kávé nyoma, a maradék zacc, nem egynapos, (nem kettő), épp ideje lesikálni azt is, de ezért negyedtenyérnyi kis vacakért nem öntünk rá újabb mosogatószert, olyan kicsit nem lehet kimérni, azt nem lehet kiszámolni, hány csepp, hogy ne vesszen kárba, nem hogy semmi, arra esély sincs, de legalább ne sok, így fordítja hát a maga javára a korábbi esetleg rossz számítását, ha mégiscsak maradt valami a szivacson, azt kapja meg az alumínium szűrő, nem valami sok, de a semminél azért több, annál nem nehéz, mégis marad, ami marad, tökéletesre sosem sikerül. Mint egy pici lerakódás valahol bent a gyomrunk mélyén, körbevéve hússal-vérrel, csontozatunk vázával, izmaink kötegével, bőrünk takarása alatt, soha senki nem veszi észre, és mi sem tudjuk, amiről nem tudunk, az nem is fáj; hát speciel a fekély az fáj.

A férfi észrevette, hogy tévézés közben Fanni nem engedi el a távirányítót és a hüvelykujja állandóan a hangszabályozón pihen. Beléivódott. Otthon megszokta, hogy ha egy filmben szeretkezés-jelenet következik, azonnal lehalkítsa, nehogy az anyja a szomszéd szobában meghallja. Megtanulta villámgyorsan ugráltatni hüvelykujját a hangerő-szabályozó és a csatornaváltó között, ki tudja, melyikre lesz szükség. Nem tud róla leszokni, ha a képernyőn szexelni kezdenek, lehalkítja.

Két nap telt el semmittevéssel, egymás kerülgetésével. A harmadik délutánon előbb könnyű, majd egyre erősebb szellő kezdett lengedezni. A felszínről felrepülő apró bogarakra azonnal lecsaptak a rajban keringő verebek. A hatalmas esőcseppek mint egy-egy kövér meggy csapódtak végzetesen a földnek, egyik hozta maga után a másikat, mígnem teljesen feketére festették az utca matt sárga homokját. A zápor egyszerre zúdult rájuk, mint a megbocsátás. Tépni, harapni kezdték egymást, pont mint akik egész életükben erre vártak.

Schulze szerint a mai kor emberét már nem az önfenntartás motiválja, nem élelemért küzd, nem a betegségek ellen, nem a puszta túlélésért, hanem az élményért. Megélni, kiteljesedni. Csak hogy sok van, mi csodálatos, de melyik a legcsodálatosabb. Nem könnyű. Túlkínálat van, halmozni pedig csak bizonyos keretek között van módunk. Választunk reggel, délben és este. Hogy aztán elbizonytalanodjunk, jól döntöttünk-e. A dilemma magja, Schulze szerint, hogy egy élmény kiválasztása elkerülhetetlenül egyszersmind száz meg száz másik élményről való lemondást jelent.

A hazafelé úton, az egyik faluban, amelyen keresztüljöttek, piros lámpánál állva, az egyik utcába belesve kissrácokat láttak, ahogy próbálják elütni az időt. Vízzel teli palackokat dobáltak a házfalnak, ha elég erősen, akkor szépet robbant és fröcskölt szanaszét. Fel kéne már nőni, szólalt meg a férfi. Fanni erre úgy válaszolt, felnőni annyi, hogy már nem a boldogságot kutatjuk, hanem a boldogság időnként felbukkanó, jóllehet akár órákig is eltartó: illúzióját. Meg hogy már nem hajlandó bármit is megbánni.