RSS

Irodalom

Az elmaradt világvége

Újpesten csoda történt. Tudtuk mi ezt már rég, hogy itt van a Föld szívcsakrája, Törőcsik stb., de most a rádió is bemondta. Erre viszont nem ...

Trubadúr

Címkék: novella Trubadúr

A kocka bakterház faláról mellmagasságig lekopott a vakolat. A hajszálrepedésektől csúf ablak mellett egy műanyag létra várta letámasztva, hogy hiányozni kezdjen valakinek. A bejárati ajtó ...

30 plusz

Próbált felnőtt és felelősségteljes nőként viselkedni. Nem pörölni folyton a férjével, a férje apjával és anyjával, akik szerinte gyűlölik. Fanni tudta, hogy nincs igaza. Tudta, ...

Testcsel

Azt azért nem mondanám, hogy apám körül forog a világ. Bár nyilvánvalóan elképzelhető olyan világ, amely körötte forog, leginkább a saját világa lehet ilyen, nekünk ...

Pocak

Címkék: novella

A vádlija vékony, ő vékonynak mondaná, de megszokta, hogy ez is kinek hogy. Világosbarna a harisnyája, ha nyár volna, egy pillanatig azt is hihetné, a ...

Sikertelen kézbesítés

Nouvella Vague –Hanula Zsolt irodalmi rovata

2012-04-25 12:33:54 Hanula Zsolt

 Helyszínünk legyen egy postahivatal, egy olyan jól ismert, nehéz szagú, az állampolgárokat hol sorokba rendező, hol sarokba állító építmény, hovatovább intézmény, forró délelőttök, fullasztó koraestek és a légkörben keletkező magasnyomást okozó frontok találkozótere.

 Fehér blúzos, rosszkedvű és lerágott körmű asszonyokat, ha látunk, azok szellemi közösséget velünk nem vállalnak, érdes tenyerüket elutasítóan tartják elénk, ahogy azt mondják, ez nem hozzám tartozik. De egyelőre nem látunk. Helyettük nedves, sötét télikabátok sokasodnak, nem győzzük hangsúlyozni: rendezett keretek között. Hogy ez pontosan hány sort is jelent, belépvén még nem látni tisztán. A haladásba vetett hitet ugyanakkor szinte harapni lehet, tavasz jön nemsoká, újabb szikrázó tavasz. Leírásunk aprólékossága szolgáljon bizonyítékul, hogy láttunk már postahivatalt belülről. Nem kullogunk a sor végén, de még/már úttörőként sem lobogtatunk kendőt, s ez, a középszer okán csírázó izgalom (izzadás, lihegés, kis ingerültség, de lelkendezés épp úgy) rövidtávon lelkessé tesz férfiembert s asszonyt egyaránt. Nem látunk egész a felvevőablakig, de tudjuk, hogy van. A sort valaki nyitja, vezeti a pult felé, az üveghegyen túlra, ahol tán már nem is olyan rosszkedvűek, és még nem is egészen asszonyok azok a fehér blúzok, akikhez mindez nem tartozik.

Hanek csíkos szatyrában kifli és sör, három-három, épp ennyi lett tegnap a meccs is. (Meglepetés! Valami elindult a Volánnál!) Belépője szokás szerint félszeg, ám megtorpanása annál határozottabb, szinte dobbant. Ezzel akaratlanul is magára irányítja az izgatottan várakozók figyelmét. Borostás arcára a remélt, de nem sejtett lehetőség felett érzett bizonytalan öröm ül ki: a jól ismert 2-es szánú felvevőablak mellett működésbe léptek az eddig csak EBÉDSZÜNET-táblákkal jelölt 1-es, 3-as, sőt 4-es számjelű pultok is. Drága apukám, ha ezt megélhetted volna. Mielőtt azonban Hanek szeméből megindulna az adekvát könnycsepp, gyorsan ráncba szedi magát és kétségbe esik. Hogy melyikbe. Kígyóznak a sorok, se végük, se hosszuk. Persze, sziszeg aztán magában, ezzel is csak azok járnak jól. – Kik? – kérdezhetnénk izgatottan, de nem kérdezzük. Egyelőre nem tartunk ott. Majd. Különben is hátulról csaknem belészalad Frittmann Zalán. Az is csak a földet bámulja, térddel le is koccol egy sörösüveget a szatyorban.

– No, ezentúl ezt is lehet? – horkant rá – Megállni az ajtóban? Vagy döntse el, hova sorol be, vagy tessék, el lehet innen menni!

Pál apostol az első sorból int.

– Ne pöröljenek, testvérek, épp most, amikor.

Mögüle a fiatal Ferike korát meghazudtolóan rekedtes hangja zengeti meg a postát:

– Úgy van, álljunk össze! Mutassuk meg! – rázza az öklét.

– Nyugalom! – lép előre egy vastag bajszú forma. – Ki a felelős szervezője ennek a demonstrációnak?

Hangjában éppúgy ott feszül a megváltozott lehetőségek fegyelmezett tudomásul vétele, mint ahogy az annak elszabadulását meggátolni hivatott évtizedes öntudat. Az emberek hol egymásra, hol a kezükben gyűrődő csekkekre merednek, továbbá képeslapok az NSZK-ba és -ból, borítékban küldték a kintiek, megírva mind, innen Pestről kéne most Salgótarjánba továbbítani őket, Mucikám, ezekre tegyél mán bélyeget, valami szép kalocsai mintásat.

Hanek hirtelen a kijárat felé indul.

– Elnézést, én azt hittem, postai sorban állás…

– Persze hogy! – lép elő a jólfésült Kepszikacsa. – Nehogy már itt össze-vissza. Hogy akar így, a kitűzött célig… – s lelkesítő szavaira félszemmel mindenki (tehát jelenlévők osztva kettő) a felvevő ablakok felé sandít. – Hát maga – mozdul hetykén a bajszos felé –, mi járatban?

– Hogy én?! – kéri ki magának amaz – Én vagyok a portás!

– Magának itt már nincs intézkedési jogköre. Inkább tőlem, mint egy idegentől.
A fiatal férfi hűvös és lényegre törő, kiállása mégis lángokat táplál a gallérok alatt. Furcsa mód idegenkedik az igéktől, amit a legtöbben, némi rábeszélés után, annak tudnak be, hogy a tettek embere.

– Tudtam én, kérem, eddig is – legyint a portás.

– No hát akkor? Milyen alapon?

– Elvi alapon. Mert hát valami rendnek csak kell lennie, nemde? Ezt a maguk fajta sem tagadhatja…

– Hélóhélóhélóhéló! – Ki tudja, hova fajul a véleménykülönbség, ha Kepszikacsa nem kapja rajta az előbb még mögötte sorakozókat, hogy sunyin betömni igyekeznek a maga után hagyott lyukat. – Ha megbocsát, én itt.

Született Özvegy Piroska, a lottóhúzások sokszoros közjegyzője cöccögve kéri ki magának részint a gyanúsítást, részint hogy a felszabadult hely nem őt illetné mégis. A felszabadult és az átmeneti szavak ilyetén egymás mellé szerkesztésével vannak averziói.

– Cccö… – cuppant olcsó rúzzsal kikent ajka – nekem ne jöjjön ezzel, az én férjem futballedző. Én tudom mit jelent, hogy senkinek sincs bérelt helye.

– Ezt komolyan egy nő fogja ezentúl megmondani? – így a felhergelt Frittmann Zalán – Ezt akarták?!

– Három-három lett – csámcsog Hanek, aki időközben odáig bátorodott fel Kepszikacsa fellépését nézve annak háta mögül, hogy bontott egy sárgacímkés sört – pedig sima 1-esre vettük mind a Flórában.

– Álljunk össze! – lelkesedik egyre Ferike, aki pedig nem látta a meccset.

– Onnan volt nekem maga olyan ismerős, a Flóra presszóból! – Született Özvegy Piroska közjegyző mélyen lenéző hangja szinte hasít, pillanatra úgy tűnik, az üvegek is belerepednek.

– Nyitva vannak egyáltalán ezek az ablakok? – kérdi valaki a tömegből. – Halló, ott elől, valaki, látják, hogy nyitva van-e?

– Mit szeretne, szellőztessünk? Cccö… – így Született Özvegy Piroska.

– Ide ne jöjjön senki! – csap egyelőre csak a levegőbe Ferike. – Elzavarjuk, aki megy, meg azt is, aki marad. A többiekkel összeállunk! És akkor nem lesz itt soha többé sorban állás!
Többen tapsolni kezdenek, néhányan az öklüket is éppúgy a magasba emelik, ahogy azt Ferikétől látják.

– Mégis mit képzelnek? – lépne közbe a bajszos. – Azonnal mindenki alakzatba!

– Mondták már magának, hogy itt nem intézkedik többé! – szól közbe Hanek, de nem kap akkora tapsot, mint Ferike. Segítségkérőn-sóvárogva Kepszikacsa felé fordul, amaz csak a vállát vonogatja.

– Mindent tényleg nem – lendíti finoman állát Ferike sora felé, olyan könnyedén, és olyan leheletnyi finom mozdulatokkal, apró ívet írva le, hogy mire elérne a tudatos énünkig, már visszafele jön az az áll. Így is tudjuk, amit tudunk. Hanek bizonytalanul visszalépne a helyére, ám azt időközben elfoglalták, így most málén téblából.

– Sőt tudja mit – fordul Kepszikacsa Piroska felé –, én abba a másik sorba. És ez a cuppogás...

Hanek kapva a lehetőségen követi a férfit.

– Cccö… Maga tudja. De a vak is látja, hogy ott többen állnak.

– Többen, mégis gyorsabban!

– Halad itt a sor egyáltalán? – kérdi megint egy hang, de Ferike sora addigra zászlót bontott és ütemes rigmusokkal követeli a Kepszikacsa-félék intézményes elkülönítését. Pál apostol hezitál, egyetért-e a javaslattal, a bajszos zavarba jön és piszkosul izzad, pedig egyedül rajta nincs kabát, Született Özvegy Piroska már nem érdekelt, a többiek sokadszorra olvassák el a sárga csekkük sorszámát, s fedeznek fel az egymást követő számjegyekben eddig rejtett szabályszerűségeket (kisebb kivételek ugyanakkor előfordulhatnak).

– Ha én a kakukktojás maguk között… – húzza ki magát Kepszikacsa, mint aki ezt leplezett örömmel fogadja, majd jelentőségteljesen kihúz a sorból is, s az egyetlen, még mindig lefüggönyözött ablakhoz lép maroknyi hasonfélével. Plusz a teljesen összezavart és nyitott sörét a szatyorba óvatosan visszahelyező Hanák. Ferikéék két zászlólobogtatás között ravaszságot sejtenek, Pál apostol hol ide, hol oda dönti a fejét, Született Özvegy Piroska cöccög, a bajszos utasításra vár. Megkapja.

– Maga!

– Igenis!

– Azonnal, hogy ezt az ablakot az ügyfelek számára szintén!

A bajszos tiszteleg egyet Kepszikacsának, majd sietve távozik. Az ablak hamarosan kinyílik, mögötte egy rosszkedvű stb. nyilvánvalóan asszonykorú blúz ez nem hozzám tartozik-felkiáltással emeli maga elé a kézfejét.

– Tessék, ezt akarták? Ezért volt az egész? – háborodik fel Frittmann Zalán. Majd ő is átáll az új sorba.

– A többit is tessék megnyitni – javasolja egy hang, amelynek most már tutira nem lesz gazdája ebben az elbeszélésben.

– Cccö… micsoda birkanyáj ez – kurjant Született Özvegy Piroska. – Nincs itt egy férfi, aki rákérdezzen, nyitva vannak-e egyáltalán ezek az ablakok? Mindent nekem kell? – Azzal előrevág, csörtet, olyan nagyon előre, hogy idővel el is tűnik a látótérből. Helyét még sokáig fenntartják.

Pál apostol időközben reverendáját Dolce & Gabbana ezüstös selyem nyakkendőre cseréli. – Atyám, épp most? Amikor… – kérdezhetnénk. – Fantáziaminta – válaszolná.

– Szabad lesz? – nyúl a földön heverő csuha után a bajszos.

– Kérem – feleli megszánóan Pál menedzser.

– Hogy festek? – kérdi vidáman a papi csuhájában illegő bajszos Kepszikacsa felé fordulva, ám az átlát a köpönyegen, s nem tervez közelebbi nexusba keveredni vele.

– Itt vagy maga nem tartozik az ügyfélkörhöz vagy én.

– Álljunk össze! – véli Ferike, de nem lehet tudni, ezt melyikőjüknek címezte.

Hanák a szatyorba bújtatva fejét kapja be a sörösüveg végét és igyekszik kiszívni belőle, amire a körülmények lehetőséget adnak. Rögtön az első korty cigányútra megy, ő rettenetes köhögésbe fog, a maradék söre kifolyik a szatyorban, eláztatva a másik két kiflit. Meggörnyed, úgy fuldoklik, koordinálatlan mozgásba kezd viszonylag szűk területen belül, így is elhátrál egész a Feriékig. Amazok a kidülledt szemeket és az artikulátlan hörgést csatakiáltásnak értelmezik és egyikük Hanák immár üres sörösüvegét elhajítva betöri a 3-as ablakot.

Ez nem hozzám tartozik! – kiáltja egy női blúz, majd kirakja az EBÉDSZÜNET-táblát, amelyet üveg híján nincs ami megtámasszon, s előredől.

– Intézkedjen már! – követeli Kepszikacsa a bajszostól, aki épp befejezte imáját a sarokban térdelve. Miközben felegyenesedik, keresztet vet, majd csókot nyom az ujjbegyére s megérinti a bejárati ajtófélfát.

– Cccö… Nem portás volt maga előző életében? – bukkan fel Született Özvegy Piroska felsőteste a 4-es ablak mögül. A fehér blúz!-csapunk a homlokunkra, azt el is felejtettük említeni!

– Végre elindul valami! – lelkendeznek sokan, köztük Hanák. Született Özvegy Piroska kipirult arccal fogadja a gratulációkat.

– Álljunk össze! – kiáltja boldogan Ferike.

– Tudok olcsón márkát! – ajánlkozik fel Pál menedzser.

– Rajtad a szemem – fenyegetőzik Kepszikacsa.

– Feladhatnánk akkor a levelet? – jöhetne a kérdés, de nem jön.

– Cccö… – inti csöndre a sokaságot Született Özvegy Piroska, a számhúzások hitelesítésének korábbi koronázatlan királynője. – Tudom, amit tudok. Ismerek, akit ismerek. És látom, amit látok.

Eufória, ameddig a szem ellát. Hanák magán kívül, de sokan mások is. Pál menedzser fegyelmezetten tapsol, Ferike szájba vágja a hozzá legközelebb állót. Hetedhét postafiókra szóló fesztivál veszi kezdetét. Az én rózsám vasutas, vasutas. Kepszikacsa a kisebb, Hanák a lassabb sor élén masiniszta. Szinte mindenki úszik a boldogságban, aki nem, annak is hamarosan el lesz magyarázva. Egy bajszos pap Záhonyba küldi Arankának a Cheri Cheri Ladyt. A házibuli zenitjén az állandósulni látszó hangulatot kihasználva, Kepszikacsa az ablakok mögé kerül a Ferike törte résen. Hoppá! Elhallgatnak a prímások, a hívek által magasba dobált Született Özvegy Piroska kínosan csattan a padlón. A pozícióba került fiatalember utasítja Pál tábornokot, hogy szerezzen magának egyenruhát, majd helyezzen el ITT KÉREM VÁRAKOZNI táblákat a felvevőablakok előtti másfél méteres körzetben. A sorok hamar és rémült csöndben rendeződnek.

– Ezt akartátok?! – veti fel a jelenlévők felelősségét Frittmann Zalán.

De csitt! Az utcán mintha harckocsik szelíd hangja brummogna fel. A sor végén állók ezúttal többet látnak, míg aki elől van, nem szívesen adja fel pozícióját. Így most hátrafelé száll a kiáltás: mit láttok? Van kint valami?

A sereg orrát lógatva baktat a tankok után s mellett napkelet felé. Kivert kutyák az út porában – ha más nem jut eszünkbe. A sorok fokozatosan felbomlanak, az ügyfelek egyetlen térkitöltő boldogsághormonban egyesülnek. Néhányan kimerészkednek az utcára. Ferike arcán meghatottság, Született Özvegy Piroska búcsúzóul azért megöleli az egyik bakát, mert hát rendes emberek ezek, nem tehetnek róla, na. Hanák nem érti az egészet. Pál művész úr a jelenlévőkhöz intézett szózatában az ügyfélkör oszthatatlansága előtt eddig tornyosuló akadály „emelkedett leomlásaként” aposztrofálja a kivonulást. Végre egységesek leszünk, lihegi, összeállunk, suttogja Ferike, ezt akartuk, bólint Frittmann Zalán. Nem is voltak ezek olyan rosszak, legyint Kepszikacsa. Senki nem kérdez.