RSS

Irodalom

Az elmaradt világvége

Újpesten csoda történt. Tudtuk mi ezt már rég, hogy itt van a Föld szívcsakrája, Törőcsik stb., de most a rádió is bemondta. Erre viszont nem ...

Trubadúr

Címkék: novella Trubadúr

A kocka bakterház faláról mellmagasságig lekopott a vakolat. A hajszálrepedésektől csúf ablak mellett egy műanyag létra várta letámasztva, hogy hiányozni kezdjen valakinek. A bejárati ajtó ...

30 plusz

Próbált felnőtt és felelősségteljes nőként viselkedni. Nem pörölni folyton a férjével, a férje apjával és anyjával, akik szerinte gyűlölik. Fanni tudta, hogy nincs igaza. Tudta, ...

Sikertelen kézbesítés

 Helyszínünk legyen egy postahivatal, egy olyan jól ismert, nehéz szagú, az állampolgárokat hol sorokba rendező, hol sarokba állító építmény, hovatovább intézmény, forró délelőttök, fullasztó koraestek ...

Pocak

Címkék: novella

A vádlija vékony, ő vékonynak mondaná, de megszokta, hogy ez is kinek hogy. Világosbarna a harisnyája, ha nyár volna, egy pillanatig azt is hihetné, a ...

Testcsel

Nouvella Vague – Hanula Zsolt rovata

2012-06-06 11:34:19 Hanula Zsolt

Azt azért nem mondanám, hogy apám körül forog a világ. Bár nyilvánvalóan elképzelhető olyan világ, amely körötte forog, leginkább a saját világa lehet ilyen, nekünk többieknek inkább csak közel áll az origóhoz. Csak az nem botlik bele, aki csukott szemmel rohan át, nem nézve se istent, se embert (se atyát, se fiút). Vagy ha átmenetileg téved be adott világok külső kerületeibe, mert egyébként megkerülhetetlen.

16 lehettem, akkoriban egy megbízható közepes csapat voltunk, és épp egy ennek megfelelően álmos érdektelenségbe fulladó támadás során a Kuczor nevű csatárimitátorunk egy Bambi naivitásával készült élete első megkerülős cselére. Kuczor auráját a tehetségtelenség tompa zöld fénye borította be, ha felé ment a labda, picit előredőlve szuggerálta, hogy majd ne guruljon el tőle, de mintha egy gyereket akarnánk meggyőzni róla, maradjon nyugton. Nagy Balambér esküszik rá, látta egyszer, ahogy meccs előtt direkt kiereszt némi levegőt a labdából, hogy az ne legyen olyan kemény, s így ne pattanjon el tőle. (Annyira.) Most pedig ott állva a vonal mellett, szemben a hátvéddel, ahelyett, hogy ténylegesen végiggondolta volna a továbbiakat, a labdát pökhendien jobbra tolta, a biztos bedobás felé, míg ő ösztönösen balra futott. Enyhítő körülményként jegyeztük fel, hogy néhány lépés után ezen ő maga is meglepődött. A dühös szurkolóhad közepéről a félig süket Jaroslav sporttárs harsány – és jogos – felháborodással pattant fel a helyéről és fordult felé, mint mindig, amikor kétségbeesetten igyekszik választ találni a világ sötét mélyéről felbukkanó miértekre.

– Ferike, ez most hogy akarta ezt…?

A lelátó egy másodperc alatt elnémult, a mozgóárus sem figyelt a felé pénzt nyújtó kézre, de még a pálya hozzánk közel eső részén tébláboló védőjátékosok is megálltak, és tekintetük a lelátóra szegezve várták a választ, a szektornyi némán, kikerekedett szemekkel izguló közönséggel együtt. Apámat természetszerűleg ezúttal sem hozta zavarba, hogy ilyenképpen a diskurzus középpontjába került, a kérdés megfogalmazása közben szájába vett szotyolaszem már megkezdett bontását a hirtelen csöndbe borulás után még sietve, de nem kapkodva befejezte, a héjat diszkréten maga elé köpte, rágás közben felvonta szemöldökét, míg száját lemondóan elhúzta, s így szólt a sokasághoz:

– Ő se tudja…

Sóhajok szálltak fel a lelátóról, az emberek visszafordultak a pálya felé és legyintettek Kuczor irányába, a védők még idejében észlelték, hogy az ellenfél támadói már a veszélyt jelentő távon belülre értek, a szotyiárus elvette a neki járó aprópénzt, a szektort ismét belepte a zsibongás, a szitkozódás, a lapos méreg, csak Jaroslav sporttárs bökte oldalba a mellette ülőt:

– Mit mondott a Feri, nem hallottam…