Karc

Örkény 100

100 éve született a groteszk irodalom „nagymestere”, úgyhogy ahogy illik: a PIM remek életrajz-életmű kiállítást rendezett.

2011 képekben

Azt mondják, sajtófotóban jók vagyunk, mondhatni „hungaricum”; a magyar zeneszerzőkkel, tudósokkal együtt. „Az elmúlt években számos hazai és külföldi kiállítás bizonyította, hogy a magyar fotográfia ...

Leonardo da Vinci Londonban

 Leonardo da Vinci festményeiből és rajzaiból nyílt kiállítás a londoni National Gallery-ben. A kiállítás a Leonardo milánói korszakából (1482 – 1499) fennmaradt összes festményt és ...

Homeopatikus valóság és Össznemzeti Rorschach-teszt

Címkék: kiállítás

 Az étvágykeltő kísérőszöveg elején azonnal több tucat izgalmas szókapcsolat fogadja az olvasót: memetikus atavizmus, mito-motorikusan manipulált mém-bonsai, paranoia-recycling, izolált zsugorodás, pátosz-giccs, hipotézis gyök, és folytathatnám ...

Markovics ’75: a magyar fotó „nagyapja” és a világ csodái

Önmagában az sem semmi, ha valaki hetvenöt évet él a Föld nevű bolygón, de ha az illető még fotográfus is, akkor ez a jubileum egy ...

„Itt nem a part nyugati, hanem a pályaudvar”

Bodó Sándor, Fodor János, Horváth Tibor, Uglár Csaba közös kiállítása a Trafó Galériában.

2011-06-08 09:09:02 Mayer Kitti Hanna

Bodó Sándor, Fodor János, Horváth Tibor, Uglár Csaba közös kiállítása a Trafó Galériában.

„Majdnem Kalifornia,
itt nem a pálmafák, hanem a villanypóznák,
majdnem Kalifornia,
itt még bármi lehet, ha hagyják.”
(dalszöveg, Fish! együttes)


A folyton elégedetlenkedő magyar állampolgár, ha elég nagyot akar álmodni, Kaliforniáig meg sem áll. Legalábbis gondolatban: a napsütéses Nyugati Part ahhoz ugyanis épp eléggé távolinak tűnik, hogy nyugodt szívvel lehessen oda elvágyódni. Mert sokszor lehet, hogy mégsem annyira a legjobb otthon. Akinek azonban nem futja repülőjegyre, az az ígéretek földje helyett elég, ha megelégszik a magyar (képzőművészeti) valósággal a Tűzoltó utcai Trafó Galériában.

A kiállítótérbe lépve azonnal elfeledkezünk a címadó Kaliforniáról. Bodó Sándor, Fodor János, Horváth Tibor és Uglár Csaba munkái ugyanis olyan erőteljes módon reflektálnak a bennünket körülvevő művészeti, társadalmi és politikai problémákra, hogy az amerikai állam puszta létezése is megkérdőjeleződik bennünk. A Kalifornia-mítoszhoz tapadó fogalmak, mint a szabadság és az önmegvalósítás reménye délibábnak tűnik csupán, az utópia láthatatlan szellemeként lebeg a Trafó épülete fölött.

A klasszikus „megszoksz vagy megszöksz” problematikája csak látszólag beszél a dolgok megváltoztathatóságáról: kitörési lehetőség nincs, ezt maga Fodor János is belátja. 22 perces „Kitörési kísérlet II.” című videómunkájában a Műcsarnok épületét járja körül, a szó legszorosabb értelmében. A fekete ruhába öltözött símaszkos férfi a múzeum falába kapaszkodva próbál meg kitörni, avagy betörni. A képek természetéből fakadóan bármelyik értelmezés lehetséges, a végeredmény pedig mindkét esetben ugyanaz: mind a betörés, mind a kitörés sikertelenül végződik, kísérlet marad csupán. A videó többszöri megtekintése a végtelen és kilátástalan próbálkozás érzetét erősíti a nézőben. Fodor munkája a kitörési kísérlet alapvető természetének olvasatát tárja elénk, illetve banalizálja a művészet szentélyébe, s magába a művészeti szcénába való bekerülés folyamatát (legyen az akár alkotó, akár műkedvelő, aki erre vállalkozik).

A kiállító művészek alapvetően dekonstruktív alkotói attitűddel felvértezve, verbális és vizuális jelek, jelölők alkalmazásával vizsgálják a kommunikáció sikerességét, illetve sikertelenségét, mely nyilvánvalóan annak függvénye, hogy az üzenet befogadható-e, vagy sem. A művészet konceptuális nyelvét olyan médiumnak tartják, mely mindenki számára érthető, nem szükségeltetik hozzá sem vaskos szótár, sem nyelvvizsga-bizonyítvány, csupán perceptuális érzékelés. Azonban óhatatlanul felmerül a kérdés: valóban ennyire demokratikus lenne a művészet? Erről hosszasan lehetne vitatkozni, már csak azért is, mert a demokrácia fogalma (és intézménye) ebben az esetben legalább annyira távoli, mint a hőn áhított Kalifornia.

Fodor játékos kollázsai kapcsán előfordulhat, hogy a közösségi oldalak „like” ikonjával való manipuláció csak az internethasználók számára válik értelmezhetővé, és csak hozzájuk jut el Fodor fricskája, aki a „like”-ot „lie”-ra cserélte. Bár alapvetően a vizuális nyelv előnyeit igyekszik kihasználni a művész, ennél a munkánál a minimális angol nyelvismeret elengedhetetlen. Egy másik példánál viszont éppen az idősebb generáció élvezhet előnyt: a hollywoodi sztárok csillagairól ugyanis egyenes út vezet a vörös csillag asszociációjához (pláne ha a csillag szárai megrepedeztek és felirat sem szerepel rajtuk). Így válhat egy utcai „díszburkolatból”, valami fizikaiból elvont szimbólum, önkényuralmi jelkép.

Horváth Tibor ezúttal sem okoz csalódást a tárlatlátogatónak. Ugyanazzal a minimalista eszközkészlettel dolgozik, ezúttal aranyozott székre ültet bennünket, ahol mindannyian - tisztes állampolgárhoz méltó módon - áhítattal, emelkedett hangulatban hallgathatjuk végig a „felülről jövő” új alkotmány szövegét. A hatalmas iskolás füzetek ismerősek, csak a szöveg változott, tükrözve a magyar hétköznapok feszültségeit.
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Trafó Művház: Kalifornia | Tárlatkritika

Milyen nap van ma?