Karc

Örkény 100

100 éve született a groteszk irodalom „nagymestere”, úgyhogy ahogy illik: a PIM remek életrajz-életmű kiállítást rendezett.

2011 képekben

Azt mondják, sajtófotóban jók vagyunk, mondhatni „hungaricum”; a magyar zeneszerzőkkel, tudósokkal együtt. „Az elmúlt években számos hazai és külföldi kiállítás bizonyította, hogy a magyar fotográfia ...

Leonardo da Vinci Londonban

 Leonardo da Vinci festményeiből és rajzaiból nyílt kiállítás a londoni National Gallery-ben. A kiállítás a Leonardo milánói korszakából (1482 – 1499) fennmaradt összes festményt és ...

Homeopatikus valóság és Össznemzeti Rorschach-teszt

Címkék: kiállítás

 Az étvágykeltő kísérőszöveg elején azonnal több tucat izgalmas szókapcsolat fogadja az olvasót: memetikus atavizmus, mito-motorikusan manipulált mém-bonsai, paranoia-recycling, izolált zsugorodás, pátosz-giccs, hipotézis gyök, és folytathatnám ...

Markovics ’75: a magyar fotó „nagyapja” és a világ csodái

Önmagában az sem semmi, ha valaki hetvenöt évet él a Föld nevű bolygón, de ha az illető még fotográfus is, akkor ez a jubileum egy ...

Egy amerikai gördeszkás naplója

Ed Templeton: The Cemetery of Reason - tárlatkritika

2011-02-18 14:57:14 Gellér Judit

 Ahogy a filmekben látjuk, – pontosabban, ahogy Hollywood láttatja velünk – Amerika a szabadság szimbóluma, egy olyan hely ahol, mindenki szabadon élhet, értelmezzük itt bárhogy is a szabadság fogalmát. Ed Templeton egyike e szabad ország, szabad gyermekének, aki elsősorban profi gördeszkásként vált világhírűvé, ám hamar kiderült, hogy művészeti tevékenységével is a profizmusra törekszik. A fiatal művész az utcákat gördeszkával vagy autóval rója, fényképezőgéppel vagy kamerával dokumentálja, otthon pedig festmények, grafikák, és szobrok készítésével írja át az őt ért élményeket.

 Templeton ugyanis nem csupán lát, hanem láttat is. Fényképeit személyes naplónak, kulturális antropológiai vizsgálódásnak, riportfotónak, korrajznak és kordokumentumnak egyaránt felfoghatjuk. Életében a gördeszkás életforma és az alkotómunka szorosan kapcsolódik egymáshoz, és ahogy az őt inspiráló alkotók, barátok, Tobin Yelland, Thomas Campbell vagy Christian Klein, Templeton is a saját szubkultúrája szemszögéből tárja elénk a „szabad világ” egy szegmensét. A saját hétköznapjain keresztül nyújt betekintést Amerika hétköznapjaiba: embereket, munka vagy pihenés közben, fiatalokat szórakozás vagy szex közben, nylonjaikat cipelő hajléktalanokat és dúsgazdag juppikat egyaránt bemutat képein, néhol a voyeur pozícióját öltve magára, a személyiségi jogokkal mit sem törődve kapja le az autókban szerelmeskedőket, a fal mellett vizelőket, vagy az utcasarkon verekedőket.

A másodpercek haladnak című fotósorozatában fiatalokat és időseket, nőket és férfiakat, szegényeket és gazdagokat egyforma szenzitivitással mutatja be, a néhol vízfestékkel színezett fekete-fehér nagyításain. A tavaly készült sorozat nagy részét Amerika végtelennek tűnő útjairól, autóból fényképezte. Az analóg technikával készült képek hangulata olyan, mintha, a hetvenes-nyolcvanas évek filmjeiből kivágott snittek lennének, utcarészletekkel, benzinkutakkal és hamburger büfékkel – mintha megállt volna az idő, holott az idő rohan, gyors egymásutánban váltják egymást az események, s Templeton úgy tűnik, mintha mindezt és mindent dokumentálna. „A másodpercek haladnak – ez volt egy régi ismerősöm versének első sora. A másodpercek haladnak, / mint az öklök az üvegen át – Az első pillanattól fogva nagyon tetszenek ezek a sorok. A kéz helyett mindig szemet képzelek oda. Azokról a pillanatokról szól, amikor az ember bámul maga elé, a világról tudomást sem véve álmodozik. Néha kilépek ebből az állapotból, épp csak annyira, hogy felidézzem ezeket a szavakat.” – írja Templeton a Seconds Pass kiadvány bevezetőjében.

Témaspecifikusabb fotószériáival, kortársai életének jelenségeire úgy tűnik, mintha értékítélet nélkül reflektálna: a Tinédzser dohányosok című sorozat portréin például szájukban vagy kezükben cigarettát tartó gyerekeket fényképez, míg a fiatalok csókjeleneteit bemutató képeknek is csupán a címe (Dicshimnusz az elveszett nyálért) tesz tanúbizonyságot humorról és iróniáról. Az Alvók című sorozat a különböző helyeken – ágyban, villamoson vagy kávézóban – elszenderedett emberekről készített életképek, szinte láttatják a nézővel az alvók álmait.

A számtalan kiállított fotó mellett a tárlaton Templeton grafikusként, festőként és szobrászként is bemutatkozik. A gyermekkora óta szenvedélyesen rajzoló és festő művész munkáinak mértékletes vonalvezetésén és mérsékelt színhasználatán érezhetők a példaképek, Egon Schiele, Balthus és David Hockney hatásai, azonban a festményei és a szobrai a hazai kiállítás látogatóknak önkéntelenül is egy magyar művész, ef. Zámbó István munkáit juttatja analógiaként eszébe. Templeton fényképeihez hasonlóan, festményeinek is központi témája az ember: portrék és életképek, közöny és erős emóciók sokszor szövegekkel párosulva jelennek meg rajtuk. Vallási tartalmú képei közül kiemelhető a 15 részes, egy egésszé összeálló Krisztus mennybemenetele című sorozata, mely a színes hegyek közt imádkozó alakok felett, Krisztust egy áttetsző köpenyben, nőként ábrázolja. Szobrai egy része monumentális méreteket ölt, két-három méteres büsztjei főként nőket ábrázolnak, rajzaihoz hasonló karakterben, míg kisebb méretű szobrainak mindegyike a képregényekhez hasonlóan szöveggel kísérve közvetíti Templeton érzéseit és gondolatait.

Az önálló művészi tevékenységet képviselő munkák önmagukban, talán kevésbé lennének jelentékenyek, azonban nem választhatók el Templeton fotóitól, hiszen a több mint 1200 műalkotásból álló tárlaton a festményeket és szobrokat, az erős és gazdag fényképanyaggal felváltva és közösen installálták, ezáltal, s gondolatiságuk révén szorosan kapcsolódva alakítanak ki egy közös origóból induló és végeredményben egységes életmű kiállítást.


Ed Templeton: The Cemetery of Reason
Ernst Múzeum
2011. január 22. – március 20.

Fotók: Gellér Judit

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Ed Templeton: The Cemetery of Reason - tárlatkritika

Milyen nap van ma?