Karc

A megszállottság szárnyakat ad

Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyanokból is sztár lehet, akik se nem tehetségesek, se nem sikeresek, mégis szerethetőek. Pontosan ez történt Eddie Edwardsszal az 1988-as ...

Valódi szuperhősök

Napjaink legnagyobb kasszasikerei a képzeltbeli, természetfeletti erőkkel rendelkező, kigyúrt testű képregény-figurákhoz fűződnek. Azonban a legnagyobb hősök mégis köztünk élnek. Ennek ékes példája a Spotlight - ...

A múlt kísértetei

Az idei Oscar-szezon egyik kiemelkedő alkotása a Brooklyn, amely egy ír bevándorló lány történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájában. A legkülönösebb pedig az, hogy ...

Nincs bocsánat

Az elmúlt pár hétben, ha akartuk, ha nem, a csapból is A visszatérő című film folyt. Vajon megkapja-e végre érte Leonardo DiCaprio az aranyszobrocskát? Vajon ...

Testbe zárt titkok

A transzvesztitákkal kapcsolatban számtalan előítélet él és ritkán jelennek meg a mozivásznon. Leginkább csak extravagáns mellékszereplőként bukkannak fel, azonban két éve Jared Leto Oscar-díjat kapott ...

Gigászok csatája

2016-04-27 09:09:24 Péntek Tünde

Batman úgy érzi, hogy Supermant már senki sem korlátozza, nem törődik a civil áldozatokkal sem, miközben istent játszik. Supermant bosszantja, hogy Batman az igazságosztó szerepét veszi magára, és izzó denevér mintával billogozza meg a bűnözőket. Ám miközben főhőseink az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés árnyéka vetül a világra.

Ha komolyabban belegondolunk, a szuperhősös mozikban az aktuális politikai kérdések adják a történetek mozgatórugóját. Például Vasember az afganisztáni háborúból profitáló fegyverkereskedő volt, Amerika Kapitány egy világméretű lehallgatási botrányt leplezett le, korábban pedig Batman terroristákat üldözött, akik félelemben tartották a lakosságot. A mostani film arról mesél, hogy milyen következményekkel jár a terrorizmus elleni harc. Mint a kezdő képsorokból is kitűnik, Batman szembesül vele, hogy milyen mértékű nyomorúságot eredményez a hétköznapi emberek életében, amikor a szuperhatalmak egymásnak feszülnek. Mit tehet meg az, aki ekkora erővel bír? Érvényesek-e rá a morális kategóriák? Ebből a szempontból igazán izgalmasnak hangzik a témafelvetés – de még ne tapsoljunk előre.

A rendező, Zack Snyder nevéhez olyan igényesen kivitelezett képregényes kasszasikerek fűződnek, mint a 300, a Watchmen: Az őrzők, vagy Az acélember. Ráadásul Christopher Nolan Batman-trilógiája is igen magasra tette lécet, kultikusat alkotott a műfajban, hiszen olyan mélységet adott ennek a képzelt világnak, amit előtte még senki. Mi több, óriási felháborodást keltett az is, amikor nyilvánosságra hozták, hogy a sokak által tehetségtelen színésznek tartott Ben Affleck alakítja a Denevérembert. Tehát három frontról is nagy elvárások övezték az alkotást, a legérdekesebb pedig az, hogy végül melyik alappillér bírta ki a nyomást – mert sajnos csak egynek sikerült.

Snyder alkotása túlzásokba fulladt: a képi világ túlzottan sötét, a történet túlzottan felszínes, az akció túl sok mindent szorít háttérbe, a párbeszédek pedig egyenesen tragikusak. A két és fél órás film első felében nem látunk mást, mint nagyranőtt kisfiúk kakaskodását, olyan baljóslatú mondatok kíséretében, mint „Tudsz vérezni? Mert majd fogsz!”. Superman mindezt az alázást olyan arckifejezéssel tűri, mintha citromba harapott volna, Batman fogcsikorgatásához mérhető alakításokat pedig dél-amerikai sorozatokban láthatunk. Ám meglepő módon valaki még az ő színészi teljesítményüket is alulmúlja: a Lex Luthort alakító Jesse Eisenberg. Amikor először megjelent a vásznon, komolyan elgondolkodtatott, hogy ez most baromi jó, vagy förtelmesen rossz – aztán hamar az utóbbi felé billent a mérleg. Teljesen Jokeresre vette a figurát, ami viszont abszolút nem olyan természetesen jön neki, mint anno Heath Ledgernek: Eisenberg vállalhatatlanul túljátssza a szerepet és végtelenül idegesítővé vált.

Viszont amitől a leginkább tartottak a rajongók, az sült el a legjobban. Ugyanis mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy Ben Affleck jól hozza a karaktert. Ráadásul a történt leginkább Batman nézőpontjával azonosul, jobban szimpatizálunk vele, mint a másik főhőssel, hiszen Superman ebben az alkotásban leginkább egy lelketlen gyilkosnak tűnik. Egyértelműen felkelti a kíváncsiságot és teljesen reálisnak tűnik az az elképzelés, hogy Affleck egy önálló Batman filmet is elvinne a hátán. Egyébként a Denevérembert immár harmadik alkalommal alakítja egy Oscar-díjas színész (George Clooney és Christian Bale után), és Affleck a legidősebb mindegyik korábbi megformáló közül, aki magára öltötte a fekete jelmezt.

A Batman Superman ellen az első olyan mű, amelyben a Denevérembert 3D-ben láthatjuk (habár ez már a tízedik alkalom, amikor felbukkan a vásznon). Ezelőtt Superman viszont már tizenötször mutatkozott be széles vásznon, és ő már több dimenzióban is meglebegtette palástját. Kétség nem fér hozzá, hogy mostani összecsapásuk az utóbbi évek leglátványosabb vizuális orgiája – viszont a kevesebb több lett volna. Mindennek ellenére az a legviccesebb az egész filmmel kapcsolatban, hogy bármennyi hibája is van, mégis működik. Nem lehet nem élvezni és kifejezetten szórakoztató – habár legjobban akkor lehet nevetni rajta, amikor az eredeti szándék szerint inkább ámuldoznunk kellene.

Előzetes:

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice)
amerikai akciófilm, 151 perc, 2016 (16)
Főszereplők: Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg, Amy Adams, Jeremy Irons
Rendező: Zack Snyder

Hozzászólás ehhez:

Gigászok csatája | Batman Superman ellen filmkritika

Milyen nap van ma?