RSS

Karc

A megszállottság szárnyakat ad

Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyanokból is sztár lehet, akik se nem tehetségesek, se nem sikeresek, mégis szerethetőek. Pontosan ez történt Eddie Edwardsszal az 1988-as ...

Gigászok csatája

Batman úgy érzi, hogy Supermant már senki sem korlátozza, nem törődik a civil áldozatokkal sem, miközben istent játszik. Supermant bosszantja, hogy Batman az igazságosztó szerepét ...

Valódi szuperhősök

Napjaink legnagyobb kasszasikerei a képzeltbeli, természetfeletti erőkkel rendelkező, kigyúrt testű képregény-figurákhoz fűződnek. Azonban a legnagyobb hősök mégis köztünk élnek. Ennek ékes példája a Spotlight - ...

A múlt kísértetei

Az idei Oscar-szezon egyik kiemelkedő alkotása a Brooklyn, amely egy ír bevándorló lány történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájában. A legkülönösebb pedig az, hogy ...

Nincs bocsánat

Az elmúlt pár hétben, ha akartuk, ha nem, a csapból is A visszatérő című film folyt. Vajon megkapja-e végre érte Leonardo DiCaprio az aranyszobrocskát? Vajon ...

James Bond újratöltve

2015-11-20 11:18:19 Péntek Tünde

James Bond immár 53 éve bukkan fel a mozivásznon és még mindig tud meglepetést okozni. Előző kalandja, amely a Skyfall címet viseli, minden idők legsikeresebb 007-es filmjévé nőtte ki magát, így még soha nem vártuk annyira a folytatását, mint most. Lássuk, mennyire váltja be a hozzáfűzött reményeket kedvenc titkos ügynökünk 24. akciója.

Lassan már 10 éve is annak, hogy kihirdették Pierce Brosnan utódját, óriási port kavarva a választással. Ugyanis Daniel Craig első ránézésre teljesen alkalmatlannak tűnt a szerep megformálására. Első Bond filmje, a Casino Royale elég meghökkentőre sikerült abból a szempontból, hogy a 007-es itt már nem egy szuperkütyükkel játszadozó bájgúnár volt, hanem egy öltönybe bújtatott, kissé arrogáns és brutális szuperkém. Bond története a Craig nevével fémjelzett filmekben visszanyúlt a múltba, hogy azt lezárhassa, a jövőt pedig megalapozza. Modern, friss és önreflexív alkotások ezek, melyek a 21. század képére formálták a világ leghíresebb titkos ügynökét. Ennek a korszaknak a kicsúcsosodása a 2012-ben bemutatott Skyfall, ami minden nézettségi rekordot megdöntött és rendkívül magasra helyezte azt a bizonyos lécet. A legújabb részben, a Spectre-ben nem változott az alkotó gárda és csapat összetétele, ráadásul minden idők legdrágább és leghosszabb Bond filmje címet is kiérdemelte látatlanban, így akár borítékolhatnánk, hogy minden adott a sikerhez.

A történet ott folytatódik, hogy a 007-es egy szupertitkos megbízást kap, és eközben hamar kivilágosodik előtte, hogy az élete elmúlt 9 évét megkeserítő események összefüggenek. A Rómán, Marokkón, Ausztrián és Londonon átívelő versenyfutásban egy olyan ellenséggel kezd megküzdenie, akihez több köze van, mint sejtette volna. A 148 perces film hű elődeihez, mivel minden kötelező elemet felhasznál (sok verekedés és lövöldözés, autós üldözés, robbantgatás, Bond elfogása és megkínzása), illetve felhangzik kedvenc mondatunk is, miszerint „A nevem Bond. James Bond” és a vodka martinit még mindig rázva, nem keverve issza a 007-es. Már amennyiben megkapja, mivel a Craig-érához igazodva a humor nagyrészt arra éleződik ki, hogy Bond őskövület ebben a modern világban, így azon rendkívül meglepődik, amikor egy bárban egyáltalán nem szolgálnak fel alkoholt, hanem egészséges vitaminshake-et javasolnak helyette. Mégis igazolást nyernek Bond eszközei és világfelfogása, hiszen az úgymond „legprimitívebb” eszközök és ötletek bizonyulnak a leghasznosabb segítségnek. Ebből a szempontból különösen érdekes a mű azon mellékszála, amely a 00-ás részleg megszüntetésével foglalkozik, aminek az adna indokoltságot, hogy egy globálisan hozzáférhető számítógép-alap létrehozásával már feleslegessé válna a terepmunka. A film tanulsága alapján azonban nincsen az a számítógép vagy rendszer, ami versenyezhetne a személyes kontaktus hatalmával.

Annak ellenére, hogy a Spectre tökéletesen illeszkedik az újévezred modern felfogású 007-es filmjeinek sorába, mégis illene rá a hangulat és atmoszféra alapján az a kifejezés is, hogy „régi vágású”. A mű azzal az erőteljes felütéssel kezdődik, hogy „a halottak élnek” és maga a cím is magyarra fordítva annyit tesz, hogy „kísértet”. Ezen epizód nagy meglepetése, hogy visszatér egy olyan (halottnak hitt) főgonosz, akivel már Sean Connery és Roger Moore is megküzdött, nem kevesebb, mint 7 mozi keretében: az emblematikus, sebhelyes arcú, fehér perzsamacskát simogató Ernst Stavro Blofeld. A megalomániás, pszichopata, minden félelmünk megtestesítője és a világot romba dönteni kívánó ember megformálója ezúttal a kétszeres Oscar-díjas osztrák színész, Christoph Waltz. Ő most az ügyeletes antagonista Hollywoodban, jóformán csak negatív, kissé vagy nagyon elmebeteg karakterek bőrében mutatkozik meg – és teszi mindezt zseniális módon például Quentin Tarantino műveiben. Azonban nagy bánatunkra a Spectre legfájóbb pontja Waltz-hoz kötődik, aki ebben a szerepben láthatóan szenved, az izgalmas felvezetés után hamar ellaposodik a karakter és sótlanná válik. Valószínűleg a forgatókönyvben kell keresni a hibát, hogy nem adtak ennek a remek színésznek egy Hans Lada (Becstelen Brigantyk) kaliberű figurát, akitől még most is a hideg futkos a hátunkon, hacsak visszagondolunk rá. A Spectre-ben csak néhány tőle megszokott manírt villant, az újdonság ereje teljesen elmarad. Illetve még azt is hozzátenném, hogy ugyanez a csapat képes volt a Skyfallban egy olyan gonosz karaktert megalkotni, akitől szintén megáll az ütő bennünk, akárhányszor eszünkbe jut: a szőke Javier Bardem által alakított Raoul Silvát. Pedig állítom, hogy Waltz még nála is tehetségesebb színész, így kifejezetten fájó pont, hogy most nem ugrotta meg azt a bizonyos lécet – sem magához, sem elődjéhez képest.

Ellenben Daniel Craig továbbra is minden idők legjobb James Bondja. Habár sokan még mindig az ellenkezőjét állítják a 2006-os Casino Royale óta. Szimpátia ide vagy oda, vitathatatlan, hogy Craig immár teljesen egybeforrt a karakterrel, a rutin pedig nem ment a teljesítménye kárára, hanem éppen ellenkezőleg. Játékában egyetlen hibát sem találni, ráadásul igen jól állt neki, hogy a Spectre-ben több lehetőséget kapott a karakter humoros oldalának bemutatására és jóformán minden poénja legalább egy kis mosolyt csalt a nézők arcára. Jelenleg eltérő hírek vannak azzal kapcsolatban, hogy elvállalja-e még a következő filmet vagy sem – reméljük, hogy igen, mert nagyon hiányozna és még tippelni sem tudnék, ki pótolhatná. Bárhogy is lesz, a Spectre utolsó jelenete igazán stílusosra sikeredett: egy emlékezetes búcsúnak is elmenne, de akár folytatásért is kiálthat.
Összességében szinte csak negatív kritikát fogalmaznak meg a Spectre-rel kapcsolatban. Azonban ne dőljünk be ezeknek: a legnagyobb probléma, hogy sokan a Skyfallhoz hasonlítják, nem pedig önmagában tekintenek rá. Igaz, hogy ez a film erőteljesen visszautal a korábbi három epizódra és nélkülük nem állna meg a saját lábán – mindazonáltal kár lenne nem megemlíteni azt, hogy talán ebben a részben a leggyönyörűbb az operatőri munka, mennyire szép és klasszikus a kivitelezése. A betétdal és az alatta futó képsorok nagyszerűen tükrözik az egész filmet: a dalnál már hallottunk jobbat, viszont a hozzárendelt animáció izgalmas és igényes volt. A Spectre valóban nem robbant akkorát, mint a Skyfall, mégsincs miért szégyenkeznie. Sose ilyen rosszat…

Előzetes

 

007 Spectre – A Fantom visszatér (Spectre)
amerikai-angol akcióthriller, 148 perc, 2015 (16)
Főszereplők: Daniel Craig, Cristoph Waltz, Ralph Fiennes, Léa Seydoux, Monica Belucci
Rendező: Sam Mendes