RSS

Karc

A megszállottság szárnyakat ad

Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyanokból is sztár lehet, akik se nem tehetségesek, se nem sikeresek, mégis szerethetőek. Pontosan ez történt Eddie Edwardsszal az 1988-as ...

Gigászok csatája

Batman úgy érzi, hogy Supermant már senki sem korlátozza, nem törődik a civil áldozatokkal sem, miközben istent játszik. Supermant bosszantja, hogy Batman az igazságosztó szerepét ...

Valódi szuperhősök

Napjaink legnagyobb kasszasikerei a képzeltbeli, természetfeletti erőkkel rendelkező, kigyúrt testű képregény-figurákhoz fűződnek. Azonban a legnagyobb hősök mégis köztünk élnek. Ennek ékes példája a Spotlight - ...

A múlt kísértetei

Az idei Oscar-szezon egyik kiemelkedő alkotása a Brooklyn, amely egy ír bevándorló lány történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájában. A legkülönösebb pedig az, hogy ...

Nincs bocsánat

Az elmúlt pár hétben, ha akartuk, ha nem, a csapból is A visszatérő című film folyt. Vajon megkapja-e végre érte Leonardo DiCaprio az aranyszobrocskát? Vajon ...

Tíz csapás szélesvásznon

2014-12-16 11:09:36 Péntek Tünde

Amikor a város ünnepi díszbe öltözik és már a sarki kisboltban is a legelcsépeltebb karácsonyi dalok szólnak hetek óta, éppen akkor érkezik a mozikba Mózes története, amely némi reménysugarat hoz advent utolsó napjainak egyhangú csillogásába. A kérdés csak az, hogy Ridley Scott legújabb filmje mennyire képes megragadni a kínálkozó nagyszerű lehetőséget.

Az Exodus: Istenek és királyok már hónapokkal a bemutatója előtt a sajtóérdeklődés középpontjában állt, hiszen amikor vallási témájú vagy bibliai történeteket filmesítenek meg, mindig akadnak olyan csoportok, akik látatlanul is tiltakoznak ellene. Ráadásul ezek a nem tetszésüknek hangot adó közösségek idén egyszer felháborodtak már Darren Aronofsky Noé című alkotásán, amely merész módon, rendkívül alaposan újraértelmezte az ószövetségi történetet és csak nyomokban hasonlít arra a kedves és izgalmas fabulára, amit gyerekkorunkban megismertünk.
 

 
Viszont Mózes életét az a Ridley Scott álmodta a filmvászonra, akinek nevéhez olyan történelmi témájú kasszasikerek fűződnek, mint a Gladiátor, a Mennyei királyság vagy az 1492 – A paradicsom meghódítása. Előzőek közül érdemes kiemelni a 2000-ben bemutatott Gladiátort, amely azóta igazi kultuszfilmmé vált. Tulajdonképpen azért nyerte el a közönség és a kritikusok elismerését is egyaránt, mert hosszú évtizedek után az volt az első nagyszabású hollywoodi szuperprodukció, amely az ókori történelmi időkbe repítette vissza a nézőit és habár kevésbé valósághű, viszont annál lenyűgözőbb történet rajzolódott ki benne. Így nyilván mindenki, aki szereti a Gladiátort, csillogó szemekkel várja Ridley Scott soron következő történelmi filmjét, amely ezúttal az ókori Egyiptomba kalauzolja el a publikumot.

Már a film kezdetén a felnőtt Mózest ismerhetjük meg, így kimarad például a mózeskosár története, viszont a többi bibliai elem, mint az égő csipkebokor, a pusztai vándorlás, a tíz csapás és szétnyíló Vörös-tenger mind-mind helyet kap a műben. Ráadásul racionális magyarázatokat is kapunk: a víz azért válik vérré, mert krokodilok támadnak mindenre és mindenkire a folyóban, a sok tetemet ellepik a legyek, a békák menekülnek onnan, a fertőzött víz tönkreteszi a mezőgazdaságot, ettől összezavarodnak a rovarok is, fekélyesek lesznek az emberek, elhullanak a haszonállatok. Majd jön a jégeső és végül a sötétség, amely az elsőszülöttek életét követeli. Összességében olyan számítógépes effekteket kreáltak a tíz csapásról, mint a legprofibb horrorfilmeknél. Az Exodus legerőteljesebb jelenetei ezek és igazán csak innentől, kb. egy óra játékidő után indul be igazán a film, de ez az elsöprő lendület az utolsó percekig kitart.
 


A rendező a Gladiátorhoz nagyon hasonlóan próbálta felépíteni Mózes és Ramszesz kapcsolatát, viszont itt nem működik annyira a recept. Talán az a legnagyobb probléma, hogy a fáraó nem képes egyenrangú ellenféllé válni: leginkább egy elkényeztetett és lobbanékony természetű férfit látunk, akiből teljes mértékben hiányzik mindenféle karizma. Ráadásul az egész filmre rányomja a bélyegét, hogy mintha Ridley Scott elhúzott volna a zsebéből néhány bevált klisét és mindent belepakolt ebbe a történetbe, amit csak lehetett. (Például: itt is van egy uralkodó, aki szerint a fia nem alkalmas átvenni a helyét, viszont akad egy tehetséges katona, akiben minden adottság megtalálható ehhez, majd kicsit később, a felbőszült új uralkodó nemcsak a katonát akarja megöletni, hanem annak családját is.)

Érdekes egybeesés, hogy a korábban már említett Noé című film főszereplője az a Russell Crowe, aki annak idején a Gladiátorral futott be és be is zsebelt minden rangos elismerést azért a szerepéért. Az Exodus esetében viszont Christian Bale-re esett a rendező választása, akiben látott kellő potenciált, hogy képes egy nagyon hasonló karaktert eljátszani, mint amilyet Crowe is megformált a Gladiátorban. A walesi származású, Oscar-díjas Christian Bale korosztálya egyik legkiemelkedőbb színésze, viszont Mózes szerepével alaposan meggyűlhetett a baja. Annak ellenére, hogy még mindig rendkívül szuggesztív jelenség a vásznon, valamiért csak rutinból képes hozni ezt az összetett karaktert és nem nyújt annyira kiemelkedő alakítást, mint amit elvárnánk. Persze még így is korrekt és színvonalas játékot produkál, de kétség kívül láttunk már tőle jobbat is.
Tehát, kicsit felemás érzéséket kelthet a nézőben a film és sajnos nem ettől lesz emlékezetes az idei karácsony. Az előbbi gondolatra visszautalva, Ridley Scott legutóbbi művére is érvényes mindaz, ami Christian Bale jelenlegi teljesítményére: jó, de volt már jobb is. Az újdonság varázsa mindig nagy lehetőség, mindössze az a hátránya, hogy csak egyszer lehet igazán jól elsütni.

Előzetes:

Exodus: Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings)
amerikai-angol történelmi kalandfilm, 142 perc, 2014 (12)
Rendező: Ridley Scott
Főszereplők: Christian Bale, Joel Edgerton, Sigourney Weaver, Sir Ben Kingsle
y