RSS

Karc

Álarcosbál – álarc nélkül

1792. március 16-án a stockholmi Operaházban álarcosbált rendeztek. A királyt többen is óva intették a maszkabálon való részvételtől, de hiába, III. Gusztáv Essen gróffal együtt ...

„A pillantását keresgéled folyton

November 10-e: késve érkezem a Trafó „Különórájára”, ráadásul még jegyem sincs az előadásra. De valami véletlen szerencse folytán Rényi András esztéta különórája/bevezetője még nem kezdődött ...

Merre tovább, melyik úton?

Széttagoltság, feszültségek, megbékélés, az álláspontok közeledése, s ezekhez hasonló szóhasználatok csengnek ki a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozó kapcsán a résztvevők, szervezők nyilatkozataiból.

(Ha fáj az élet:) Aszpirin! – Mr. Vonnegut ajánlásával

Csendes környéken visz az út a KOMA Bázisra, ahol a bemutató másnapján újra az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című darabot játsszák. Belépve Petőfi ...

Kezdetben kocogás, majd rohanás a végzetbe

Arthur Miller Pillantás a hídról című ’55-ös drámája hálás darab: egy tiltott szenvedély útvesztője bomlik ki lassan a színpadon egy narrátor, az ügyvéd, Alfieri közreműködésével, ...

Éjszakai merengés egy POSZT-darab okán

- június 11. 18.00 óra, Kamaraszínház, Picasso kalandjai (r.: Méhes László, Horgas Ádám)

2013-06-12 14:03:54 Vaszari Judit

Sokan sokat fanyalogtak már az idei POSZT miatt. Nem hallottam meg őket. Ahogy zárva a fülem a Vidnyánszky-Alföldi vitára, Kerényi buzizására, az L.Simon-félék ügyeire és úgy általában a kultúrpolitika sötét bugyraira. Nem akarok tudni róla. Nem akarom, hogy ha – sajnos csak - nagy ritkán eljutok színházba, akkor érdekeljen, egyáltalán tudjak róla, melyik rendezőnek/színésznek/súgónak/díszlettervezőnek/színházigazgatónak merre húz a szíve.

A darabért megyek. Csak és kizárólag az érdekel, hogy aznap, amikor én is ott ülök a nézőtéren, működött-e a darab. Ez múlik rajtam, az aznapi szereposztáson, a darabon, a rendezőn. A Hold állásán, az időjáráson, a mágneses erővonalakon. Lehet az eredmény katarzis, lehet csak jóleső szórakozás és lehet csalódás. De csak ketten számítunk: én és a színház.

Jó kis struccpolitika, nem? Az élet olyan kevés területén engedheti meg ezt az ember magának.

Aztán azt kell látnom, hogy mégsem engedhetem meg magamnak. A struccpolitikát. Azt, hogy június első hetét a színház örömének szenteljem. Hogy ne kelljen gondolkodni, mit csinálunk munka után: mi mást, megyünk a POSZT-ra. És nem csak anyagilag lettek korlátjai a történetnek: emberek, nincs hova menni. Mi történt? Hol van A POSZT?!

(forrás: poszt.hu)

Egy üres város van. A város, aminek hossza kábé 120 méter. A Széchenyi-tér és a Pécsi Nemzeti Színház között húzódó sétálóutca-szakasz. Mi történt, Pécs? Hol a nyáreleji mediterrán város? Szeretném hinni, hogy a hideg miatt van. Szeretném hinni, hogy az árvíz miatt van. Szeretném hinni, hogy a gazdasági válság miatt van. Szeretném hinni, mert mindez túlélhető. Lehet még jobb jövőre.

De nem szeretném hinni, hogy nem sikk már POSZT-ra járni. Nem szeretném hinni, hogy ez is, teljesen és végzetesen átpolitizálódott. Mert akkor itt a vége.

Most sem érdekel, igaz-e amiért ez így van. Nem érdekel, hogy igaz-e, hogy a kiegyensúlyozottság versenyprogramja az idei, nem érdekel, hogy ki mit gondol/tud a másikról. Nem érdekel, hogy belemagyarázás-e mindez, csúnya politikai játszma-e, ami mindennapjainkat az élet minden területén kitölti. Csak az érdekel, hogy nincsenek emberek az utcán. Csak az érdekel, hogy nincs miért az embereknek az utcán lenni: nincsenek könyves standok (van könyvudvar, de azt inkább hagyjuk), nincs utcai program, olyan jövős-menős, amibe véletlenül is belebotlasz. Egy felújított, szép, ámde meztelen és üres város van. Mi történik itt, emberek?

(forrás: poszt.hu)

Az legyen az én személyes szerencsétlenségem, hogy egy pécsi darabra sikerült jegyet szereznem. Az legyen az én szerencsém, hogy jól álltak a csillagok, és én és a darab egymásra találtunk. Na, azért nem a katarzisban, inkább némi sírva vigadásban.

Méhes László és Horgas Ádám rendezése a darab, a színészek közül Köles Ferenc (a giccs és a túljátszás határát folyamatosan súroló, de azt át nem lépő) és Széll Horváth Lajos (sokszereplős) jelenlétét emelném ki, Hajduk Károly (Picasso) lassan melegedett bele, az utolsó egyharmadra talán tényleg ott volt ő is. A darab maga inkább burleszk-jelenetek egymás utánisága, mint egy történetfolyam. Ez a burleszk-vonal egészen jól passzol az általa ábrázolt abszurditáshoz. Vannak gyenge és végtelennek tűnő jelenetek (pl: második felvonás sanzon estje), amikért kár, aztán vannak igazán erős pillanatok (a háborús jelenetek, de különösen a náci házkutatás, a Doloressel való újratalálkozás), amikért megérte. A soknyelvű, de minden nyelven érthető szavakra épülő szöveg, a táncjelentek, az ügyes kellékhasználat (hogy került a fejükre a sisak, kezükbe a puska?) nekem hoztak olyan jelentéstöbbletet, amiért nem zavart az abszurdba hajlásuk. Két óra, két felvonás, egy kellemes este. Na, ez az, ami érdekel.