RSS

Karc

Éjszakai merengés egy POSZT-darab okán

Sokan sokat fanyalogtak már az idei POSZT miatt. Nem hallottam meg őket. Ahogy zárva a fülem a Vidnyánszky-Alföldi vitára, Kerényi buzizására, az L.Simon-félék ügyeire és ...

Álarcosbál – álarc nélkül

1792. március 16-án a stockholmi Operaházban álarcosbált rendeztek. A királyt többen is óva intették a maszkabálon való részvételtől, de hiába, III. Gusztáv Essen gróffal együtt ...

„A pillantását keresgéled folyton

November 10-e: késve érkezem a Trafó „Különórájára”, ráadásul még jegyem sincs az előadásra. De valami véletlen szerencse folytán Rényi András esztéta különórája/bevezetője még nem kezdődött ...

Merre tovább, melyik úton?

Széttagoltság, feszültségek, megbékélés, az álláspontok közeledése, s ezekhez hasonló szóhasználatok csengnek ki a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozó kapcsán a résztvevők, szervezők nyilatkozataiból.

(Ha fáj az élet:) Aszpirin! – Mr. Vonnegut ajánlásával

Csendes környéken visz az út a KOMA Bázisra, ahol a bemutató másnapján újra az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című darabot játsszák. Belépve Petőfi ...

Installációkká merevedett romakérdés a 22. századból

Kovács Kristóf: Az utolsó roma – egy utolsó cigány - színikritika

2010-12-23 14:54:59 Bánosi Eszter

Egy napon arra ébredtünk, nincsenek cigányok. Még a levegőnek is más színe lett. És miközben mindenki a megváltozott levegőt bámulta, 67%-uknak kilopták a mobilt a zsebükből – hangzik a KoMa Társulat és a Nézőművészeti Kft. közös produkciójának iróniába hajló záróakkordja a Szikra Színház ideiglenesen berendezett romológiai tárlatán.

Úgy tűnik, 2193-ban is járnak még az emberek múzeumba, főleg ha a tárlat olyan izgalmas, a múlt homályába burkolózó egzotikumot mutat be, mint például a dinoszauruszok élete és kihalása. És főleg, ha a kiállítás interaktív, a néző nem puszta szemlélődő, a felvonuló objektumok között pedig nemcsak egy-két szobor, makett vagy gipszlenyomat akad, hanem kézzelfogható bizonyíték is – mondjuk egy csontváz. Bár a 2193-as kiállítás tárgya az utolsó roma, a népcsoport nemrég bekövetkezett kihalásának mikéntje épp olyan bizonytalan, és legalább annyi elméletet hív életre, mint a 65 millió évvel ezelőtt kipusztult dinoszauruszoké. Mindenesetre annyit megállapíthatunk, a dinoszauruszok vesztéhez legalább nem lehetett közünk…

Ebben a múzeumban viszont úgy kísérhetjük figyelemmel a cigánykérdést – annak szimbolikus megszületésétől egészen a rá adott végső válaszig, helyesebben „végsőmegoldásig”, hogy közben nem vonhatjuk ki magunkat a részvétel alól. Mindez úgy tud megvalósulni, hogy az előadás látványtere lehetőséget ad a nézőknek belépni az alkotás és a jelentésképzés folyamatába: a színészek bejátsszák az egész teret, a jelenetek köztünk is zajlanak, már csak azért is, mert olykor mi ülünk a színpadon, ha épp ott akad hely. A nézőpontot mindig a színészek mozgása jelöli ki, és ettől egyszerre lesz statikus és mozgalmas, vibráló és szaggatott a játszó-tér. Ez a következetesen végigvezetett montázsszerű jelenetépítkezés közben arra is szolgál, hogy valamiféle leképezését adja világunk töredezettségének és a média, szintén montázshatására épülő, manipulációjának. Az előadás elején a kávézaccból és állati belsőségekből jósoló vajákos asszony meséjét – melyben a cigány a rejtély, a kaland, a romantika generikus figurájaként jelenik meg – egyre inkább profanizálják azok a jelenetek, melyek róluk élő közgondolkodást és az ellenük folyó bujtatott médiahadjáratot ábrázolják jelenük kör-, illetve kórképében.

És közben az is kiderül, nem csak a jósasszony mitologizáló történetét nem értjük, hanem saját magunkat sem igazán. A nyelvvel való játék fontos szerephez jut: pellengére állítják a biztosító társaságok zagyva szakzsargonját, a főpolgármesterek demagóg közhelyeit, a kereskedelmi tévéken futó magazinműsorok és talkshow-k hatásvadász nyelvi fordulatait. Terítékre kerülnek azok a nyelvi alapon való ezoterikus magyarázatokkal operáló érvelési módok is, melyek a magyar nyelv szakrális természetét próbálják áltudományosan bizonygatni. A Tiszta Magyar Kopaszt Turul Felszabadító Egyesület rámutat Babilon és Bodolyabér közti analógiára, és persze azt is megtudhatjuk, Pilis (mint pólus) a föld szívcsakrája. És hiába van az úgynevezett Transzdunatális Unió nemzetközi képviselőinek jelnyelvi tolmácsa, még az egyezményes jelbeszéd sem elég ahhoz, hogy közös nevezőre jussanak.

A kényes téma vékony peremén egyensúlyozva a humor, mégpedig annak is az abszurd fajtája, az egyetlen eszköz, mely megakadályozhatja, hogy valamiféle túlmagyarázott és szájbarágós paraboladrámába lendüljünk át. Mielőtt valamelyik jelenet tragédiába torkollana, bedobnak valamit, például egy aranyhalat abba a vízzel teletöltött akváriumba, melybe az utolsó romát helyezték el az útókornak való konzerválás céljából. És mikor a halálsoron menetelő esőkabátos cigányok kémiai csőbe eresztik a lelküket szimbolizáló vizet, mely aztán egy toast sütő lapján füstölög el, a jelenet végén vad táncba kezdenek az It’s raining man dallamára. Ugyanígy Zsozsi, a legutolsó roma egy kibeszélő show keretében történő nyilvános megmérgezése utáni kínos csendet rögtön zsíros kenyér és pálinka kínálgatásával törik meg a színészek.
 

Merünk-e enni belőle ezek után?

Az óvatoskodás sajnos viszont olyan közhelyeket és kiszólásokat is szül néha, melyek izzadva próbálják igazolni az alkotók álláspontját az elénk vetített antihumánus vízió igazságtalanságáról. A gyengébbek kedvéért persze, akik nem értik az iróniát, no meg az ombucmanokért, akik esetleg még félreértenék, mire megy ki a játék. Mert, hogy mire megy? Az előadás nem győzi hangsúlyozni, hogy befolyásolhatóak, előítéletesek, kirekesztőek és szélsőségesek vagyunk, és csak az erőszakban látjuk a megoldást. Viszont az igencsak összetett és kényes problémahalmaz másik oldalát, mely a romák felelősségét is boncolgatná, még csak a felszínen sem kapargatják meg. A tárlat ezen részét egy jó időre kikölcsönözték. Így bár a KoMa Társulat panoptikumának figuráit aprólékos munkával készítették el, az igazi kérdés válasz nélkül marad: miért nem merünk az ország legfenyegetőbb problémájáról végre nyíltan és árnyaltan beszélni?
 

Kovács Kristóf: Az utolsó roma – egy utolsó cigány
Szikra Cool Tour House, december 15.
KoMa Társulat, Nézőművészeti Kft
 

fotók: szinhaz.hu