Karc

Éjszakai merengés egy POSZT-darab okán

Sokan sokat fanyalogtak már az idei POSZT miatt. Nem hallottam meg őket. Ahogy zárva a fülem a Vidnyánszky-Alföldi vitára, Kerényi buzizására, az L.Simon-félék ügyeire és ...

Álarcosbál – álarc nélkül

1792. március 16-án a stockholmi Operaházban álarcosbált rendeztek. A királyt többen is óva intették a maszkabálon való részvételtől, de hiába, III. Gusztáv Essen gróffal együtt ...

„A pillantását keresgéled folyton

November 10-e: késve érkezem a Trafó „Különórájára”, ráadásul még jegyem sincs az előadásra. De valami véletlen szerencse folytán Rényi András esztéta különórája/bevezetője még nem kezdődött ...

Merre tovább, melyik úton?

Széttagoltság, feszültségek, megbékélés, az álláspontok közeledése, s ezekhez hasonló szóhasználatok csengnek ki a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozó kapcsán a résztvevők, szervezők nyilatkozataiból.

(Ha fáj az élet:) Aszpirin! – Mr. Vonnegut ajánlásával

Csendes környéken visz az út a KOMA Bázisra, ahol a bemutató másnapján újra az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című darabot játsszák. Belépve Petőfi ...

Parafenomének

Tasnádi István: Paravarieté - színikritika

2011-02-14 11:30:15 Radnóti Judit

Az utoljára érkező néző kinézi magának a legszimpatikusabb sort és elindul egy helyért, természetesen a sor közepe felé, sűrű elnézést kérve a helyüket már elfoglalóktól. A kinézett sorban azonban már nincs hely; mire erre felhívhatnánk a figyelmét, emberrablás áldozata lesz.

A nézőtéren végig ott tartózkodó goth fiatalember és két társa ugyanis lecsapnak rá, már várták a kurátort, aki kilenced magával nem ítélte meg nekik a színházi előadásukra pályázott négy millió forintnyi támogatást. Hogy miért nem? Mert nem tetszett neki a pályázat, mert szar. A büntetés méltó: négy millió osztva kilenccel egyenlő – egy pillanat, ehhez nekem is elő kell vennem a mobilomat – négyszáznegyvennégy-ezer-négyszáznegyvennégy, kerekítünk, négyszáznegyvenöt forint; mínusz a csalódott alkotók által megrongált autó fényezése százhatvanezer, az annyi, mint kettőszáznyolcvannégy ezer négyszáznegyvenöt forint; készpénzfelvételi napi limit harmincezer, vagyis kilenc és fél, azaz tíz napi fogva tartás vár a pórul járt kurátorra. Várna, ha anyagi megfontolásokból történt volna az emberrablás, de erről szó sincs: sértett művészi hiúság az igazi ok, a színészeknek a pénznél összehasonlíthatatlanul jobban kell a néző. Ennek megfelelően kényszernézőt csinálnak a kurátorból: nézze csak szépen végig, hogy mire nem adott pénzt, mi az, ami – ezek szerint – négy millióval kevesebből is létre tudott jönni...

Mi is ezt nézzük. Közösségi ház, szegényes díszlet, béna jelmezek, mindössze öt szereplő, akik színészek, táncosok, zenészek és díszletmunkások, kellékesek is egyben, kedvesen esetlen amatőrök, akik családi vállalkozásban – apa, anya és a két fiú (ja, és persze a kurátor m.v.) – adnak elő varieté számokat, siralmasabbnál siralmasabb, helyenként abszurd élethelyzetekről. Az „egymást kioltó mozzanatokból” végül azonban történet kerekedik, kiábrándító és életszerű történet. Lehetne ez borzasztóan kínos is, de nem az, az ALKA.T és a FÜGE színészei profin csetlenek-botlanak. A szereplők szerencsétlenkedései mögött ott a színészek technikai tudása és a hibátlan játék, ami hitelessé (nem pedig kimódolttá) teszi az „amatőr” gegeket. Szórakoztatnak minket, megnevettetnek és elgondolkodtatnak. Kultúrát fogyasztunk száztól kétezer forintos jegyárakon. Magaskultúrát.




Buflakár Béla monológja önnön középszerűségéről Hegyi Norbert előadásában a maga összetettségében szórakoztat: a Latinovitsos hangképzéssel, cigaretta füsttel kísért, komótosan kiejtett szavak, lassan formálódó mondatok ellenére is sodró lendületű szöveg szellemes. A kitűnően működő jelenet megújuló humorforrása, hogy a figura (és a színész is) állandóan önnön unalmasságára reflektál, és elnézésünket kéri, amiért él (és előad). Színésztársait valóban untatja is, idővel le is keverik; megbántódva kullog a színfalak mögé, távoztában még egy utolsó kísérletet tesz a folytatásra, de lezenélik – az erősítőt még maga Latinovits sem tudná túlbeszélni… Szerencsénkre Hegyi Norbert még többször visszatérhet Bélaként. Talán azért szimpatizálunk vele a leginkább, mert ő a legeslegnyomorultabb az összes szereplő közül? A közönség mindenesetre nyílt színi tapssal jutalmazza, amikor egy későbbi randijelenetben végül „feloldódik” és táncra perdül.

Csákányi Eszter arca mintha csak erre a műfajra teremtetett volna: szélesre húzott szája, nagyra nyitott szeme, kényszeres mosolya hátborzongató és szívfacsaró egyszerre. Szabóné Hajagos Bettina, nőimitátor szerepében csábít, kacagtat és ríkat. Ő a legszomorúbb bohóc. Bármit meg tud velünk csinálni.

Szemenyei János ezúttal énektudásával nyűgöz le: a legkülönbözőbb hangképzést igénylő műfajokat váltogatja. A legszélsőségesebb példát emelem ki: az egyik jelenetben az operabasszus és az affektálva gügyögő kisgyermek cérnahangja között pingpongozik. A zenét is ő jegyzi, színésztársait is a legkülönbözőbb zenés betétekben szólaltatja meg. Szintetizátoron kíséri nem csak a dalokat, de az egész előadást.

Az egész helyzetre (amatőrök, ha próbálkoznak) legjellemzőbb megoldás Katona László kétféle orvosa. A színész felveszi a fehér köpenyt és vele együtt a szélsőséges karaktert: egy beszélni már alig tudó, görnyedt hátú öreg orvost formál; a jelentbe érkező, házaspárt játszó két színész rosszalló pillantására azonban átvált fiatal, magabiztos, nemtörődöm orvossá, testtartása, hangszíne, hanghordozás természetesen vele változnak, csak a köpeny a régi. A kollégák cenzúráznak az értékteremtés jegyében; itt minden éppilyen képlékeny, mindenkiben benne van a másmilyenség lehetősége. Katona László konferansziéként végig a vicces és a kínos határán kötéltáncol, egyszer sem esik le, de még csak meg sem szédül. Beszédstílusa önmagában műsorszám, Tasnádi szándékoltan szájbarágós szövegeit túlzott komolysággal, a komolyan vehetőség szikrányi jele nélkül képes belénk szuggerálni.

Felhőfi Kiss László szikár munkásembere a jelenetek közötti szüneteket áthidaló felolvasásokkal tűnik ki: az apa figura alig (ha) vállalható saját verseit adja elő, a gyerekek-színésztársak égnek, ő is elszégyelli magát túlzott szerénységében, s ettől mi remekül szórakozunk a butuska versikéken.

Tasnádi István tempós előadást rendezett; jól egyensúlyoz, biztos kézzel kerüli el, hogy „a rossz” és „kínos” jelenetek valóban unalmasakká váljanak, figyelmünket maximálisan fenntartja; az este minden perce élvezetes, játékkal teli színházi pillanat. És még happy end is van: a kurátor az előadás végén beáll a tapsrendbe, és együtt énekel a színészekkel. Ettől persze nem lesz négy milliójuk a folytatásra…
 

TASNÁDI ISTVÁN: PARAVARIETÉ
avagy 1017 egymást kioltó drámai mozzanat
ALKA.T és FÜGE
Szikra Cool-tour-house, Budapest
Rendező: Tasnádi István
Szereplők: Csákányi Eszter, Felhőfi Kiss László, Hegyi Norbert, Katona László, Szemenyei János

Legközelebb 2011. február 16-án lesz látható.

 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Tasnádi István: Paravarieté - színikritika

Milyen nap van ma?

  • 1. Horváth Ágnes 2011-09-04 00:28:25

    A VIDOR-on láttam a darabot, és egyszerűen imádtam!!! A végén úgy éreztem, hogy utánuk kell mennem és megölelni őket,de nem mertem mégsem...