RSS

Karc

Depeche Mode: Delta Machine lemezkritika

Május 21-én ismét Budapesten lép fel a DM, így még előtte érdemes végigmennünk az új lemez dalain.

I. Zsolnay Fesztivál Pécsett

Minimum két év késéssel végre átadásra került a pécsi EKF egyik legnagyobb beruházása, a Zsolnay Kulturális Negyed. Az ötlet tulajdonképpen jó: egy, a nemzeti örökségünk ...

Judie Jay először szólóban

Judie Jay nevével általában a „feat.” szó után találkozunk: a magyar underground zenei szcéna nagy részével már dolgozott. A legtöbben talán a Beat Dis és ...

Ahol elveszted a fejed

Supergroup. Divatos kifejezés azokra a zenekarokra, amelyek tagjai már a megalakuláskor ismert és elismert zenészek. Ha Magyarországon beszélhetünk ilyenről, egyetlen zenekar jöhet szóba. Ami a ...

Láttató hangok – inverz transz

Szó szerint mellbevágó élményt nyújtott az a jó másfél óra, amit Ben Frost társaságában tölthettem el a a Trafóban múlt csütörtökön. Az ausztrál származású, jelenleg ...

A zene benned szól

Kodály Központ: Presser Gábor szerzői est - koncertbeszámoló

2011-12-01 11:22:12 Vaszari Judit

November 29, Kodály-központ, Pécs. Talán tényleg sikerül Pécsnek hosszú távon is profitálni a tavalyi kulturális főváros címből. Legalábbis a Kodály-központ működik, és nem is akárhogyan, meggyőző műsorfolyamból válogathatnak az érdeklődök. Kedden este Presser Gábor volt a hívó szó, és egy jazz formáció: Karen Carrol és a Mississipi Grave Diggers.

A koncert-terem megtelik, ez tulajdonképpen mindig meglep, nem voltam még itt nem teltházas előadáson. Igaz, nem is bérlettel járok, a kiemelt rendezvényeken vettem eddig részt. Presser Gábor sem megy el szó nélkül a terem mellett, ejt néhány dicsérő szót, aztán belevág. Úgyis a hangzás a legjobb dicséret.


Elindul a zene és máris egy másik világban andalogsz. Az első szám alatt még keveregnek a fejedben a mai események, gondolatok, aztán ellazulsz, csak a zene van. Presser egy varázsló. A zsigereidbe furakszik, benned énekel, a zongorahang körülölel, remek. Egyes dalok már jó középkorúak, közel negyven éve íródtak, de eltéveszthetetlen, ki a szerzőjük. Presser ilyennek született, mi így szeretjük. Zseniálisan. A dalokat kis történetek kötik össze, vezetik fel, összetartják a produkciót. Jól érzed magad.


Tulajdonképpen nem bánnád, ha egész este ő maradna a színpadon. Nem ismered, kik jönnek, ha őszinte akarsz lenni, most nem is ismerkednél. Hallgatnád még tovább az életművet, az egy óra olyan kevés volt. Sok kedvenc nem hangzott el, pedig de jó lenne. Van, aki nem is tesz úgy, mintha nem csak Presserért jött volna el, mikor bizonyossá válik, hogy vége a szerzői estnek, kimegy. Szerencsére kevesen, és ők hibáznak. Mert ami következik, hasonló varázslat, mint előbb.


Kicsit abszurd színpadkép, a „fekete boszorká”-nak is nevezett Karen Carrol mellett az amisnak látszó szájharmonikás, mögöttük a feketébe öltözött, magukat sírásóknak nevezett banda, köztük Presser a rózsaszín ingjében. A szájhamonika Oláh Andor kezében önálló életre kel, egyedi hangzása viszi a hátán az estét. Mellette a főszereplő persze Karen Carroll, aki hihetetlen hangokon képes megszólalni. Hallgatásuk felér egy terápiával, bármilyen okból is szorulnál rá.

A zene magával ragad. Nem győzöm magasztalni a termet (talán ugyan egy kicsit túl volt hangosítva) a muzsika benned szól, tisztán, gyönyörűen. Mi ez? Blues, jazz, világzene, magyar zene, gospell. Improvizáció. Muzsika. Élet.

 

fotók: Borbás Mátyás