RSS

Képzőművészet

Az esemény utáni hajnal

Az erőszak ábrázolásának egyedi, expresszív útját választotta Nyilas Márta (1967-, Kolozsvár), Pécsett élő festő, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanára. A Pécs környéki esemény és ...

SOROKSÁRTÓL BERLINIG, MAJD VISSZA

Kortárs képzőművészetünk kontextusában ritka az olyan alkotó, aki annyiféle művészeti ágon keresztül képes az őt érő jelenségeket közvetíteni, mint Lux Antal. Bár 1956 óta Berlinben ...

Világmodellek a Nemzeti Galériában és azon kívül

A Világmodellek-Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig című kiállítás megnyitójáról jövünk. Szerepelsz rajta. Úgy hallom, hogy ez a Nemzeti Galéria utolsó, saját szervezésű kortárs kiállítása. ...

Belső utak képei

A szóban forgó tárlat kiemelkedő művészettörténeti jelentősége, hogy a festő és szobrász Stein Anna (1936–), egészen a közelmúltig ismeretlen, eddig soha be nem mutatott műveit ...

Összeomlás Velencében – az emlékezet librettói

2011. június 4.-én nyílik az 54. Velencei Biennále. A Magyar Pavilonban Németh Hajnal „Összeomlás – Passzív Interjú” című installációja kerül bemutatásra. A mű meghatározó elemét ...

A városi magány képei

Beszélgetés Fejős Miklós festőművésszel

2012-11-13 15:25:32 Fekete Vali

Fejős Miklós 1979. október 31.-én született Szekszárdon. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola alkalmazott grafika szakán érettségizett, majd 2004-ben a PTE Művészeti karán diplomázott, Majd immár tanárként visszatért korábbi középiskolájába, ahol 2010-től a képző-iparművészeti tagozat vezetője. Csoportos és egyéni kiállításokon egyaránt részt vesz. Munkáira az ember nyomát vagy épp hiányát érzékenyen ábrázoló sorozatai „a városi magány képei” jellemzők.

- 2004-ben végeztél a pécsi Művészeti Karon. Kik voltak a mestereid és mennyire befolyásolták festészeti stílusod kialakulását?

Somody Péter volt a mesterem. Az ő észrevételei, tanácsai, és általában a megnyilvánulásai természetesen sokat hatottak rám. És nem csupán a képi kifejezőkészségem alakulására, hanem nyilvánvalóan az ízlésemre, habitusomra és világlátásomra is. Nagyon sokat tanultam tőle. Elsősorban gondolkodni, értelmezni és értékelni a körülöttem zajló eseményeket. Ez a fajta tanár-diák viszony nem korlátozódik szakmai kérdésekre. A közvetlen kézjegye szerintem nem is mutatható ki a stílusomon. A döntéseimet meghatározó logikán viszont remélem annál inkább! De ilyen értelemben nagyon sokat köszönhetek Aknai Tamásnak és Várkonyi Györgynek is. És persze néhány hallgatótársamnak, akiket a szemem sarkából mindig figyeltem.

"Vanitas"

- Művészként és műkritikusként hogy látod, milyen kortárs festészeti trendek vannak, mennyire nyert teret újra a figurativitás a képzőművészetben? Mennyire következik ez a képzőművészet végsőkig dekonstruált formáiból, amelyek a 20. század végét jellemezték?

Sokat kérdeztél egyszerre. És elég nehezeket. Először is: nem tudom, hogy tekinthetem-e magamat egyáltalán művésznek vagy műkritikusnak? Maradjunk annyiban, hogy a látásmódom egy a képzőművészet és mondjuk a művészetoktatás kérdéseivel foglalkozó ember látásmódja. Ebből a nézőpontból látom azt, hogy pillanatnyilag nagyon sokféle irányzat, törekvés jelen van, egyszerre. Tulajdonképpen az összes, ami létezik. Én tendenciának inkább azt látom, hogy ezeket, a 20. század végéig létrejött kifejezésformákat mindenki szabadon használja, idézi, és akár váltogatja is. Nincs ezzel semmi baj. Nagyon nehéz már újat kitalálni. Akkor is, ha a mi korunknak az rögeszméje, hogy minden áron ki kell találni valami újat. De a korstílusok nem így születtek. Egy stílusirányzat épp attól jellemző egy korszakra, hogy azt közvetíti belőle, ami állandó. A lényegét. A figurativitás önmagában – úgy gondolom – nem olyan érdekes. Az az érdekes, hogy a figurativitással vagy éppen a nonfigurációval milyen gondolat, szándék illetve értékrend fejeződik ki. Valamiféle nosztalgia, vagy inkább a progresszió. A művészettörténetben mindkettőre láttunk már példát. Meg aztán – és ez egy másik probléma – tájékozottság kérdése is, hogy kinek mi számít újnak, vagy éppen réginek.

- Milyen kifejezési forma, festészeti nyelv érdekelt a korábbi sorozataidnál, mint a veduták vagy a mokett? Ezekhez képest miben különböznek diplomamunkád képei?

Az a helyzet, hogy nálam ezek a festészeti programok egyszerre voltak jelen. Párhuzamosan készültek a figurális képek, és a nonfiguratívnak tekinthető „hajós” képek is, amelyekkel diplomáztam. Őszintén szólva nem érzek nagy különbséget a képi nyelvezetük tekintetében. A maga módján mind a három sorozat látásmódja leíró jellegű. Sosem volt rám jellemző az ösztönösség. Munka közben viszonylag pontosan tudom, hogy a mit akarok. Ez a tudatosság tagadhatatlanul az anyaghasználatra is kihat. Tudom értékelni és élvezni mások expresszív, nyers festőiségét, de én magam a személyiségemből adódóan erre nem vagyok alkalmas.

- Az új képek, legfrissebb sorozatod, a barokk csendéletek világát eleveníti fel. Ugyanakkor ezek nem festmények, hanem fotók. Miért változtattál műfajt?

Úgy éreztem, hogy a klasszikus holland vanitas csendéletek megidézésének, kisajátításának és átírásának szándéka így is egyértelmű lesz. És most is így érzem. Ezeknek a festményeknek a festésmódját egyébként amúgy is egy nagyon szigorú látványelvűség határozta meg a maguk korában. Valójában fotórealisztikusak, csak nem fényképeket, hanem magát a látványt követték. A sorozatom létrejöttéhez persze az a történelmi tény is hozzátartozik, hogy az éppen adódó kiállítási lehetőség időben nem tette volna lehetővé a képek megfestését. De talán nem szégyen, hogy szakmai szempontból hasznomra vált ez a szükségszerűség.

- A képek kísértetiesen megidézik Peter Greenaway filmjeit vagy a Josef Vitkin képeinek világát. Milyen hatással voltak rád ezek az alkotók?

Tudom, hogy szégyen, de egyiket sem ismertem annyira, hogy hatással lehessenek rám. A festészettörténeti ismereteim, és a saját élettapasztalataim sokkal meghatározóbbak voltak.

- Milyen új sorozaton dolgozol? Általában miért sorozatokban gondolkodsz? Mennyire épülnek egymásra a képek vagy inkább újabb és újabb formában igyekszel feldolgozni egy-egy témát?

A legújabb széria még csak a prototípusánál tart. Kenyereket, kenyér-portrékat szeretnék festeni 1:1-es méretben. Legalább egy kis kamara kiállításra való mennyiségben. De ezek csak együtt fognak majd egy önálló művet alkotni. Eddig még csak az első darab „sült ki”. Azért reményeim szerint a vanitas tematikát is tovább tudom vinni. A sorozatban gondolkodás nálam egyértelműen munkamódszer. Bár a vízióim elég határozottak szoktak lenni már a munka kezdeti szakaszában, szeretem többször körüljárni ugyanazokat a lehetőségeket, variációkat. Igyekszem az alap elképzelésből kihozni a legjobbat. A sorozatokon belül emiatt a különbségek viszonylag szűk tartományban mozognak. Szeretem a sorozatokat. Ha valamiből több van, vagy többféle, akkor világosabb a szándék. Az ismétlődés okán könnyebben felismerhetőek a lényegi elemek.

- Hogy látod, a festészet mennyire képviseli autentikusan a 21. század művészeti irányzatait? A kortárs új műfajok (pl. videoművészet, médiaművészet) mellett nem szorulnak háttérbe a klasszikus kifejezési formák?

A festészetnek szerintem nem magát a művészetet vagy a művészeti áramlatok ügyét kell képviselnie. Nem saját magára kellene folyamatosan reflektálnia, mintha az csupán a képzőművészet belső, szakmai problémája lenne. Sokkal inkább magára az életre. Így is rengeteg olyan mű keletkezett már, amely kizárólagosan művészetelméleti teóriák erőterében értelmezhető. Valószínűleg azért is, mert egy ideje a művészettörténészek, esztéták, kurátorok és más elméleti szakemberek is részt vesznek az alkotómunkában. Márpedig ők nem abban a legjobbak. De a gondolatmenet elejére visszatérve azt gondolom, egyre inkább nem az a kérdés, hogy a képzőművészeti műfajokon belül melyik számít autentikusabbnak, hanem az, hogy vajon még mindig a szabadművészet teszi-e fel, feszegeti-e legbátrabban az emberiség nagy kérdéseit? Én ebben nem vagyok annyira biztos. Egyes alkalmazott tudományokban, gépgyártásban, számítástechnikában vagy az orvoslásban bizonyos szempontból sokkal több progressziót érzek. És potenciált. De az internet és a média világában is. Mondom ezt úgy, hogy az emberekre gyakorolt hatásuk szó szerint félelemmel tölt el. Ezekhez a hatásokhoz képest egy kép – akár mozog, akár nem – szinte semmit nem jelent. Még egy pályakezdő gyógyszerész is többet tud ennél, hisz akár egyetlen pirulával megváltoztatja a teljes „világnézetünket”. Most persze túlzok, de őszintén kétkedek. Vagy elképesztő betegségek – testi és lelki betegségek – vannak például, amelyekkel a természet reagál a túlkapásainkra. Iszonyú kreatívan! Ezekhez képest a művészi kreativitás csak másodlagos.

Fejős Miklós képei megtekinthetők a Zoom Galériában!