RSS

Képzőművészet

Az esemény utáni hajnal

Az erőszak ábrázolásának egyedi, expresszív útját választotta Nyilas Márta (1967-, Kolozsvár), Pécsett élő festő, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanára. A Pécs környéki esemény és ...

SOROKSÁRTÓL BERLINIG, MAJD VISSZA

Kortárs képzőművészetünk kontextusában ritka az olyan alkotó, aki annyiféle művészeti ágon keresztül képes az őt érő jelenségeket közvetíteni, mint Lux Antal. Bár 1956 óta Berlinben ...

Világmodellek a Nemzeti Galériában és azon kívül

A Világmodellek-Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig című kiállítás megnyitójáról jövünk. Szerepelsz rajta. Úgy hallom, hogy ez a Nemzeti Galéria utolsó, saját szervezésű kortárs kiállítása. ...

A városi magány képei

Fejős Miklós 1979. október 31.-én született Szekszárdon. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola alkalmazott grafika szakán érettségizett, majd 2004-ben a PTE Művészeti karán diplomázott, Majd immár tanárként visszatért ...

Összeomlás Velencében – az emlékezet librettói

2011. június 4.-én nyílik az 54. Velencei Biennále. A Magyar Pavilonban Németh Hajnal „Összeomlás – Passzív Interjú” című installációja kerül bemutatásra. A mű meghatározó elemét ...

Belső utak képei

Stein Anna retrospektív kiállítása

2013-02-08 11:19:36 Kovács Gergely

A szóban forgó tárlat kiemelkedő művészettörténeti jelentősége, hogy a festő és szobrász Stein Anna (1936–), egészen a közelmúltig ismeretlen, eddig soha be nem mutatott műveit nagy számban prezentálja.

Az 1956 óta Párizsban élő magyar képzőművész pályafutásának különös, már-már egyedülálló sajátossága az a változatos jelleg, melyet az állandó egyéni útkeresés, a sokféle stílus szerint történő művészi megnyilvánulás eredményezett. Az informel festészeten belül az absztrakt geometrikus, lírai és az art brut által is befolyásolt expresszionista irányelvei szerint egyaránt alkotott, majd az 1970-es évek második felében ettől elszakadva megalkotta azt a sajátos gesztusfestészetet, melyet „kortárs barokknak” nevezett, és melynek szerves részét képezte a klasszikus barokk művek újrafelfedezése. Már ekkor is némileg a figurativitás irányába fordult, hogy aztán 2000-től ez a folyamat végképp kiteljesedjen a családját, őseit ábrázoló, származási kérdéseire válaszokat kereső festményein. Az oeuvre azonban még ennél is jóval sokszínűbb, a szobrászatra és az ékszerművészetre is kiterjed, nem is szólva a nyilas rémuralom áldozatainak emléket állító, 1990-es köztéri darabról, az Égbekiáltóról valamint a Quimper-i Szent Korentin-katedrális 1993-as festett üvegablakairól.

Stein Anna emigrálását követően 1978-ban jelentkezhetett először a hazai közönség előtt, méghozzá a pécsi Janus Pannonius múzeumban. Ezt követően szerepelt a Műcsarnok 1982-es „Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek” című tárlatán, majd 1986-ban a Magyar Nemzeti Galériában. 1994-ben a Francia intézet, 2005-ben pedig az Artkatakomba is rendezett műveiből egy-egy kiállítást. Abigail Galériabeli retrospektív seregszemléje lényegében az egész életművet végigköveti, törzsanyagát viszont a’60-as–’70-es évek absztrakt festményei képezik, melyek–mint azt már említettem–egészen idáig ismeretlenek voltak a nagyközönség számára. Felvonultatásuk mellett a kiállítás további kiemelkedő jelentőségének minősült, hogy megnyitóján Pinczehelyi Sándor képzőművész bemutatta Fekete Vali: Belső utak képei [L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012] című könyvét, mely az első átfogó Stein Anna-monográfiának számít, nemzetközi kontextusba helyezve a művésznő munkásságát.

Stein Anna 1936. április 23-án, Budapesten látta meg a napvilágot, Stein Marcel és Jánosi Engel Rózsa első gyermekeként. Saját bevallása szerint olyan–jómódú, nagypolgári–családba született, melyben teljesen normális dolognak tűnt, hogy szép tárgyak között él, képeik azonban nemigen voltak. Figyelme ennek ellenére nagyon hamar a képzőművészet felé fordult, több okból kifolyólag. Gyermekkorától fogva volt körülötte két alkotó személy: az egyik nagynénje, édesapja húga, Stein Ilona volt, aki szobrászként-keramikusként dolgozott, s unokahúga többször megfigyelhette őt budai műtermében munka közben, csakúgy, mint Pécsett nagyapja második feleségét, az ugyancsak szobrász Bayersdorf Ernát. A család továbbá jelentős könyvtárral rendelkezett, melyben a művészi témájú könyvek is helyet kaptak, illetve nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy rendszeresen jártak a Szent Imre úti templomba, ahol a freskók, oltárképek, aranyszobrok hamar magukkal ragadták a gyermek Stein Annát. Véleménye szerint mindezek együttes hatására épült ki benne egyfajta rácsodálkozás a művészettel kapcsolatos dolgokra.

Stein Anna: Életfa (1965)

Életének korai szakaszában keserű és vészterhes években volt része. Zsidó származásával a németek 1944. március 19-i bevonulását követően szembesült, ekkoriban folyamatos menekülést, bujkálást kellett, hogy folytassanak, de túlélték a nyilasok rémuralmát. Nem sokáig örülhettek azonban a „szabadulásnak”, hiszen a család a kommunizmusban osztályidegennek számított, parketta-üzemüket államosították, egy ideig pedig szülei mindketten börtönben voltak. Stein Anna ezekben az években nyert felvételt a művészeti gimnáziumba, majd ’54-től (az osztályidegenség miatt szinte csodával határos módon) a Képzőművészeti Főiskolára. Vagyis visszafordíthatatlanul elindult a művésszé válás útján, amivel nagyon komoly, mondhatni évszázados, szigorú családi tradíciókra mondott nemet.

- A főiskolára történő felvételét követően szülei miként élték meg, dolgozták fel, hogy letért az általuk Önnek szánt útról?

- Stein Anna: Ambivalens história. Eleinte, látván a hajlamaimat, még késztettek is arra, hogy rajzoljak, akkor legalább nyugton voltam. Aztán, mikor körvonalazódtak a művészettel kapcsolatos terveim, megijedtek, hogy valóban komolyan veszem a dolgot. Kezdtek aggódni, hogy mi lesz ebből: a családi tradíciókba egyáltalán nem fért bele, hogy valaki mesterségszerűen csinálja mindezt, illetve a művészetből akkoriban megélni sem volt egyszerű. Vagyis volt egyfajta ellenkezés a részükről, de végül mégis belementek, hogy főiskolára járjak.

- Ahol megismerkedik Kondor Bélával, akit szintén a „mesterének” tart.

- Nem tartom klasszikus értelemben a mesteremnek. Hincz Gyula osztályába jártam, emellett esti órákon rézkarccal foglalkoztam, itt találkoztunk Kondorral. Sokat beszélgettünk, jártunk együtt könyvtárba, ahol megmutatta, milyen referenciákat alkalmazzak, hogyan vegyem át modern felfogásban a régi mesterek kompozícióit.

- Olvasni, hogy kezdetben komponálásmódja is alakult Kondor hatására, inspirálta rajzstílusát is, amellett, hogy elsajátította művészeti felfogását, szemléletmódját. A kondori hatások mennyire kísérték végig az Ön pályafutását?

- Nem igazán. Mindig igyekeztem elhatárolódni azoktól, akik az utánzást alkalmazták. Más nagy művészekkel is találkoztam, de sosem jutott eszembe, hogy ugyanazt csináljam, mint ők. Kondor esetében is inkább a gondolatmenete nyitott meg egy ajtót számomra, amin belépve a magam módján, egyénileg alakítottam stílusom. És később, az 1970-es–80-as években a Rozsda Endrével való megismerkedésemet követően is ugyanez volt a helyzet. Az ő képeit sem másoltam, hanem gondolatilag indultam ki abból, amit mondott.

1956. október 23. fiatal főiskolásként érte, s együtt mozdult hallgatótársainak tömegeivel a gyűlölt rendszer elleni demonstrálás végett. A forradalom leverését követően azonban tudatosult benne, hogy nincs tovább maradása Magyarországon. Öccsével, Gáborral hagyta el az országot, ezt követően pedig Bécsben időztek egy darabig. Innen testvére Németországba ment tovább, ahol szüleit bevárva együtt folytatták útjukat az Egyesült Államokba. Stein Anna számára azonban nem lehetett kérdés, hogy úticéljának végső állomása a művészetek városa, Párizs. Megérkezését követően, már 1957-től az École des Beaux-Arts képzésén folytatta tanulmányait.

Stein Anna: Áttetsző test

- Mennyire készült tudatosan arra, hogy intézményi keretek között folytassa tanulmányait?

- Csak erre készültem tudatosan. Minden mással kapcsolatban teljes bizonytalanság övezett. Egy végletekig leplombált országból vetődtünk ki a nagyvilágba, sejtelmünk sem volt arról, mi lesz velünk, csak mentünk. A dolgok később fokozatosan alakultak, kaptam egy ösztöndíjat, segítőkész emberek közé kerültem. De kezdetben szó se volt róla, hogy legyen lakásom, megélhetésem, a francia nyelvet sem beszéltem. Csak azt tudtam, hogy tanulni akarok az akadémián.

Stein Annának szakmai szempontból sem volt könnyű dolga a francia fővárosba érve, ahol ekkoriban rengeteg szellemi és művészeti áramlat ütközött meg egymással, küzdve az elsőbbségért. A filozófiai gondolkodásmódot az egzisztencializmus látszott–bár korántsem megkérdőjelezhetetlen módon–meghatározni, a művészet területén pedig az absztrakt és a figuratív stílus közt zajlott erős konfrontáció. E törésvonal mentén a párizsi művészek szinte két ellenséges táborra oszlottak, Stein Annát pedig olyan izmusok, hatások vették egyszerre körül, melyekről korábban nem is hallhatott, hisz ilyen értelemben Magyarországon teljesen el volt zárva Európától. Mint említette, csak néhanapján nyílt lehetősége bizonyos, titokban forgatható könyvekből informálódni, például a Szépművészeti Múzeum könyvtárában, de a kortárs művészet nemzetközi vérkeringésébe való közvetlen beépülésre az emigrációig kellett várnia.

- Párizsba érve az Önt érő nagyon különböző izmusok közül hogyan próbált szelektálni, mi alapján válogatott, mit fogadott be és mit utasított el ezek közül?

- Ebben leginkább a tanárom, Jean Souverbie volt a segítségemre, aki teoretikailag is rendkívül komplex tudással rendelkező művésznek minősült. Engem pedig nagyon kedvelt, sok időt fordított a korrigálásomra. Rengeteget tanultam tőle, főként a színelméletről, a képfelépítésről. Egy alkalommal például vett egy Tiziano-képeket tartalmazó katalógust, melybe belerajzolta a kompozíciós elemeket, irányt mutatva ezzel a komponáláshoz. Az aranymetszéstől kezdve, elméletileg is szinte mindent ő tanított nekem, így a kortárs áramlatok közt is ő segített eligazodni, tanításába beépítve a posztkonstruktivista elveket.

- Ebben az időszakban Párizsban egy óriási vita zajlott az absztrakt művészet és a figurativitás között, melyben Souverbie egyértelműen az utóbbi mellett foglalt állást akkor, amikor Önnek már körvonalazódott absztrakt stílusa. Mi volt az oka mindennek?

- Valóban, Souverbie abszolút az absztrakt ellen volt. Olyannyira, hogy amikor évekkel később (az akadémia elvégzését követően) megtudta, hogy absztrakt képeket festek, sarkon fordult és otthagyott. Hogy mi volt az oka a stílusváltásnak, annak, hogy eltávolodtam a tanításától? Azt gondolom, az embernek van egy temperamentuma, ami alapján a művészetben sodródik, ami alapján körvonalazódik számára, mi érdekli, mivel szeretne foglalkozni. Az én temperamentumomhoz ez igazodott a legjobban. Kísérletezni kezdtem az absztrakttal, és kialakult a formanyelvem. Persze, idő kellett, hogy egyáltalán megértsem, miről van szó. Korántsem volt evidens, mit jelent az absztrakt, aminek ráadásul nem csupán egy homogén fajtája volt. A geometrikus és a lírai absztrakt például ütközött egymással.

- Ennek ellenére Souverbie hatása megmaradt a későbbi tevékenységében? Ha igen, konkrétan milyen területeken?

- A színkonstrukcióm mindenképpen tőle származtatom, a gyakorlat alapjait, hogy hogyan kell különböző színeket párosítani, hideg-meleg színeket egymáshoz illeszteni, tőle tanultam meg. Ehhez persze a későbbiek során sok mindent hozzátettem, ami a saját kísérletezéseimből alakult ki.

Európában a második világháború utáni festészet főbb vonalai egyértelműen az 1939 előtti irányzatokra épültek, szinte azok felélesztése, újraértelmezéseképp. Igaz ez a Stein Anna oeuvre-jében a ’60-as évek első felétől körvonalazható geometrikus absztrakt stílusra is, melyet egyaránt inspirált az absztrakt művészet és a konstruktivizmus, Kandinszkij, Klee, Mondrian munkássága, emellett a Malevics-i szuprematizmus illetve a Bauhaus-hoz illeszthető tendenciák. Ennyi év távlatából azt gondolhatnák, hogy egy egységes formanyelv kiépítéséhez ezek közül mindegyikre feltétlenül szükség volt, s a kor művészének mindegyik felé nyitottnak kellett lennie. Stein Anna szerint viszont az ember afelé nyit, ami közel áll hozzá, amiről tudja, hogy képes befogadni. Ily módon a felsoroltak közül a klasszikus absztrakt irányzat és a konstruktivizmus tekinthetők a stílusát leginkább befolyásoló sajátosságoknak. Fogalmazhatunk úgy, hogy a ’60-as évek legelején fokozatosan ment el a konstruktivistább komponálásmód felől egy tisztábban absztrakt irányba, e folyamat szemléltetésére jó példa lehet a Kék kibernetika és a Mikroszkóp című művek összehasonlítása, melyek közül az előző egy inkább konstruktivistának tűnő kép, míg utóbbin tetten érhető az ettől való eltávolodás. Mindazonáltal Stein Anna festészete igazolni látszik azt az átfogó elméletet is, miszerint a háború után egy tisztának nevezhető neokonstruktivizmus–a korábbi konstruktivizmus folytatásaként–nem alakult ki, mert a Mondrian-i üzenetek lényegében feloldódtak az absztraktban.

Stein Anna: Moduláció (1969)

Nagyjából a ’60-as évek közepétől aztán jelentős váltást hoznak a Művésznő életművében a nőiség fontos kérdéseit, a nő egyetemes szerepét boncolgató képei, mint például az Anatómia-sorozat. Lényegében ekkor tér át a geometrikusról a lírai absztraktra. Képein a nő már egyfajta termékenység istennőt szimbolizálva jelenik meg az egyetemes művészetben neki tulajdonított, konvencionális formákkal, így a körrel, a gömbbel, a félgömbbel, a centrális elrendezéssel.

- Nőiséggel foglalkozó képeire hatott-e közvetlenül az ekkor kibontakozó feminista művészet első nagy generációjának (Miriam Schapiro, Judy Chicago) munkássága, vagy a szellemiségüket, eszmei hátterüket vette át, és ennek megfelelően dolgozta ki saját művészi kifejezésmódját?

- Mindenképpen az utóbbi. Bár láttam fontos feminista műveket, összességében a szellemiségük hatott rám. Motívumaikat, témáikat gondoltam tovább, saját művészi stílusom szerint. A megvalósításkor az egyéniségemnek megfelelően különböző anyagokkal kísérleteztem, például nylonharisnyát applikáltam a képekre, ezzel akkoriban mások nemigen próbálkoztak. Az így keletkező művek az életérzések részemről történő kivetüléseiként keletkeztek.

- Majd 1965-től útjára indította az Életfa-sorozatot…

- Gyakorlatilag a női motívumok mentek át a fába! Láttam, hogy mások is használják, és azon kezdtem el gondolkozni, vajon az én fáim miben mások a többiekénél, hogyan illeszkednek sajátos irányzatomhoz. Hogyan tudom velük leképezni a „női képekkel” is tolmácsolt életérzéseket.

- A fával egy rendkívül összetett, az egyetemes ikonográfia szinte legtöbb jelentéssel bíró szimbólumát találta meg: a keresztény-zsidó szimbolikától kezdve, a mélylélektan hármas értelmezésén át a magyar népmesék világáig, nagyon sok mindenre érvényesíthető. Tudatosan választott ennyire összetett elemet? A felsoroltak közül voltak prioritások, amiket elsődlegesen szeretett volna érvényesíteni?

- Nem, kezdetben egyáltalán nem gondoltam ezekre a jelentésekre. Inkább az életérzésemet szerettem volna kivetíteni a képekre, a fákon keresztül életre kelteni a bennem zajló lelki folyamatokat. Ilyen értelemben a fát nem egy szakrális szimbólumként emeltem be a művészetembe, a későbbi vizsgálatok során ugyanakkor illeszthetők e képek a felsorolt gondolatokhoz.

A ’60-as évek végével az Életfa-sorozat lezárult, átadva helyét az absztrakt expresszionizmusnak. Az Abigail Galéria tárlatán igen sok kép került bemutatásra ebből a körből. Magát az absztrakt expresszionista kifejezést egyes források már Kandinszkij felfogására is alkalmazták, Stein Anna képeit ugyanakkor–saját bevallása szerint–kevésbé befolyásolta az orosz mester. Sokkal inkább a későbbi absztrakt vonal, például Poliakoff hatott erre a szakaszára. A „belső tájképeknek” is nevezett festmények két tulajdonságukban már első ránézésre is közösek. Az egyik komponáltságuk, amely Fekete Vali monográfiája szerint is megkülönbözteti ezeket a darabokat a kortársaiknak számító absztrakt expresszionista képektől. A precíz szerkesztésmód azonban nem szándékoltan alakult ki, ezek a képek egyszerűen azért fejlődtek így, mert ezt követelték alkotójuktól. A másik specifikus jellemzőjük melankolikus hangulatuk, mélyről jövő, vallomásos jellegük. Ennek oka, hogy festésükkor alkotójuk válságos periódust élt meg, vidéken lakott, elzárkózva mindentől és mindenkitől, házassága megromlott, nőként és művészként egyaránt elnyomva érezte magát. Logikusan adódhatna egy olyan feltételezés is, hogy e festményeken nem pusztán az akkori keserűségek törtek elő…

- Korábbi, esetleg a gyermek- vagy fiatalkorában lezajlott negatív emlékei nem befolyásolták e képeket?

- Nem igazán gondoltam rájuk ebben az időben, szinte háttérbe szorultak az aktualitások mellett. Azokra a dolgokra gondoltam festésükkor, amiket éppen megéltem, hogy hol vagyok én és mi lesz velem. A korai élmények később, 2000 után kerültek felszínre…

Előtte azonban, a ’70-es évek második felétől lezajlott még egy jellegzetes alkotói periódusa, az általa „kortárs” barokknak nevezett sajátos gesztusfestészete, mely a kondori felfogásra, a klasszikus művészet örökérvényűségére, és a múltból–főként a barokkból–kölcsönzött hatások fontosságára épült. Zuhanás címet viselő képéhez például Rubens Szabin nők elrablása című festményének fejjel lefelé eső nőalakját vette kiindulási alapul. 2000-től pedig, egy újabb stílusváltással, lényegében a Souverbie féle figurativitáshoz való visszatéréssel, korai élményei kerülnek felszínre, melyeket azonban sosem illusztrál, hanem származásának kérdései kezdik foglalkoztatni, ily módon művészete középpontjába családja, ősei kerülnek.

Fekete Vali a monográfia egyik, általam rendkívül fontosnak tartott pontján azt a tényt elemzi, miszerint Stein Anna életében rengeteg kettősség állt fenn. Említhető itt a keresztény-zsidó paritás, a kitaszított és befogadott, a jómódú és a nélkülöző ember, a családanya és az individualista művész kettőssége. Mikor azt a kérdést tettem fel a Művésznőnek, vajon hozzájárult-e ez a kétpólusú jelleg ahhoz, hogy pályafutása során ennyire sok stílusban alkotott, egyértelmű igennel felelt. A magánéleti kettősségek gyakran egészen biztosan embert próbáló módon csapódtak le, borzasztó helyzetekbe sodorva ezzel az egyént. A történetet szigorúan művészettörténeti szemüvegen keresztül nézve, az életmű, e kiemelkedő produktum láttán azonban örömteli, hogy Stein Anna élete így és nem máshogy alakult. E véleményünkkel pedig talán Ő maga is osztozik.

Abigail Galéria (1052 Budapest Pesti Barnabás utca 4.)
2013. február 3.–2013. február 28.
Kurátor: Fekete Vali
A kiállítás a Párizsi Magyar Intézet támogatásával jött létre.