RSS

Képzőművészet

”Ebben a női lélekben cézár szellem lakik!”

Könyv Kata munkáit nőiességük mellett határozottság és erő jellemzi. Bizonyos értelemben korunk Artemisia Gentileschit-ja ő, akit ma a legsikeresebb művészként titulálnak a Caravaggio utáni korszakban. ...

Művészet a flaszteren

Pécsen már tavasz óta lehetnek a városlakók szemtanúi a Pécsi Vizuális Klaszter ill. a Pécs 2010 Egyesület akcióinak, amelyek a közterekre viszik a művészetet. Projektjeik ...

Valóság át- és elrendezve

A 20. század minden avantgárd irányzata szembeszállt a klasszikus művészeti tradíciókkal, mind a perspektivikus ábrázolás, mind az anatómiai hűségre való törekvés tekintetében. A hagyományok felülírásához ...

Kortárs tihanyi visszhang

Ha Tihany, akkor ARTplacc - gondolhatnánk, noha az eseménysorozat az elmúlt 4 év alatt azért jelentős változáson ment át. A szervezők eredeti szándéka, hogy ...

Pop art érzés az Albertinában

Magyarországon kevésbé ismerik a nevét, holott Alex Katz az amerikai kortárs művészet egyik legjelentősebb alakja. Alkotásaiból a bécsi Albertinában nyílt kiállítás, amelynek gyűjteménye nemrég a ...

OMNES EDUNT, OMNESQUE EDUNTUR

2012-12-28 10:21:21 Kovács Gergely

Avagy „minden eszik, minden megétetik”. Ezt a címet viseli Komoróczky Tamás (1963–) legújabb, 2013. január 27-ig megtekinthető tematikus kiállítása a Trafó Galériában. A tárlat a művész közvetlen közelmúltjából–2012-es produktumaiból–és több műfajból–neon-, videoinstalláció, szöveges munkák–válogat, ugyanakkor kiválóan leszűrhető belőle az életmű kontinuitása, hiszen Komoróczky oeuvre-jének korábbi posztminimalista szemlélete, kutató és kísérletező attitűdje tárul a szemünk elé.

Ez utóbbiakkal kapcsolatban a kiállítótérbe lépve azonnal revelatív élményünk támadhat.
Szinte arcul csapja a nézőt annak felismerése, hogy az egész helyiség, a művészi seregszemle környezete mennyire szigorú és steril. Csupasz fehér falaival, azokon a szintén fehér alapú művek helyenként fekete, de leginkább halvány kék és szürke színeivel–vagyis egy totális monokrómiával–, valamint a rengeteg szöveggel, az összkép sokkal inkább egy kórházi vagy laboratóriumi enteriőrt idéz meg. A boncasztalon, Komoróczky szikéje alatt és vizslató előtt pedig nem más fekszik, mint korunk, a 21. századi fogyasztói társadalom embere, jól ismert szokásaival és életfelfogásával.

A „minden eszik, minden megétetik” elvével az alkotó Georges Ivanovich Gurdjieff (1872–1949) filozófiai ideáját terelte képzőművészeti síkra, melynek lényege, hogy a világegyetem létezői reciprok módon tartják fenn egymást. Ez a mai ember esetében annyit tesz, hogy azokat a szellemi javakat, amiket a magunkévá teszünk, továbbítjuk is mások számára, méghozzá a saját interpretációnk szerint. Vagyis a környezetünk bizonyos kérdésekben tőlünk függ, és mi is a környezetünktől függünk. Nem meglepő, hogy egy ilyen mértékben analitikus jellegű, alapvetően metafizikai kérdésekre választ kereső kiállításból nem egy kifejezetten látványos, színes, elsősorban a szemünket frusztráló, impresszionisztikus environment bontakozik ki, hanem egy szigorú, kíméletlen, kompromisszumok nélküli vizsgálódás, és az ebből involválódó éles kritika. Ehhez a benyomáshoz persze szükség van a művész egyéni stílusára is: Komoróczky a posztminimalizmus logikáját követve úgy dolgozta ki műveit, hogy esetükben a kevesebb többet jelent.

Mind a technikát (ceruza, filctoll), mind a formanyelvet a végletekig egyszerűsítette, a kiválasztott papagájt vagy emberfejet szinte primitív vonalvezetéssel vitte fel a fatáblákra, ennek ellenére az alkotások mondanivalója– a hozzájuk adott feliratoknak és az egész koncepciónak köszönhetően–minden esetben nagyon mély. S jóllehet, még a posztmodern művészet domináns felfogásához képest is csökkentett formalizmus jellemzi őket, az általuk megkomponált kiállítás keretében Komoróczky mégis vizuálisan, a képzőművészet formanyelvén keresztül tárja elénk a Gurdjieff-i gondolatot. Lényegében egy vizuális filozófiai vizsgálódással van dolgunk, mely, bár látszólag száraz, túlontúl analitikus és kizárólag szellemi, kép nélküli folyamat, mégis azon a határon túlra esik, ami miatt természetesen már az ábrázoló művészet kategóriájába kell sorolnunk.

A kiválasztott alkotások és az egész kiállítás elemző, kutató jellegéhez köthető annak szimmetrikus, már-már merev elrendezése. A bejárattal szemközti falra került a tárlat címét adó monumentális neoninstalláció. Előtte, a tér központi részében a Füzér című, marhacsontokból álló objekt tekinthető meg, továbbá a szintén emblematikus Abszolút abszurd-Belzebub magyaráz a replikátornak a világegyetemet működtető kölcsönös táplálásról című videoinstalláció.

Az őket körülölelő falakon a Tabló I–VI. című sorozat fatáblái kaptak helyet. Közülük talán az első és a harmadik reprezentálja a legplasztikusabb módon a fogyasztás és a továbbítás problémáját. Az előbbi képen egy megrajzolt emberfejet láthatunk, a tetején az agyat szimbolizáló ábrával, annak tekervényeivel, és egyes részein a benne helyet kapó fogalmakkal. Eszerint a szóban forgó elme az economia-t, a metafizica-t, a ciencia-t, a religion-t és a politica-t fogadta be. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy az ábrázolt emberfej arca mintha inkább egy disznóéhoz hasonlítana, az orra legalábbis kifejezetten disznószerű. Amennyiben elfogadjuk ezt a megállapítást, kijelenthetjük, hogy az alkotó célja minden bizonnyal tudatosan az volt, hogy az embert az állattal azonosítsa. Ezzel a művészi fogással fejezi ki, hogy kortársaink döntő többsége úgy fogad be mindennemű anyagi vagy szellemi „táplálékot” kérdés és feltétel nélkül, ahogyan a disznó falja fel az útjába kerülő dolgokat. Ezt azután továbbítani sem lehet oly módon, hogy környezetünk előnyére váljon, akár a politika, akár a vallási üzenetek kérdéseit tekintve.

A harmadik táblán két figurális ábra szerepel: egy gomba és egy papagáj. A mű felirataként ezt olvashatjuk: „A termőtest elfogyasztása után a gomba tudata a mi tudatunkból falatozik”. A jelmondat vizuális formát ölt, hiszen az ábrázolt növény az ember vagy még inkább az emberi tudat egy absztrahált ábrázolását falja fel éppen. E mondanivaló hasonlít az előzőre, bár némileg máshogyan közelíti meg a kérdést: arra figyelmeztet, hogy ha eleve rosszat fogadunk be, azt akárhogyan is próbáljuk magunkban átdolgozni, nem lesz jobb, hasznosabb, nem profitálhatunk belőle. Vagyis azt a kérdést intézi itt Komoróczky a társadalomhoz, hogy tagjai mennyire fogyasztanak tudatosan, mennyire szelektálják a befogadásra kiszemelt javakat? A megrajzolt gomba esetében annak lehetünk tanúi, hogy ő válik az irányítóvá, pedig mi fogyasztottuk el. Ez történik akkor, ha káros táplálékot veszünk magunkhoz, az fal fel minket, amit táplálékunknak szántunk, belülről felemészt, tönkre tesz. Az egyedüli járható út ebből kifolyólag–s ez a tárlat átfogó intelmeként is megfogalmazható–, ha jót választunk ki, azt jól dolgozzuk fel és jól továbbítjuk. Csak ily módon lehetünk környezetünk hasznára, csak akkor táplálkoznak belőlünk, és nem pedig pusztán felfalnak, ha mi is így cselekszünk.

Lényegében az egész kiállítás, annak minden egyes alkotóeleme külön-külön is főként a helyes szellemi táplálkozásra vonatkozik metaforikusan, ami visszafordíthatatlanul kezd kiveszni a 21. századból. Ilyen értelemben Komoróczky Tamás tematikus tárlata egy kétségbeesett jajkiáltás, mellyel korunk szemét igyekszik felnyitni, elménkben megvilágítani e nem kis problémát.