RSS

Képzőművészet

”Ebben a női lélekben cézár szellem lakik!”

Könyv Kata munkáit nőiességük mellett határozottság és erő jellemzi. Bizonyos értelemben korunk Artemisia Gentileschit-ja ő, akit ma a legsikeresebb művészként titulálnak a Caravaggio utáni korszakban. ...

Művészet a flaszteren

Pécsen már tavasz óta lehetnek a városlakók szemtanúi a Pécsi Vizuális Klaszter ill. a Pécs 2010 Egyesület akcióinak, amelyek a közterekre viszik a művészetet. Projektjeik ...

Valóság át- és elrendezve

A 20. század minden avantgárd irányzata szembeszállt a klasszikus művészeti tradíciókkal, mind a perspektivikus ábrázolás, mind az anatómiai hűségre való törekvés tekintetében. A hagyományok felülírásához ...

Kortárs tihanyi visszhang

Ha Tihany, akkor ARTplacc - gondolhatnánk, noha az eseménysorozat az elmúlt 4 év alatt azért jelentős változáson ment át. A szervezők eredeti szándéka, hogy ...

Pop art érzés az Albertinában

Magyarországon kevésbé ismerik a nevét, holott Alex Katz az amerikai kortárs művészet egyik legjelentősebb alakja. Alkotásaiból a bécsi Albertinában nyílt kiállítás, amelynek gyűjteménye nemrég a ...

A látvány mögött

Cher Monsieur Tournachon–avagy fotográfusok fejedelme: Nadar

2014-01-23 10:23:57 Kovács Gergely

Azért bátorkodom arcátlan, s mégoly indokolatlan vakmerőséggel elsődlegesen Önhöz címezni mondandóm, mert a napokban valami olyasmit láttam a pesti Damjanich és Murányi utcák találkozásánál, amit bizonyos szempontból rokon jelenségnek gondolok az 1874. április 15-én, a Boulevard des Capucines 35. szám alatti műtermében történtekkel.

Jóllehet, a MAMŰ Galéria aktuális kiállítása vélhetően nem forgatja fel a világot oly mértékben, mint Claude Monet és barátai bemutatkozó seregszemléje, néhány sor erejéig mégiscsak nézzünk a felszín mögé!

A mindenkori képzőművészet egyik lehetséges alapköve természetszerűleg a környezetünkről alkotott, konkrét vizuális látvány, pontosabban annak leképezése, Monsieur Nadar. Ezt Ön nálam sokkal jobban tudja–tisztában volt vele, mikor fotóit készítette Baudelaire-ről, Delacroix-ról, Dumas-ról, valamint amikor megnyitotta atelier-je ajtaját az akkori párizsi művészetszemlélet enfants terribles-jei előtt. Mint ahogyan azt is jól tudja, hogy a művészet ezerarcú történetének megvannak–mindig is megvoltak és meg is lesznek–azok a periódusai, melyek során e szemlélet, a látvány hű átadása dominál, többnyire maga után vonva a belőle kinövő–a valóság pontos külső megragadásával immáron megelégedni képtelen–„analizáló” stílusok megszületését. Az Ön kora a világban lezajló társadalmi, életvitelbeli, illetve az akadémiák szemlélete ellen fellépő művészetbeli változásokból kifolyólag, a vázolt jelenség feltűnését generáló fordulópontnak minősült. De mi a helyzet a mienkkel, e budapesti kiállítás tükrében?

Kortárs irodalmunk egy meghatározó figurájától hallhattuk nemrég a televízióban, hogy az a kor, amiben élünk, régtől fogva a forradalmak kora. (Netán egy új Grand Siecle, Monsieur Nadar.) Amennyiben ez valóban így van, a mindennemű negatív felhangtól mentes permanens jelleg hatására maga a fogalom mostanra meglehetősen erőtlenné kellett, hogy váljon, ami primer szerepbe helyezi az olyan ténylegesen létező és valós erővel rendelkező „forradalmakat”, mint amilyen a művészet is, melynek ebből fakadóan szükséges feladata a környezetében felbukkanó valamennyi aspektussal számot vetni. Mindezek tükrében pedig felettébb szemléletes, hogy amint az 1874-es párizsi tárlaton a későbbi impresszionisták mellett feltűnt többek közt Paul Cézanne, Edgar Degas vagy Berthe Morisot is, úgy a MAMŰ Galéria jelenlegi–ugyancsak a látvány lehetséges megragadási módjainak bemutatását megcélzó–kiállításán az egyetlen speciálisan fotórealista festmény mellett a valóság illúziójának a vizuális reprezentációja kerül túlsúlyba.

Az itt megemlítendő képek közül bizonyára Ön is találna kedvére valót, Monsieur Nadar, elég csupán azt a példát említenem, hogy a kiállítás leginkább a konstruktivizmusba hajló műve teljes mértékben a képfelbontás Cézanne által megalapozott attitűdje szerint érzékelteti a tér egymásba folyó egységeit. Vagyis a valós látvány mély analízisét végzi el, csakúgy, mint a vele szemben lévő, már-már a konceptualitás sajátosságaival eljátszó festmény, melynek ballonkabátos főszereplőjére a tükörből nem tekint vissza senki. A tárlat számos további pontján pedig egyfajta hiperrealisztikus világkép bontakozik ki: a monitorra vetített, alapjául egy létező Giotto-művet felhasználó digitális kép, vagy az ugyancsak fotórealisztikusan, ámbátor hordozóját tekintve egy plüssfigurákkal ékített szőnyegen rögzített alkotás a valóság olyan szélsőséges fokára löki a befogadót, ahol már képtelen hinni a saját szemének, valamint nyomatékosítani a határvonalat művészet és realisztikum szférája között; hogy aztán az átellenes fal forgó tükörszerkezete az egész látványt menthetetlenül a feje tetejére állítsa.

Felfogását tekintve tehát a budapesti esemény párizsi elődjének, az Önök forradalmi fellépésének örökségét látszik ápolni, Monsieur Nadar. A pontos valóságkép–tudván, hogy a vizuálisan érzékelt jelenségeknek pusztán egy lehetséges megragadása–egy idő után szétesik, hogy helyére a látványt egyéb aspektusokból közvetítő kísérletek kerüljenek. A kiállítás egésze ezáltal rendkívül sokrétű és izgalmas. Eklekticizmusát pedig a különböző művészi felfogásmódok, technikai megnyilvánulások mellett elsősorban az adott korszak követeli meg.

De vajon igazán reális így látnunk a világot? Mint tudjuk, az már évszázadokkal korábban sem volt éppenen egységes; elképzelhető lenne azonban, hogy napjainkra véglegesen izolálódott? Lehetséges, hogy többé tényleg nem alakulhat ki egyetlen homogén képzetünk semmilyen entitást illetőleg, s hogy az egyetemes nézőpontok végleg a múlt emlékei?
Fogós kérdések, Monsieur Nadar. Ráadásul az Ön barátai által feltetteket gondolják tovább. E folyamat pedig, úgy hiszem, produktív kell legyen.

L’art est la solution au chaos, Monsieur Nadar.

[A „Percepciós hipotézisek” című kiállítás 2014. február 7-ig tekinthető meg a MAMŰ Galériában.]