RSS

Képzőművészet

”Ebben a női lélekben cézár szellem lakik!”

Könyv Kata munkáit nőiességük mellett határozottság és erő jellemzi. Bizonyos értelemben korunk Artemisia Gentileschit-ja ő, akit ma a legsikeresebb művészként titulálnak a Caravaggio utáni korszakban. ...

Művészet a flaszteren

Pécsen már tavasz óta lehetnek a városlakók szemtanúi a Pécsi Vizuális Klaszter ill. a Pécs 2010 Egyesület akcióinak, amelyek a közterekre viszik a művészetet. Projektjeik ...

Valóság át- és elrendezve

A 20. század minden avantgárd irányzata szembeszállt a klasszikus művészeti tradíciókkal, mind a perspektivikus ábrázolás, mind az anatómiai hűségre való törekvés tekintetében. A hagyományok felülírásához ...

Kortárs tihanyi visszhang

Ha Tihany, akkor ARTplacc - gondolhatnánk, noha az eseménysorozat az elmúlt 4 év alatt azért jelentős változáson ment át. A szervezők eredeti szándéka, hogy ...

Pop art érzés az Albertinában

Magyarországon kevésbé ismerik a nevét, holott Alex Katz az amerikai kortárs művészet egyik legjelentősebb alakja. Alkotásaiból a bécsi Albertinában nyílt kiállítás, amelynek gyűjteménye nemrég a ...

Menekülés a valóságból

2013-01-25 10:33:04 Kovács Gergely

A Magyar Nemzeti Galéria jelenleg futó, „Világmodellek–Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig”1 címet viselő időszaki kiállítása elsődlegesen arra a kérdésre keresi a választ, milyen szerepet játszik a műterem a 20. és a 21. század magyar képzőművészének életében.

Az alkotói folyamat helyszínének ábrázolása Vasari-tól kezdve, Vermeer-en át egészen Courbet-ig, az európai festészet legnagyobb alakjait foglalkoztatta. Azonban, ha összevetjük pusztán a három felsorolt személy e témájú munkáit és a galériában felvonultatottakat, rögtön láthatjuk, hogy a műtermi képek céljai koronként, stílusonként, területenként eltérőek. Így nyer teljesen világos értelmet és relevanciát egy ilyen tematikus kiállítás megrendezése.

A bemutatott fotók, festmények, objektek, videók közös sajátossága, hogy valamilyen módon mind kötődik a műteremhez, legtöbbjük azt vagy annak egy részletét reprezentálja, benne a művésszel. (Számára magán szférájának eme helyszíne–egyes képek hangulatából ítélve–szó szerint menedékül szolgál.) Vagyis e művek arra reflektálnak, hogy bizonyos alkotói folyamatok során a műterem „gazdája” produktumának szerves részévé válik, megjelenik az adott képen témát-motívumot szolgáltatva, egyfajta referenciapontként. Esetében nem pusztán egy esetleges térről, a munkafolyamat semleges színteréről van szó, hanem egy–a műalkotást befolyásoló–önálló valóságról, melyet a művész formál meg saját igényei szerint. Jó példa erre Maurer Dóra: Triolák című videója, mely a képernyőt három vízszintes sávra osztva, szimultán módon tár elénk három–folyamatosan cserélődő–jelenetet, a képsíkokat zenei aláfestés mellett jobbra-balra mozgatva. A kiválasztott jelenetek a művész „birodalmának” különböző részeit mutatják be, igen különleges aspektusban méghozzá.

Azt követően, hogy beláttuk, a képzőművészet kontextusában a műterem–nagyon sok esetben–az alkotói folyamatot befolyásoló erővel bír, bárminemű paragone-vita kiprovokálásának szándéka nélkül fel kell tennünk a kérdést: mindez a többi művészeti ágra is igaz-e? A válasz, nagyon úgy tűnik, hogy nemleges. Hiszen az építész esetében például teljesen lényegtelen, hol dolgozik, tervez az illető, környezete nem nyomja rá a bélyegét produktumára. A magyar költészet nagyjai közül azok, akik–lényegében bizonyos konvenciókkal szakítva–a természetben alkottak, tulajdonképpen híressé is váltak eme gesztusuk miatt. Elsőként talán Csokonai Vitéz Mihály kavart nagy vihart azzal, hogy debreceni diákjait az egyes versei hangulatvilágát is megihlető szabadba vitte ki tanítani, jól ismerhetjük továbbá az anekdotákat a Margit-szigetre átevező Arany Jánosról, s a Tölgyek alatt természetesen nem születhetett volna meg egy pesti lakás zordon falai között, csak a Duna menti környezetben, ahol később József Attila is üldögélt, a rakodópart alsó kövén, s nézte, „hogy úszik el a dinnyehéj”.2 Azok a lírai művek, melyeket nem a természetben írtak, jellegüket nem az alkotás helyszínének köszönhetik, írókat-költőket egy szobabelső általában képtelen megihletni. Nem úgy, mint a képzőművészt, akit viszont–mint erre a kiállítás rávilágít–nagyban befolyásol műterme, a maga szuverén, alternatív valóságával, mely azonban nem az egyetlen.

/Kondor Béla: A Katasztrófa I-XIX. sorozatból/

Hiszen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a másik, tágabb dimenziót, mely az atelier falain kívül létezik, s melynek ugyanúgy részesei a művészek, mint intimebb valóságuknak. A külső világ ráadásul, mint a felvonultatott műveken is látszik, a 20-21. századra igen romlott, már-már brutális képet öltött. Itt kell idéznünk Kondor Bélának a kiállítás nyitányaként bemutatott, dokumentarista stílusú fotóinak folyamát, azon belül is a Katasztrófa című, tizenkilenc részből álló sorozatot. E darabok mindegyikén ugyanaz a makett, egy repülőgép modell jelenik meg, különböző módokon, eltérő beállítások szerint elhelyezve a műteremben.3 A variációk eredményeképp a művész számos példáját imitálja bizonyos katasztrófahelyzeteknek, elénk tárva a makett robbanását, bomlását, pusztulását.

Kondor fotóinak talán legfontosabb kérdése, hogy a változékony történelmi és társadalmi világ milyen keretet ad a műteremnek, hatására hogyan változik meg benne maga a mű vagy annak műfaja. Mindezt továbbgondolva pedig arra kereshetjük a választ, vajon lehet-e ignorálni ezt a „külső” valóságot. Valószínűleg nem–s ebben a kiállítás végére, Szacsva y Pál művei elé érve már szinte teljesen biztosak lehetünk–, hiszen az a tágabb világ e fotók műtermébe is bejutást nyer, azaz az alkotó foglalkozik vele, nem hagyja figyelmen kívül, annak ellenére, hogy mindvégig érezteti negatív, ellenséges mivoltát. Talán a külvilágnak ez a fajta behatolása a művész magánterületére, annak az előbbivel szembeni védtelensége fogalmazódik meg szimbolikus módon Jovánovics Györgynek a saját, Fillér utcai műtermét prezentáló makettjén, mely természetesen csak a ház vázszerkezetét mutatja be, ebből kifolyólag viszont e lyukas falak azt az érzést keltik, hogy bármi átjuthat rajtuk, a tisztább belső, a művészet dimenziója kiszolgáltatottá válik a világ rútságaival szemben. Ehhez teljesen hasonló módon, a kiállítás záró videóján Szacsva y Pál műterme (vagy lakása) falaira a hírekből kiválogatott, itt-ott egészen horrorisztikus vagy obszcén jeleneteket vetíti ki.

/Szacsvay Pál: Reprojekció XXXII./

Beláthatjuk tehát, hogy a nagyvilág sokszor kegyetlen valósága csaknem minden esetben a műterem légkörének is a részévé válik. Ennek a kiállítás szinte valamennyi darabján megtaláljuk a lenyomatát. Az arról képződő benyomás azonban, hogy a beáramló impulzusok hogyan alakítják a belsőt, véleményem szerint kétféle lehet. A felvonultatott művek között egyfelől találunk olyanokat, melyeken a műterem–a művész berendezésének köszönhetően–szándékos ellensúlyozása a romlott külső valóságnak, egy pozitív, reményteljes, élhetőbb világot megidézve ezzel. Gémes Péter: Vigasztalások című fotósorozata például az alkotó melankolikus, mégis nyugodt visszavonulását ábrázolja műtermébe, vagyis a maga csendes környezetébe. Puklus Péter: Kozmosz kézikönyve (2012) pedig könyv alakú lapokra felragasztott, ábrázolandó szobrokról, makettekről, a művész lépcsőjéről, ablakáról készített ábrákat tár elénk, alternatív valóságának mozaikdarabkáiként, melyek összességében egy kellemes hangulatú műalkotássá állnak össze. Ettől eltérően a művek másik csoportja viszont szándékosan a vad külvilág lenyomataként, megismétlődéseként jelentkezik, mint láttuk azt Kondornál vagy Szacsva y-nál. Utóbbi művész e jelenséget rendkívül plasztikusan reprezentáló alkotásai közül legnagyobb hatással talán a Reprojekció bír. A fotón egy tányért, egy fejjel–vagy inkább propellerével–lefelé rávetített helikopter ábráját valamint elszórt dinnyemagokat láthatunk, melyek némelyike szétfröccsenő, pirosló gyümölcshústól körülvéve jelenik meg. A mesteri beállításnak, a térhatásokkal való finom, művészi játéknak köszönhetően az egész kompozíció mintha egy bombázás folyamatát szemléltetné, kapcsolódva ezzel ahhoz a tendenciához, melynek során a békés műtermi világ kapui–sajnos vagy nem sajnos–nyitva állnak a zord, külső valóság előtt.

Jól látható tehát, hogy a tárlat egy adott problémakör részletes végigjárásával milyen sok művészettörténeti kérdésre válaszol, s milyen sok továbbgondolási lehetőséget nyit meg. Tematikus mivolta a szokásosnál is hangsúlyosabb, ami miatt gyanútlan látogatója könnyen abba a hibába eshet, hogy a műfolyamnak csak ezen aspektusára koncentrál, figyelmen kívül hagyva, milyen jelentős seregszemléjén halad éppen át a 20. és 21. századi magyar művészetnek.

1Világmodellek–Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig. Magyar Nemzeti Galéria, 2012. november 30.–2013. április 28. (http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/aktualis/vilagmodellek_nyito)

2József Attila: A Dunánál (1936 .június)

3 Az első terem Kondor-fotóin megjelenő makettek némelyikét ki is állították ugyanebben a helyiségben. Például a Repülőt vagy a Holdkompot.