RSS

Képzőművészet

”Ebben a női lélekben cézár szellem lakik!”

Könyv Kata munkáit nőiességük mellett határozottság és erő jellemzi. Bizonyos értelemben korunk Artemisia Gentileschit-ja ő, akit ma a legsikeresebb művészként titulálnak a Caravaggio utáni korszakban. ...

Művészet a flaszteren

Pécsen már tavasz óta lehetnek a városlakók szemtanúi a Pécsi Vizuális Klaszter ill. a Pécs 2010 Egyesület akcióinak, amelyek a közterekre viszik a művészetet. Projektjeik ...

Valóság át- és elrendezve

A 20. század minden avantgárd irányzata szembeszállt a klasszikus művészeti tradíciókkal, mind a perspektivikus ábrázolás, mind az anatómiai hűségre való törekvés tekintetében. A hagyományok felülírásához ...

Kortárs tihanyi visszhang

Ha Tihany, akkor ARTplacc - gondolhatnánk, noha az eseménysorozat az elmúlt 4 év alatt azért jelentős változáson ment át. A szervezők eredeti szándéka, hogy ...

Pop art érzés az Albertinában

Magyarországon kevésbé ismerik a nevét, holott Alex Katz az amerikai kortárs művészet egyik legjelentősebb alakja. Alkotásaiból a bécsi Albertinában nyílt kiállítás, amelynek gyűjteménye nemrég a ...

Nuda veritas

A meztelen férfi, Ludwig Múzeum, 2013. június 30-ig

2013-06-10 10:39:33 Bordács Andrea

Míg az 1990-es évek vége, 2000-es éve eleje a nagy nőművészeti kiállítások ideje volt, mára az érdeklődés a centrumába a legalább annyira erőteljes férfisztereotípiák kerültek. Ugyan a férfikutatás nem új keletű dolog, nálunk is már 2001-ben megjelent Hadas Miklós által szerkesztett Férfikutatások témájú Replika szám, s 2003-ban megjelent szintén hadas Miklósnak A modern férfi születése című kötetet(1), de a köztudatba azért nem szivárgott be ez a téma.

Míg 2009 nyarán Párizsban két nagy nőművészeti kiállítás vonzotta a látogatókat, ősszel a bécsi MUMOK-ban Gender Check címmel már nemcsak a női szerepeket, előítéleteket járják körbe, hanem előkerülnek a férfiakkal kapcsolatos sztereotípiák is.2

Ha meztelen férfiakat ábrázoló műalkotásokra kell gondolunk, akkor tölt el bennünk az ismerősség és az ismeretlenség érzése. Mert persze rögtön eszünkbe jutnak az antik szobrok, de – a kiállításon olvasható szövegekkel ellentétben - ugyanúgy számos reneszánsz mű, kiváltképp például Michelangelo Dávidja (különösen, hogy a toszkán művészetben a reneszánsz idején az ideális szépséget alapvetően a férfi testben találták meg), s az olyan ínyencségek, mint a már manieristának számító Andrea Doria admirális, mint Neptunusz Bronzinótól.

Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, a női aktokhoz hasonló férfi aktokkal nem találkozni, melyeknek a célja a puszta gyönyörködtetés, noha a nők esetében is általában igyekezte többnyire Vénuszként vagy más mitológiai alakként alibit találni az aktábrázoláshoz.

A férfi ideál, a férfi erények a 18-19. század fordulóján rögzültek, s „a férfiasságot kezdettől fogva egységesnek tekintették: úgy gondolták, hogy a test és lélek, külső megjelenés és belső érték harmonikus egészet képez, tökéletes szerkezet, amelynek minden része a helyén van.” E férfiasság sztereotípiánk alapja maga a férfitest volt. Így ez a férfi test arra is alkalmassá vált, hogy önmagában megjelenítse „a rend és a haladás iránti társadalmi igényt s egyben az önkontroll és a fegyelmezettség középosztályi erényeit.”3

A Ludwig Múzeumban látható A meztelen férfi című tárlat a linzi Lentos Múzeummal koprodukcióban készült, bár a két kiállításon szereplő művek nagyrészt azonosak, de a művek csoportosítása már más-más koncepció mentén történt.

Budapesten a fő hívószavak: Akt, mint modell és önkép; Tabu, Metamorfózisok; Női tekintet; Fájdalom; Hős- Antihős; A vágy tárgya; Metamorfózisok; Új Ádám; míg Linzben: Ego, Akt, Póz, Authory, Gay, Boy, Biceps, Adam, Under, Age, Penis, Pain

A kiállítás a 19/20. század fordulójától napjainkig kíséri végig a férfi szerepek változását. A 19. században az antik szobrok újrafelfedezése által újrafogalmazott (férfi) szépségideál alapjául az antik testek szolgáltak, melyek valójában mintegy a szépség ideáját képviselve kifejezetten antierotikusak. Mindenestre a fizikai szépség erőteljesen összefonódott a leli szépséggel, s az ideális férfi személyiségének mintegy mérföldkövéül szolgált hosszú évtizedekre.

A kiállítás szövege szerint „A férfiak meztelen ábrázolása az antik idők óta tabu – ez alól a 19. század végéig csak a mártírok és hősök kivételek”. De ez a női aktokra is vonatkozik, akik alapvetően Vénuszként, nimfaként, három gráciaként avagy Páris ítéletének szereplőiként láthatók a 19. századig. Tehát az ábrázolásban mutatkozó lényegi különbség nem ebben keresendő, hisz nemcsak az antikvitás, de a reneszánsz művészet, s még a klasszicizmus is tobzódik a férfi aktokban.

A lényeges különbség a nézőnek férfi és női aktokhoz való különböző viszonyában, a rájuk vetett tekintetben keresendő - ahogy a női test pusztán szemlélődés tárgyává válik-, s az ebből fakadó kiszolgáltatottságban. A női test, mint passzív, az érzéki gyönyör tárgya, amit a vélt férfi néző örömére alkottak. Amúgy is könnyebben megmutatható, mivel a női akt élből diszkrétebb, mivel biológia jellegéből adódóan mégsem tárja fel teljes egészében a női nemi szervet. Ráadásul mind a művészek, mind a műkedvelők jó részt férfiak voltak.

A kiállítás erénye, hogy a férfi aktok által a sajátos férfi identitás kérdéseit is felveti, ugyanakkor bizonyos helyzetekben párhuzamot von a női aktokéval, érzékeltetve így azok kiszolgáltatottságát. Érdekes, hogy azokban a nézőkben, akiknek fenntartásaik voltak a kiállítással, valójában épp ez a hatalmi pozíciótól való megfosztottság, a kiszolgáltatottság zavarta, ami női modellek esetében sajnos természetesnek tűnik. Nyilván nem pusztán a férfi test, hisz az antik, reneszánsz és klasszicista szobrok láttán biztos a csodálatos, fenséges stb. jelzőkkel méltatnák a látottakat, hatalmi pozíciójától megfosztott férfi esendősége, mi több adott esetben rútsága a zavaró valójában. Ezek a tulajdonképpen legizgalmasabb műve a Tabu és a Hős/Antihős szekcióban található.

Ugyan a kiállításnak nincs egyértelmű haladási iránya, de mindenképp az Akt, mint modell és önkép, illetve az Új Ádám szekcióval indít vagy zárul. Így ez a két blokk kiemelt jelentőségre tesz szert, miközben mind szemlélete, mind az itt található művek - a kiállítást indító Lakner László Önarckép önkioldóval című műve kivételével - tekintetében a két legkevésbé izgalmas fejezete a kiállításnak.

A Női tekintet rész műveinél megfordul a szemlélő és a szemlélt viszonya, a férfiak válnak olyan kiszolgáltatott helyzetbe, mint évszázadok során a nő (Sylvia Sleigh Császári akt: Paul Rosano). Mégis a legmegrendítőbbek azok a művek, ahol a férfiak a meztelenségüket megalázó kiszolgáltatottságként éli meg, mint például Major János Csak az igazat című művében. A legnagyobb tabusértés tulajdonképpen a rút és az öreg test megmutatása, különösen, hogy ezt Tomislav Gotovac „szexi” női pózokban teszi.

Érdekes, hogy a téma ellenére a kiállítás nem korhatáros, bár valljuk be az antihős szekció kivételével szinte minden férfi test esztétikus. Valójában egy munka igényelne igazán korhatáros jelzést, amelyben azonban egyetlen pucér testrész sem látható, de itt a férfiak valóban meztelenné válnak lelki értelemben. Keserue Zsolt Oldáskényszer című videómunkájában három férfi vall őszintén zátonyra futott házasságuk apró részleteiről, mely szituáció már eleve idegen a konvencionális férfiviselkedéstől, miközben az érintett nők hallgatják a beszélgetésüket.

Amíg a kiállítás egésze számos izgalmas szempontot ad, rávilágít az akár akaratlanul is bennünk élő sztereotípiákra, némi hiányérzetem azért akad. A linzi kiállításban szereplő, de a budapestiből hiányzó alkotók közül Lucien Freud, Adi Nes, Ron Mueck munkája mindenképp új, más színekkel gazdagította volna a bemutatott anyagot.

A hiány különösen a magyar szereplőket illetően erős hiányérzetem támadt, hisz vannak olyan alkotók, akik folyamatosan ezeket a témákat járják körbe, mégsem szerepeltek a kiállításon. Kis Róka Csabánál a férfi nemiszerv áradat épp a férfiak egymással való folyamatos harcát rivalizálását testesítik meg. Győrffy László számos műve ide illett volna, például a pixeles aktja, vagy az időskori portréja (Én, Dorian Gray Alapítvány a fiatal művészekért). A deheroizáló kategóriába a Blue Nosis mellett kiválóan mutattak volna Barakonyi Szabolcs Tennivaló sorozatának antiférfiai. Ennek ellenére A meztelen férfi a Ludwig Múzeum egyik legfontosabb kiállítása a fennállása óta, mivel a didaktikus eszközök mellőzése nélkül alkalmas a bennünk élő sztereotípiák tudatosítására, ugyanakkor a kiállítást PR-fogásként kísérő fotópályázat kategóriái viszont megerősítik ezeket.

(1) Hadas Miklós: A modern férfi születése, Bp., Helikon Kiadó, 2003.
Kifejezetten erről lásd: Bordács Andrea: A férfi is esendő. Új Művészet, 2010/3.
George L. Mosse: Férfiasságnak tüköre. A modern férfieszmény kialakulása. Bp., Balassi Kiadó, 2001, 13.