Könyv-jelző

Vudu varázslat és norvég minta

Most olvastam a hírt, hogy Kun Árpád könyve, a Boldog észak lehet az egyik esélyese a 2013 legjobb könyve cím elnyerésének. Ezek után engem sokan ...

Egy európai

Durica Katarina Szökés Egyiptomba című regényének borítója lányregényt ígér a populáris fajtából, de úgy tűnik, inkább csak a „komolyabb” témákat akarja vele eladni.

Az Ember meg a Rendszerváltás

Mi a demokrácia? Demokrácia-e messziről illatozó mosószerrel felmosni a lépcsőházat lakógyűlés előtt, meg frissen sült pogácsával megvásárolni a lakók jóindulatát? Érettek-e a demokráciára azok, akik ...

Még tanmesének is rossz

Hát még így sem jártam könyvvel. Kétszer hittem azt, hogy már befejeztem, pedig még most sem. Sokkal többet nem is lehet elmondani róla. A legújabb ...

Egyszer volt … egy urban fantasy

Új divat van kitörőben. De az is lehet, hogy már körülöttünk tombol régóta, de a szele engem csak mostanság csapott meg. Az urban fantasy nem ...

Se ez, se az

Engel Edit: A bécsi tolmács - könyvkritika

2012-12-05 14:02:59 Vaszari Judit

 Önéletrajzi ihletésű könyvet tart kezében az Olvasó, amikor belemerül a huszadik század utolsó és a huszonegyedik század első évtizedei Bécsének sajátos szegmenséről szóló sorokba. Egy maga is menekült tolmács mesél arról, miket is látott-halott rendőrségi tolmácsként akár idegenrendészeti, akár köztörvényes bűncselekmények nyomozása során.

Kicsit értetlenül állok a könyv előtt, hiszen nem értem miért is született, azon kívül, hogy az álnév mögé bújó írónőnek biztosan segített feldolgozni ez elmúlt két évtizedet. Dokumentumregénynek felületes, szépirodalomnak meg éretlen. A hangsúlyozásra használt felkiáltójeleket – néhol három egyszerre - illik kinőni legkésőbb középiskolás korban. Én legalábbis nem szeretem: ha a szöveg, a szavak nem elég pontosak és nem képesek megjeleníteni az érzelmeket, feszültségeket, azon egy sornyi felkiáltójel sem fog segíteni.

Két párhuzamos történet bontakozik ki előttünk, az egyikben a bécsi idegenrendészet egyes - az írónő számára emlékezetesebb – esetei jelennek meg, a másikban pedig személyes vallomás arról, hogy milyen is menedékesként élni Bécsben. Mindkét történet nagyon speciális megközelítési mód, hiszen Engel Edit személyes története messze az átlagos menedékes-élet lehetőségeit meghaladva alakul, illetve a vasfüggöny lehullása után nem csak a bűnözői réteg jelent meg Bécsben, holott a könyvet olvasva az a benyomásunk támadhat, hogy minden román és afrikai (ezeken a nyelveken is tolmácsol hősünk) kitoloncolni való.

A személyes történet a háttér, a keret-történet, egy válás, két gyermek nevelése, az egzisztencia megteremtésének története. Mindig valamilyen hétköznapi cselekvésbe csörög bele a rendőrség telefonhívása, ami munkát, karriert, pénzt jelent. Nincs mese, menni kell. Mentegetőzés ez a könyv szerintem, magyarázkodás a két gyereknek, hogy anyu miért volt (van) olyan sokat távol. Lehet, hogy nem regényben kellene keresni a feloldozást, ha az írónő ennek szükségét érzi. Fura az egész álnevesdi is, hiszen a borítón meg ott mosolyog az írónő. Azt hiszem, nem lennénk jóban a szerzővel, valahogy a személyisége, ami egyébként egy önéletrajzi könyvhöz képet éppen csak átsejlik a sorok között, nem ragadott meg. Mindemellett persze minden tiszteletet megérdemel a Down-os kisfiú anyukája, a kamaszodó nagylány barátnője, az idegenben válni merő, egyedül új életet kialakító asszony története. Csak a világ nem olyan egyszerűen fekete-fehér, ahogyan itt megjelenik. A történet lecsupaszítása miatt – ha ez koncepció volt – elveszik az a küzdelem, ami érzelmekkel tölti meg a szereplők életét.

Dokumentumregénynek kevés. Nincs a történetek mögött legalábbis minimális társadalomrajz, alig tudunk valamit arról, hogy egyébként a bécsiek, sőt akár csak a rendőrök mit is gondolnak ezekről a külföldiekről. Elhangzik ugyan a könyvben, hogy az írónőnek nincs ideje betagozódni a bécsi életbe, barátkozni, de vajon tényleg ez az igazság? Riportregény, mint műfaj nem jöhet szóba, egész egyszerűen azért, mert csak az egyik fél interpretációját ismerjük meg, bár az újságírói hozzáállás fellelhető a távolságtartó, nem értékelő elbeszélésmódban. Mégis, azt gondolom, a cél regény írása volt: sajátos, nem különösképpen kimunkált szempontok alapján kiválasztott történetek jelennek meg - az öngyilkossággal fenyegetőző rab tetőről leimádkozása, az Amerikából hazafele Európát végigcsaló család története, egy kis kábítószeres történet, némi prostitúció -, azért, hogy szórakoztassanak. A történetek kicsit viccesek, groteszkek (pl.: cipőért, ruháért börtönlázadás), tanulság és összefüggés nélküliek. Összességében sajnos sem tényfeltárás nem történik, sem szépirodalom nem születik.

Engel Edit: A bécsi tolmács
Noran Libro
Budapest, 2012
308 oldal
2980 Ft

Hozzászólás ehhez:

Könyvkritika | Engel Edit: A bécsi tolmács

Milyen nap van ma?

  • 1. Ernest Král 2015-03-08 11:14:22

    Hát ezt a kritikát a kritikus elszúrta. Nem kompetens és durván rossz akaratú. Már régen nem olvastam ilyen érdekfeszítő és hozzáértő könyvet. A kritikus érvei nem érnek annyit, hogy foglalkozzam velük.