RSS

Más-hol

A legjobb film a Fehér isten

Az 5. Medgyesi Közép-Európai Nemzetközi Filmfesztiválon Mudruczó Kornél: Fehér isten című filmje nyerte a legjobb filmnek járó elismerést. A MECEFF „7+1”  2015 fesztivál keretében hét ország – ...

Karibi hangulatú hajó-szigetek Bécsben

Címkék: Bécs

Innováció, életöröm és kikapcsolódás inspirálta a bécsi Öreg-Dunán ringatózó, karibi hangulatú vízi járművek tervezőjét. A hajó-szigetek lustálkodós hosszú reggelik, családi vagy baráti piknikek, de egy ...

Nyitott pinceajtók a bécsi Cobenzl borászatban

Bécs, 2015. 05. 06. (COMPRESS) A borospince és a présház ajtaját is tágra nyitják 2015. május 8-án a bécsi Cobenzl borászatban. Minőségi borok, finom falatok, ...

„A németek magyarul gondolkodnak?”

R. kérdezte ezt, nem is annyira az első hetek egyikén. Hogyan másként is lehetne ez? Hiszen meg lehet tanulni a magyar szavak megfelelőjét valamilyen idegen ...

Matthew Barney: River of Fundament

Matthey Barney hamisítatlan. “Határtalan képzeletével egyszerűen magávalragad és hihetetlen mélységekig hatol. Egyedülálló módon ábrázolja a képeit és illeszti be ötleteit, melyek örökre a művészetmegszállott néző ...

Határátlépések - Vivian Maier képei

2014-05-05 14:12:31 Fekete Vali

Míg a héten a budapesti Mai Manó Ház vetíti Vivian Maier (1926-2009) portréját ezenközben a franciaországi Tours-ban november óta látható a párizsi Jeu de Paume szervezésében az a retrospektív kiállítás, ami az ismeretlen fotográfus különféle munkáin igyekszik feltárni, hogy ki is volt ő valójában?

Különös ajándéka a sorsnak, ha valakit halála előtt alig két évvel, 83 éves korában fedeznek fel. Ráadásul úgy, hogy sosem vágyott erre. Vivian Maier fotográfiáit soha, senkinek nem mutatta meg, így azokat egy véletlen folytán fedezte fel John Maloof amerikai ingatlanközvetítő 2007-ben. Azóta az alkotó különleges története és fotói szinte az egész világot bejárták. A legnagyobb megdöbbenésre dadaként dolgozó francia és osztrák-magyar származású Vivian Maier nevét véletlenszerűen felfedezett tehetsége egy pillanat alatt a Sreet fotográfia legkiemelkedőbb alkotóival emeli egy sorba, úgymint Lisette Model, Helen Levitt, Diane Arbus vagy Garry Winogrand.

Forrás: © Vivian Maier / Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York

1926-ban New-York-ban született, gyermekkorának egy részét Franciaországban töltötte mielőtt 1951-ben visszatért volna szülővárosába és létrehozta volna első fotóit. 1956-ban, Chicago-ba költözött, ahol élete végéig élt. Rolleiflex fényképezőgépével New York és Chicago utcáin örökítette meg az urbánus Amerika legérdekesebb csodáit és különleges pillanatait az ötvenes évektől kezdve egészen a kilencvenes évek végéig.

A több mint 100.000 felvételt tartalmazó életmű az ún. utcai fotográfia műfajának értékes elemévé vált. „A street photography Amerikában egy folyamatosan jelenlévő műfaj. Voltak hullámzásai, de gyakorlatában állandó és nagyon erős. A magyar dokumentarista fotográfia hagyománya másra épül. Mintha a megmutatás nálunk mindig egy célt szolgálna, nem lenne magáért való. A street photography számomra sokkal inkább hasonlít arra, amikor valakiről a kép az egyediségének és a városi létben betöltött általános szerepének a határán készül - csak úgy, érdek nélkül, a megörökítés-megmutatás vágya okán.” – mondta a Fidelionak adott interjújában Csizek Gabriella, a budapesti kiállítás kurátora.

http://fidelio.hu/kiallitas/interju/csizek_gabriella_a_titok_megmarad)

Vivian Maier munkáit egy ötven fotóját felvonultató tárlat keretében – két évvel ezelőtt a magyar nagyközönség is megismerhette.

Maier meglepő fotóit John Maloof egy árverésen fedezte fel Chicagoban, miközben a város egyik kerületének történeti dokumentációját kereste a fiatal gyűjtő, amikor közben megszerezte a jelentős részét a nagyításoknak, a negatívoknak és a diapozitíveknek /amelyeknek a nagy része még előhívatlan volt/ valamint a super 8-as filmjeit is egy ismeretlen szerzőnek.

„2007-ben, miközben a Chicago észak-nyugati oldalán fekvő Portage Park történetének felderítésén dolgoztam, véletlenül rábukkantam Vivian Maier titkos fotós kincseire. A felfedezés által beinduló események láncolata fenekestül felforgatta nem csak az utcai fényképezés világát, hanem az én életemet is. Személyes szenvedélyem nagy nyilvánosságot kapott és az elmúlt négy évet azzal töltöttem, hogy megőrizzem és archiváljam Maier hatalmas életművét, amelyet több mint ötven évig titokban tartott.

Vivian Maiert különösen érdekelte az őt körülvevő világ. 1950 körül kezdett el fényképezni, és egészen a kilencvenes évek végéig fotózott, több mint százezer negatívot hagyva maga után. Lencséjének fókuszában ugyanúgy felbukkant a Chicago régi lengyel negyedében gyülekező idős emberek csoportja, a kissé ízléstelen stílusú özvegy, mint az urbánus afrikai-amerikai közösség életének egy-egy pillanata. Éleslátása házivideók és hangfelvételek készítésére is kiterjedt. Amerika egy-egy darabja, az új fejlesztések kedvéért lerombolt történelmi helyszínek maradványai, az elnyomottak és nincstelenek láthatatlan élete, valamint Chicago legkedveltebb nevezetességei térnek vissza újra és újra képein. /…/”

John Maloof,
Chicago, 2011.

/A munkák felfedezéséről további részletek ITT/
.
A magányos és diszkrét Vivian Maier valójában több, mint 120.000 felvételt készített harminc év alatt, amelyeket soha nem mutatott meg senkinek szinte egész életében.
Vivian Maier megélhetését a gyermekfelügyelettel biztosította. Szabadságát és pihenő idejét egy fényképezőgéppel a nyakában töltötte /kezdetben egy kazettás géppel, később Rolleiflex-szel és Leica-val/, így róta és a fotografálta New York, majd Chicago utcáit. A gyerekek, akikkel foglalkozott, művelt, nyitott szellemiségű, nagylelkű, de kissé hideg, távolságtartó asszonynak írták le. Képei valóságos érdeklődést tükröznek a mindennapi élet iránt és mélységes figyelmet minden iránt, ami tekintetének kereszttüzébe került: a testalkatok, a viselkedések, a gazdagabbak divatos ruhái és kiegészítői, vagy még inkább a szegénység testet öltött szimbólumai a legszegényebbek esetében. Néhány felvétel titokban készült, mások igazi találkozások során születtek, amikor szemből és kis távolságból készítette a felvételeket.

Forrás: © Vivian Maier / Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York

Természetes empátiával érdeklődött a hajléktalanok és a marginalitásban élők iránt, felkavaró portrék szerzőjeként a virágzó gazdaság Amerikájában. A fotózás számára inkább szükségszerűség vagy megszállottság, volt, mint szórakozás: a felhalmozott dobozokban, amelyeket minden költözésnél, minden munkahelyváltásnál magával vitt, lenyűgöző mennyiségű film volt, amelyeket a pénzhiány miatt sosem hívatott elő, és ugyancsak rengeteg, különféle eseményekkel kapcsolatos újságkivágás, és könyv is.Rejtőzködő életformájával, az ellesett pillanatok megörökítésével, mintha osztozni kívánt volna a fényképeinek főszereplőinek sorsában. Képei egyszerre karitatív sorsközösségek a szegényekkel, mint tündérmeseszerű álmok a gazdagok csillogó világába merülve. Ugyanakkor munkái mégis különösen kifordítják azt a világot, amit ábrázol: sokszor lencsevégre kapja a megkapó szépséget a szegénységben vagy az ellentmondásos tökéletlenséget, a szomorúságot, haragot, vagy a csúfat a gazdagok arcán. Maier kint is van és bent is választott világaiban. Néha szó szerint, hiszen olykor feltűnik árny vagy tükörképe magukon a felvételeken. Ahogy szenvedélyesen szeretett utazni, ugyanez a szenvedély hajtotta társadalmi határátlépéseiben. Felvételeinek készítését nem egyfajta karriervágy vagy exhibicionizmus motiválta, hanem a szemlélődő megismerés. Nem hiszek a sokat hangoztatott tényben, hogy kishitű volt vagy lebecsülte volna kvalitásait. Ez a kérdés szerintem számára fel sem merült. Fényképeinek nem a megmutatás, hanem az „átlépés”, a „belehelyezkedés” volt a célja. Nem a végeredmény számított neki, hanem magának a fotózásnak az aktusa, a fényképezési cselekmény, amikor a valóság egy darabját hasíthatta ki a világból és akkor, arra a pillanatra beléphetett ebbe a világba, átléphetett a fényképezett valóság 2 dimenziójába, hogy aztán visszalépjen a sajátjába. Önarcképeinél pedig hasonlóképpen, a fényképező gép objektíve a külső szem, amivel kívülről szemlélheti magát, részként az egészet, egészként a részt.

Az egyik, Maloof által felfedezett hangfelvételén ennek a filozófiának a nyomára bukkanhatunk: „Helyet kell adnunk a többi embernek is. Olyan, mintha egy óriáskerékre szállnánk fel; végigüljük a menetet, és aztán át kell adnunk valaki másnak is a lehetőséget. És így tovább. Mindig jön valaki, aki átveszi a helyünket. Nincs semmi új a nap alatt.”

Vivian Maier ismeretlenül halt 2009 áprilisában, miután a Gensburg család, akiknek 17 éven át dolgozott, befogadta. Vagyonának egy nagy részét, beleértve fotográfiai munkáit is, előbb elhelyeztek egy bútormegőrző raktárban, majd lefoglaltak és 2007-ben elárvereztek, a kifizetetlen számlái fejében.

Életrajza jelenleg részlegesen rekonstruált a fotográfus halálát követően John Maloof és Jeffrey Goldstein által készített interjúknak és kutatásoknak köszönhetően. készített. A hivatalos források utalnak osztrák-magyar és francia származására, különféle utazásaira Európában, Franciaországban (főként Champsaur völgyében, az Alpokban, ahol gyerekkorának egy részét töltötte) de ugyancsak Ázsiában és az Egyesült Államokban is. De a körülmények, amelyek őt a fotózás felé vitték és művészi karrierje még ma is felfedezésre vár.

A franciaországi Toursban látható kiállítás, melynek különlegessége, hogy a párizsi Jeu de Paume szervezésében jött létre, 120 fekete-fehér és a diapoztívekről készített színes nagyításával és az 1960 és 1970 között készült super-8-as felvételek válogatásával az eddigi legfontosabb, Vivien Maier életművének szentelt franciaországi kiállítás, amely feltár egy szokatlan látásmódot, egyfajta költészetet és humanizmust.

A kiállítás megtekinthető:
Château de Tours, 2014. június 1.-ig
Tours, Franciaország

Források:
http://www.vivianmaier.com/
www.maimano.hu
http://www.jeudepaume.org/index.php?page=article&idArt=1987&lieu=6&idImg=1975