RSS

Más-hol

A legjobb film a Fehér isten

Az 5. Medgyesi Közép-Európai Nemzetközi Filmfesztiválon Mudruczó Kornél: Fehér isten című filmje nyerte a legjobb filmnek járó elismerést. A MECEFF „7+1”  2015 fesztivál keretében hét ország – ...

Karibi hangulatú hajó-szigetek Bécsben

Címkék: Bécs

Innováció, életöröm és kikapcsolódás inspirálta a bécsi Öreg-Dunán ringatózó, karibi hangulatú vízi járművek tervezőjét. A hajó-szigetek lustálkodós hosszú reggelik, családi vagy baráti piknikek, de egy ...

Matthew Barney: River of Fundament

Matthey Barney hamisítatlan. “Határtalan képzeletével egyszerűen magávalragad és hihetetlen mélységekig hatol. Egyedülálló módon ábrázolja a képeit és illeszti be ötleteit, melyek örökre a művészetmegszállott néző ...

Halbstark - nemzetközi gyermekszínházi fesztivál

Harmadik alkalommal rendezik meg október 23-28. között Münsterben a Halbstark (Kamasz) nemzetközi gyermekszínházi fesztivált. A fesztiválon szereplő darabok Németországon kívül Belgiumból, Hollandiából, Ausztriából, Olaszországból és ...

A realizmus allegóriái

Kati Horna mexikói fényképésznő több mint száz éve Deutsch Katalinként látta meg a napvilágot Magyarországon, a ma Mezőszilasként ismert egykori Szilasbalhásiban. A párizsi Jeu de ...

Ötven éves a Nap Színháza

2014-05-27 08:57:32 Z. Varga Zoltán

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját párizsi Théâtre du soleil, azaz a „nap színháza”, Ariane Mnouchkine legendás színtársulata. A francia rendezőnő színháztörténeti jelentőségű társulata 1964 óta állítja színpadra nagyszabású, látványos és igen hosszú előadásokban az emberi lét ellentmondásait, nyomasztó dilemmáit. A társulat neve az évek során összeforrt Hélène Cixous dramaturg, író, feminista elméletalkotó munkásságával is, aki több mint fél tucat darabot írt a Théâtre du soleil számára.

A társulat alapítása után hét évvel, 1970-ben telepedett meg a Cartoucherie-ben, az egykori lőszer és fegyvergyárban, Párizs egyik dél-keleti külvárosában. E színház hatalmas belső terei a grandiózus előadások igényei szerint alakíthatóak. A Cartoucherie avató előadása, az 1789, a nagy francia forradalom előtt tisztelgett, alcímét pedig Saint-Just-től vette: „a Forradalom akkor ér véget, ha a boldogság kiteljesedéséhez vezet.” Az összetett színpadképet használó előadás több egymással párhuzamosan, egyidőben játszódó jelenetei között a történő történelem forgatagában érezhették magukat a nézők, ahol kaotikusnak tűnő események sodrában sok kis, emberi mikrotörténésből állt össze a világot megváltoztató forradalom. A darab hatalmas sikert aratott, két évig játszották, filmet is forgattak az előadásról, melyet 1974-ben mutattak be. Két évvel később, 1972-ben került színpadra az előadás párdarabja, az 1793, amely mintegy ellenpontként, eszköztelenséggel, szöveg és beszéd centrikussággal mutatja be a forradalmárok vitáit, a részvételi demokrácia működését, a születőben lévő ideológiát.

Ariane Mnouchkine

A következő nagy sikerű előadás az 1975-ös L’Age d’or, première ébauche, azaz Az aranykor, első vázlat. E darab két idősíkban játszódik, a múltban,1720-ben és a jövőben, 2000-ben. A szereplők a commedia dell’arte figuráinak alakját öltik, s így mozognak a betokosodott társadalmi hierarchiák, a mindenkori hatalmi viszonyok, a haszon és a hatalom erőterében. A darab öt megtörtént esetből, hétköznapi alakok (vállalatigazgató és a helyettese, nőmozgalmár, kisegítő tanár, építész, munkások, bevándorlók, kallódó vagy szeretetben élő gyerekek stb.) sorsából kiindulva mutat be alapvető emberi magatartásformákat: embereket, akik jól akarnak járni, embereket, akik megpróbálnak máshogy élni.

Mnouchkine a nyolcvanas évek elején Shakespeare drámáit értelmezi újra. 1981 és 1984 között kerül színpadra a II. Richárd, a IV. Henrik, az V. Henrik, a Vízkereszt vagy amit akartok és a Lóvátett lovagok. Az előadások különlegessége volt, hogy minden szerepet színésznők játszottak, azzal a pedagógiai szándékkel, hogy „ne kopjanak bele a klasszikus darabok női szerepeibe.” Mnouchkine a rendezések kapcsán azt nyilatkozta, hogy „meg akarom érteni, hogyan működik Shakespeare, hogy miért nem ér manapság senki még a nyomába sem. […] Meg akarom tudni, hogyan képes Shakespeare mindenről beszélni, hogyan képes az emberről beszélni, miközben az egész emberiségről, a társadalomról, a színházról beszél a színház eszközeivel.” Az előadások középpontjába a shakespeare-i hősök „mohó és vad élni vágyása”, az „élés gőgje” kerül, miközben Mnouchkine felhasználta a japán színjátszás hagyományait és formanyelvét (nô, kabuki, bunraku), pédául a II. Richárd-ban szamurájharcosok szerepeltek angol lovagok helyett. Az előadások sikerét jelzi, hogy a II. Richárd 1982-ben, a Vízkereszt… pedig 1984-ben volt az Avignon-i Színházi Fesztivál egyik díszelőadása, a IV. Henriket az 1984-es Los Angeles-i Nyári Olimpiai Játékok alatt rendezett művészeti fesztiválon is bemutatták.

Az Hélène Cixous-val való közös munka felejthetetlen alkotása az 1985-ben színpadra állított Norodom Sihanouk, kambodzsai király rettentő, ám befejezetlen története. A két estés, összesen nyolc óra hosszú előadásban a „történő történelem” ezúttal jelen időben kerül színpadra, hiszen a mű Kambodzsa történetének 30 évét követi pontos időrendben, s egy élő, kortárs történelmi személyiségből alkot „kaján és ravasz” színpadi figurát, különös felelősségérzetet keltve ezzel a nézőkben. Ezt a vonalat viszi tovább az Indiádia, avagy álmaik Indiája (1987-1988) című előadás. Ez a darab Mnouchkine és Cixous eredeti elképzelése szerint 1947-től India függetlenné válásától 1984-ig Indira Gandhi meggyilkolásáig követte volna az ország történelmét, végül az előadás középpontjába Mahatma Gandhi Pakisztán elszakadásának megakadályozásáért vívott harca került. A műben nem az egzotikus India kerül színre, hanem az India sorsáról döntő, történelmi személyiségeket megidéző események, illetve ennek ellenpontjaként a történelmet elszenvedő közemberek sorsa, mindez az immár Mnouchkine védjegyévé váló látvány-orgiával, a részletek iránt fogékony realizmusa, erősen stilizált epikus színpadi gondolkodásmóddal ábrázolva.

A kilencvenes évek elejét a nyugati színház kezdeteihez, azaz a görög drámához való visszatérés jellemzi. Az atreidák történetének feldolgozásaiban (1990-1993) Aiszkhülosz és Euripidész darabjai (Agamemnón, Áldozatvivők, Eumeniszek, Iphigénia Auliszban) kerültnek színre. Az egésznapos előadásokban minden darab díszlete ugyanaz a görög küzdőtér, ahol a hősök a legcsekélyebb remény nélkül küzdenek sorsuk ellen, s éppen a kilátástalan küzdelem ábrázolásából fakad a reménytelenség szépsége.

A tünékeny pillanatok (Les éphèméres) című előadással Mnouchkine a világtörténelem nagyszínpadától a magánszféra és a bensőségesség felé fordul. A színészek és a rendező saját megélt történeteikből készítettek darabot, melyet a 2006-os bemutató után világkörüli turnén is előadtak. Mozaikszerűen váltakozó jelenetek, kis történetek a többdimenziós színházi előadásmód szép példái, csakúgy, mint Les naufragés du fol espoir (A bolond remény hajótöröttjei) című 2010-es előadás, mely Jules Verne egy kevéssé ismert, posztumusz művét dolgozza fel, s a napjaink eszmei kiábrándultságát derűs és vidám ábrázolásmóddal ellensúlyozza.

Forrás:
Emmanuelle Jardonnet, Le Monde
http://www.theatre-du-soleil.fr