RSS

Sziluett

"arra törekszem, hogy világunkból valamit megértsek"

Barnás Ferenc néhány esztendeje íróként éli életét, noha korábban számtalan különféle foglalkozást űzött, volt bányász, utcazenész, és kalandozott Európában.

Magamat kell a történeti horizontban megtalálni

2014-06-20 12:40:55 Wiegmann Alfréd rovata

Pion István költő, az első kötetéről, a slamről és egy generáció életérzéséről.

Tavaly jelent meg Pion István költő első kötete, az Atlasz bírja, a többség azonban a 2013-as és 2014-es Slam Poetry Fesztiválról ismeri, ahol nagy sikerrel szerepelt. Ez utóbbin Pion Istvánnak ugyan nem jutott hely a döntőben, de versenyen kívül párjával, a Szlávy Eszterrel olyan remek légtornász-verselős performanszt, adott elő, ami a műfaj új dimenzióit mutatta meg. Ezek az alkalmak eladják a kötetet, felkeltik iránta a sajtó érdeklődését?
 
Az túlzás, de azért szép számmal jelentkeztek érdeklődök a kötettel kapcsolatban is, de talán többen a slam poetry szereplés kapcsán, legfőképpen az online felületeken recenziók, kritikák láttak napvilágot, interjúkat kértek. Ami a kötetet illeti, talán furcsa ezt mondani, de tízévi várakozás és munka előzte meg, így azt gondolom nem érdemtelen, ha van rá érdeklődés.

Mióta foglalkoztatja a költészet?


Tizenhárom, tizennégy éves koromtól irogattam verseket, legfőképpen a sérelmeimmel fogalakoztam bennük. Mint irodalmi alkotásokat, egészen pontosan 18 éves koromtól kezdtem komolyan venni és gyűjteni őket.


Fotó: konyves.blog.hu

Hogyan születtek a versek? Kik inspirálták a versírásban? Vagy csak a versek maguk kívánkoztak ki irodalmi előzmények nélkül?

Nem mondhatom, hogy irodalmi előzmények nélkül. Előtte mindent olvastam válogatás nélkül. Az esztergomi Ferences Gimnáziumba jártam, a gimnázium mellett volt egy antikvárium, és amikor tehettem a zsebpénzemből vásároltam könyveket. Nem kértem tanácsot, hogy kit is kellene olvasni. Tudtam, hogy vannak kismesterek, vannak nagyok, de ezeket nem vettem figyelembe, minden olvastam, ami költészet, s ahogy mondtam a sérelmeimmel, foglalkoztam, ahogy írni kezdtem. Aztán 18 éves korom után az egyetemen Lackfí Jánossal és később Vörös Istvánnal hozott össze a sors, kreatív írásművészet kurzust vezettek ők a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán. Aztán a Dok. pont.hu irodalmi portállal kerültem kapcsolatba, ahol szintén Lackfí János, később Jónás Tamás volt a mentorom.

A kötetben, bár címében – Atlasz bírja – egyfajta kulturális horizontra utal – valójában a jelenünkre és saját élményeire reflektál…

Tízéves munkáról van szó, és nehéz és hosszú folyamatról. Ráadásul kényes helyzetbe kerültem a végére, hiszen akartam én ezt a kötetet, de nem voltam benne biztos, hogy rendesen össze tudom rakni. És akkor Péczely Dóra, a Helikon Kiadó vezetője keresett meg, hogy csináljuk meg.
Bár úgy éreztem, hogy kész van már az anyag, ugyanakkor azt is, hogy nincs lezárva. És akkor 2012 márciusában találkoztam a slam poetryvel, és úgy gondoltam, hogy ez olyan új és érdekes, hogy érdemes vele foglalkozni. Az országos bajnokságra írtam két szöveget, az Ébresztőt és a Nyugtatót amelyeket érdemesnek találtam a kötet lezárására. Így jött be Atlasz, aki örök időktől elbírja azt a terhet, amiről a kötet szól. Klasszikus szempontból kevésbé mitologikus történet, de a legmegfelelőbb alak, hogy azokat a súlyokat, ami az én családom történetében szerepelnek, elbírja.

A Téged tanuljalak című versben a meglehetősen nehéz sorsú családjának története szerepel. A nagyszülők életébe beleszól a háború, deportálás, szökés a határon negyvenötben, a szülők számára a nagyszülők elvesztésének fájdalma, az ötvenes évek szörnyűségei és a többi. Bár ezeket az élményeket csak közvetetten élte meg, mégis újra átéli a műben és így vesz részt a család történetében. Ez valami különös érzékenység, vagy a családjára jellemző a múlt eleven emlékezete?

Valószínű, hogy az én sajátságom, bár apámtól nagyon sok történetet hallottam, aki azt hiszem szintén vonzódott családunk múltjához. De valahogy úgy éreztem, hogy magamat kell ebben az egész történeti horizontban megtalálnom. Tudom, hogy családomon keresztül ismerhetem meg magam, mik a gyökereim, honnan érkezetem? Mindaddig kívül érzem magam, míg ezt nem azonosítottam. Ugyanis generációról generációra a család tagjai mind máshol éltek. Nagyon vicces történet. Dédnagymamám Lengyelországban született, a nagymamám és apám is Csehszlovákiában, én pedig már Magyarországon.

Egyik költeményében játszik is a családi névvel p.ion, mint elemi részecske, akkor már hadd kérdezzem, honnan ered a név?

A név eredetét nem tudom egészen pontosan, de Oroszországban hívnak egy bazsarózsa fajtát pionnak, a szláv nyelvekben bazsarózsát jelent, a franciában pedig a sakkban a gyalogot hívják pionnak és a prefektust, a gimnáziumi felvigyázót.

A bazsarózsa motívum megjelenik a Sírdogáló című versben, amelyben önmaga, mint nehéz fejű bazsarózsa jelenik meg várva kedvese jelentkezését. A kötet egészére jellemző az önvizsgáló attitűd. A TV maci meghalt című ciklus első verse a Szegycsont felett, például kifejezetten önvallomás, melynek az alcíme letkési elégia.

Letkés egy icipici falú a Börzsöny vidékén, az Ipoly folyó partján, határos Szlovákiával, én ott születtem és ott is nőttem fel, tehát ez a legszűkebb környezetem. Itt volt az édesapám egy gyárnak az üzemvezetője, Letkésen transzformátorokat gyártottak, édesanyám pedig a helyi téesznél volt könyvelő. Apai nagyapám iskolaigazgató volt egy általános iskolában, a nagymamám pedig anyakönyvvezető volt az önkormányzatnál Létkésen. Anyai nagypapám vadász volt, nagyanyám pedig cseléd.
 

Az Ipoly verseiben is szerepel. Az egyikben az Ipoly hídja a nagymamával együtt emlékezik azokra a tankokra, amelyek 68-ban Magyarországról átmentek rajta...

Ezek az ambivalens érzések tovább élnek. Ha az ember tud arról a hídról, és arról, ami ott történt, akkor híd már nem lehet idegen. Ha tudjuk, hogy mi történt tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtt körülöttünk, akkor az a bizonyos szűkebb pátria sem ismeretlen.

A modern költészet sokszor a szavak álruhájába bújik, s az értelmezés nem könnyen adja magát, ezzel szemben itt erős és világos képekben egyértelmű a megfogalmazás. Erre tudatosan törekszik?

Nagyon nehéz probléma ez. A költészet tele van óriási toposzokkal, amiket leírni életveszély. Itt van például a szív szó, azt leírni csak akkor szabad, ha valami egészen rendkívüli erőtér áll rendelkezésre, ebben a kötetben én egyensúlyozok ezen a mezsgyén, ami ezt elbírja, tehát ha én szívről akarok beszélni, akkor csak jelzem, szegycsont felett, mint e költemény utolsó sorában. Jól érzi, hogy míg ez a kötet nem nehéz kötet, nincs különösen rejtélyes nyelvisége, nem a mélysége fontos, inkább az érzelmi töltete, képei közvetlenebbek, de igyekeztem erőssé formálni őket. Remélem, ahogya a cím is mondja, Atlasz bírja.

Az egyik kritikusa szerint ez a kötet megérkezés a felnőtt korba. A TV maci meghalt című vers ennek tagadhatatlan megnyilvánulása. Verseiben is megjelenik nemzedékének az a törekvése, hogy legyen azonos minden önmagával. Mintha ez lenne a mozgatórugó, amikor a múlttal foglalkozik. A háború utáni költő-nemzedék közel ötödik generációjának a tagja, a rendszerváltást gyerekfejjel élte meg, nem véletlen, hogy óriási megismerési és tisztázási vágy él önben, amely költészetének is legfőbb tematikáját adja.

Persze, nem lehetek távol mindattól, ami korábban történt, a történelem velem együtt él, családi történelem nyilván alkotta életemet, amivé lettem, s talán leszek. Ők részesei voltak olyan történelmi sorfordulóknak, ami nekem koromnál fogva nem adatott meg. A legnagyobb esélyem a rendszerváltás lett volna, de hát akkor éppen hat éves voltam. Még az első szabad választásoknál egy darab SZDSZ-szes zászlóval rohangáltam a faluban bmx-emmel, mert akkor ez jó játék volt. Nekünk, az én nemzedékemnek az emléke a rendszerváltásról az, amikor Antall József halálakor megszakították a kacsameséket a tv-ben. Ezek a kis emlékek kis fogódzók, de nyilván a nálam idősebbeknek is vannak ilyen fogódzói, ezek nélkül nem tudnám újraélni a múltat.

Fotó: konyves.blog.hu

A slam poetry, ez az ugyancsak kortárs műfaj, szorosan kapcsolódik az életéhez. Hogyan lehet egy műfaj egyszerre populáris is meg művészi?

Ez egy amerikai eredetű költészeti mozgalom, véletlenül velem egyidős. Magyarországra elég későn, 2006-ban jutott el hivatalosan, bár előtte is találkozhattak vele Gyukis Gáboron keresztül, aki korábban nagyon sokat járt ki Amerikába, de 2006-ban, a Műcsarnokban volt az az est ahol, ha jól tudom, először költők és rap-esek találkoztak egymással. Egy költői és egy zenei műfaj mérte össze magát és mutatta meg, hogy mit tud. A rap egy popkulturális műfaj, a slam pedig már kacsint a szépirodalom felé, de megmaradhat popkulturális szinten is, ettől lesz érdekes. Egyszerre költészet, egyszerre színpadi előadás és egyszerre minden, amit el lehet képzelni. Nemrég kedvesemmel, Szlávy Eszterrel, aki egyébként sebész doktor, egy légtornász attrakció közbeiktatásával készítettünk nagysikerű bemutatót. Igen, a közönséget vonzza és ez az a hídszerep, ami érdekessé teszi, ezek az esténként egy füstös kocsmában tartott költészeti estek – persze ma már nem füstösek, mert nem lehet dohányozni -, ezek bevezetik a tinédzser korosztálytól egészen harminc, harmincöt évesekig a közönséget az irodalom világába. Én találkozom itt nemcsak irodalmárokkal, hanem például bankinformatikusokkal is és visszajeleznek, és könyveket keresnek és nem csak azokét, akiket a színpadon láttak, hanem azokét is, akikről mi beszélünk a színpadon, rákérdeznek, hogy kik ők, és lehet, hogy érdemes volna megismerni őket, és ajánljak egy-két könyvet. Azt gondolom, hogy a magas irodalmat szépen el lehet vinni új rétegek felé.
 

Nagy sikerük volt a Csion bölcseinek jegyzőkönyvével, amit Csider István Zoltánnal együtt mutattak be.

Igen, ez az Első Országos Team Slam bajnokságra készült, ketten maradtunk talpon és így került rá sor, hogy együtt írjunk egy új számot. Korábban nem is ismertem őt, azóta vagyunk jó barátok. Ő a Népszabadság munkatársa-

Ön pedig a pedig a Magyar Nemzet kulturális rovatánál dolgozik. Ennek van egy finom üzenete, mintha megpróbálnának fölülemelkedni az ádáz megosztottságon.

Igen, ez tudatos volt, leültünk és végiggondoltuk mi az, amiben együtt tudunk érteni, és így keletkezett ez a szöveg. Azóta egyre mélyebb kapcsolatot alakítottunk egymással. Úgy is, hogy jól tudjuk, a nagypolitika más, az megmarad a maga vadságában, ott azért gonoszan megy a harc, de a pályatársak, az újságírók és az átlagember is lehet, ha találkozik példánkkal, talán elgondolkodik, hogy az nem járja, hogy ugyanazt az utat kövessük, mint a politikusok.


Az interjú a Főnix TV-ben elhangzott beszélgetés írott változata.