RSS

Sziluett

Felénél tart a Lajkó Félix maraton

Eddig nyolc teltházas koncert, több mint 4000 néző, óriási siker itthon és külföldön.

A szép az utcán hever …a pécsi Janus Pannonius utcában!

Négy évvel a Kulturális Főváros eseményei után a pécsi képzőművészek a köztereken mutatkoznak be. Újszerű, egyedi köztéri megjelenéseikkel a pécsi képzőművészek 30 éves hagyományát ...

„az egyik kézben pohár, a másikban okostelefon”

A Pécsi Tudományegyetemen 2013 márciusában átfogó kutatási projekt indult a Z-generáció néven ismert korcsoport életstílusának, fogyasztási és médiahasználati szokásainak vizsgálatára.

Ördögkatlan 2014.

Asztalkára tett rózsavirág mögül figyeled az elterülő tájat. Gyönyörű kép, unalmas kompozíció – mint egy tehetséges festő első próbálkozása. Az menti meg, hogy ez most ...

A Budapesti Iskola aktualitása

Az 1970-es évek elején a magyar film eltávolodott a korábbi stiláris megoldásaitól és témáitól, és a társadalomban zajló folyamatok elemzésére került a hangsúly. Ennek a ...

A Szigetet is el…

2014-08-21 10:01:32 Balogh Robert

Ez már nem az. Mármint a Sziget. Nem a Diák, nem a Pepsi, nem a Kell egy hét együttlét. A szlogenben még ott a freedom, de a mostani Sziget egy honi kereteket túlnőtt, sok szempontból profi vállalkozás, s így természetéből adódóan elsősorban profitorientált szórakozást nyújt, azaz éljen mainstream, sorvadjon az underground?

„Kopasz emberek telefonálnak a pénz miatt
Fiatal lények mozognak rajtad a pénz miatt
Csőrös kamionokkal megyünk a pénz miatt”
Lovasi András: A pénz miatt

 

 

kérdések

Ki az aki ne szeretne egy este több világsztárt látni? És ki az, aki elővételben hajlandó lenne ezért 15 ezer Forintot (helyben 16 ezer) fizetni (ha eszik-iszik, akkor a magyar minimálbér negyedét elkölteni egy nap), ha tudja, hogy több, mint másfél órát csúszkálhat tokiói, pekingi metró szintű tömegnyomorban, időnként bokáig a sárban, olyan körülmények között, amikor egy részeg pánikrohama tucatnyi ember, akár az ő eltiprásával járhatna. Szerintem kevesen lennének (az érveket huszonévesektől kölcsönöztem).

Nekem a helyszínen sikerült megélnem azt a sok újságban taglalt állapot, amikor a Szigeten egyidőben 85 ezren „mulattak”. Amikor utoljára a Sziget fesztiválon jártam, akkor éppen 55 ezer ember jelentette a teltházat, idén a 85 ezer. Brutális volt a tömegben nyomorogni, dörzsölőzködni bő félórát-negyven percet. A többség elviselte a lassan megyek-sodródok-evickélek létmódot normális tempónak, de amikor elvágódott egy a tömegben gyorsforgalmi vasút módra közlekedő erőszakos és ittas fiúcsapat néhány tagja, akkor azért megmutatkozott a helyzet veszélye. Löktek, visszalöktem, tapostak, néha elnézést kértek… Az ott dolgozó biztonságiaknak fogalma sem volt, mit kellene csinálni azon kívül, hogy lezárták a megtelt sátrat. 11 ezer ember bent, 25 ezer kint. Volt olyan hely, ahol a tömeg útjában hagytak egy épp a tömeg miatt haladni képtelen furgont, nem segítettek mással, minthogy elállták az utat a megtelt sátor irányába és 40 perc késéssel működni kezdett a hangosbemondó, hogy az A38-as sátor – a tömeg vágyának tárgya – megtelt. Hogy nem taposták meg egymást az emberek úgy rendesen, West-Balkán módra, az nem a szervezőkön múlt, csak azon, hogy nem tört ki pánik (csak „tucatnyian” lettek rosszul, nyomták őket neki a kordonnak, kaptak sírógörcsöt, stb).
 

a hely maga

A helyszínen felállított sátrak, a köztük lévő szűk közlekedő utak, a sáros, csúszós oldalcsapások alkalmatlanok ekkora tömeg kiszolgálására. Ellentmondás, hogy 415 ezer ember mégis ott bulizott 2014-es fesztiválon? A legnagyobb problémát egy kompromisszum okozta. A koncertek következménye a hangterhelés, és emiatt sátrakban rendeznek több koncertet. Korábban évekig ment a huzavona, zajszint-mérés, a helyi lakosokkal pacsizó polgármesterek a híradóban szerepeltek rigorózusan... A törvényi szabályozásnak megfelelve egyre több a sátor, de éjszakára még szükség lenne egy 30 ezer fősre (mint azt megtapasztaltuk 85 ezren).

Ahogy késő éjjel végigcsúszkáltunk – mintegy átvágva a nagykoncert helyén – azon az iszapos, elhagyott, széttiport műanyagzacskókkal bőven bevetett hatalmas területen, elborzadtam. Fű (gyepi társulás) helyett műanyagot vetettünk. A fesztivál jelenlegi nagyságánál már nem tartom vállalhatónak a helyszínt. Az infrastruktúra nem bírja el a további növekedést, normál nyári időben a por zavaró, eső után meg a sár. Aki egy hétre beköltözik a Szigetre, az aludni csak végkimerülésben, tajtrészegen vagy beszívva tudhat. Nekem még hajnali egy felé sem sikerült csendes szegletet találni.

a közönség

42 évesen az átlagéletkort több mint egy évtizeddel meghaladtam. Alig láttam punkot, igazit egyet sem. Nem láttam rockert, metálost. Nem találkoztam italt, cigit lejmoló csövessel – egy évtizede bőven volt belőlük. Egyedül a jegyüzérek maradtak meg a HÉV-től a Sziget felé vonulókat szólongatták. Megmaradtak a részegek, a saját ölükbe hányók, a tömeg közepén a földre ülő, heverő, félöntudatlanok. Megmaradtak a szerelmesek, az éppen egymásba bonyolódó és a veszekedő párok is. Egy évtizeddel ezelőtt nem volt ennyi külföldi. Perceken át csak francia, holland, német és angol nyelvet hallottam, meg szlávokat – csehet, oroszt is. A magyarok kisebbségben voltak a Szigeten (és az idei helyzet jobb volt, mint a tavalyi). Ezért nem is tűnt annyira furcsának, hogy csak egyetlen szembejövő embert ismertem az ott grasszáló 85 ezerből. Egy jó évtizede rengeteg egyetemi ismerőssel, íróval, színésszel lehetett találkozni, valahonnan látásból ismert arcokkal és nagyokat dumálni.

az élmény

Yasmine Hamdan miatt választottuk az augusztus 14-i napot. Jim Jarmush Halhatatlan szeretők c. filmjének énekesnője és zenekara párszáz embert vonzott a Világfaluba. Az arab világ underground sztárja uralta a színpadot, sokat merített az arab folk hagyományokból – libanoni születésű, de élt már sok helyen, pl.: Abu Dhabiban, Görögországban, Franciaországban – ezt ötvözte a trip hop világával, de van benne egy kis pop és elektronikus hatások is bőven. Nemcsak énekelt, táncolt, még játszott is a közönséggel, szerette azt mondani ásványvíz-kortyolgatás előtt, hogy Cheers!

A régi szigeten nekem a meglepetés jelentette az igazi élményt. Hogy olyan zenekarokat lehetett felfedezni, amit nem ismertem, csak hallottam róla, tág zenei merítésből új zenekarokat lehetett felfedezni. 2014. augusztus 14-én egy ilyet találtam, a Fink-et. Érzésre hat-tíz perces számokat adtak elő, lassan induló nagy elszállásokat, egy kicsit kisimult, popposabb Sigur Ros stílusban. Szép, komoly, sötét zenét hallgattunk párezren a 11 ezres sátorban késődélután, nagyon ízlésesen világították meg, a hangosítás is kifogástalan volt. A Fink után belenéztem Lilly Alen koncertjébe a nagyszínpadon. Annyira gyermetegnek tűnt a Fink tökélye után, hogy másfél számot bírtam a melltartóban cumisüveg díszletelemek között ugribugrizó világsztárból. Még a Bonobot is meghallgattam, az immár majdnem teli sátorban. A downtempo egykori úttörői kicsit tovább variálták a basszusokat, a Simon Green nevű DJ keverte zenét megemelte az élőzene és Bajka éneke. Sajnos a régi számaikat mint mondjuk a Flutter nem játszották, csak az újakat.

És éjjel 11 után eljutottam a Sziget legvidámabb helyére, egy Varieté előadásra a Magic Mirrorban. Nem láttam még ennyire boldog, elementárisan bolond embereket, mint ott. A német Gloria Viagra látványa nehezen felejthető, a félméteres szalmaszőke parókája mellé a fekete bajuszával döbbenetes látvány (majdnem az osztrák Conchita Wurst szintje), de az a hiteles indulat, ahogy megidézte pl.: a Nirvanát – KURT COBAIN-t, az meglepő volt ebben a kifejezetten piaci alapokra helyezett, némi közpénzzel is megtámogatott Szigeten. Csoda volt, hogy ilyen még előfordult ott.
 

zárszó

Furcsa volt, hogy már nem a spontaneitás uralta a fesztiválfogyasztók viselkedését – mint egykoron. Pontos időpontokra kellett vonulni, mindenki a mobilját böködte, mikor kezdődik és hol a következő kihagyhatatlan koncert. A kiegészítő programok elsikkadni látszottak. Voltak civil sátrak, Kelet-Európa vurstli, kisebb Világfalu, óriás tojás díszletek, fényfüzéres fák, világító esernyők, mégis inkább a piálda, kajálda és a pisilde-kakálda uralkodott a Szigeten.

A jelenlegi helyzetben ez a fesztivál nem nagyon alkalmas szórakozásra – olyannak, aki járt már jó fesztiválon is. Ha homokozó vödörből szeretne valaki szívószállal berúgni és be akar öltözni, mondjuk Pikachunak – mert ez minden vágya -, és úgy akar mászkálni, akkor ott a helye, de ha valamit keres ez a valaki – megélhető zenét, költészetet, szabadságot, identitást – akkor a Szigeten egyre nehezebb válaszokat találni, inkább az önmutogatás iránti vágy élhető ki. Így találkoztam Pikachuval, akit mikor le akartam fényképezni, odalépett hozzám és kért 5 Eurót. Nem adtam az angol srácnak, még egyszer próbálkozott, újra elutasítottam. Nem sértődött meg. Elnéztem azt a 190 centis 25 körüli férfit. Elsétált mögötte egy apácának öltözött férfi, egy másik éjfél körül a 15 fokban félmeztelenül csatangolt egy hosszú kezű-lábú plüssmajmot viselt csupán. Az öltözködések mögött nincsenek megfejtésre váró rejtélyek. A Sziget multikulturalitása erősen sorvadt az elmúlt évtizedben, semmi baj a globális kommersz árucikkel, csak régen unikális volt ez a termék. Sajnálom, hogy tönkretették ezt is. „A pénz miatt…”