RSS

Sziluett

Felénél tart a Lajkó Félix maraton

Eddig nyolc teltházas koncert, több mint 4000 néző, óriási siker itthon és külföldön.

A szép az utcán hever …a pécsi Janus Pannonius utcában!

Négy évvel a Kulturális Főváros eseményei után a pécsi képzőművészek a köztereken mutatkoznak be. Újszerű, egyedi köztéri megjelenéseikkel a pécsi képzőművészek 30 éves hagyományát ...

A Szigetet is el…

Ez már nem az. Mármint a Sziget. Nem a Diák, nem a Pepsi, nem a Kell egy hét együttlét. A szlogenben még ott a freedom, ...

„az egyik kézben pohár, a másikban okostelefon”

A Pécsi Tudományegyetemen 2013 márciusában átfogó kutatási projekt indult a Z-generáció néven ismert korcsoport életstílusának, fogyasztási és médiahasználati szokásainak vizsgálatára.

Ördögkatlan 2014.

Asztalkára tett rózsavirág mögül figyeled az elterülő tájat. Gyönyörű kép, unalmas kompozíció – mint egy tehetséges festő első próbálkozása. Az menti meg, hogy ez most ...

Katlanlakó naplója 3-4.

2013-08-05 09:06:59 Vaszari Judit

Hát elragadtak az események, nem volt időm írni, most igyekszem. Nem szeretnék egy új műsorfüzetet gyártani, van olyan épp elég, szóval nem biztos, hogy minden programról beszámolok. Inkább benyomásokat osztanék meg az olvasókkal.

Az Ördögkatlan még mindig gyerekbarát, hál’istennek. Szokásosan Palkonya a gyerekprogramok fő helyszíne, de idén igyekeztek a szervezők a gyerekeket máshol is lefoglalni, Nagyharsányban a Narancsligetben, Kisharsányban a Kovács-udvarban sorjáznak a gyerek-foglalkoztatók, Beremenden pedig a strand segít túlélni a meleget. (Apropó meleg, sok-sok helyen vízpermetezőkkel hűsíthetjük magunkat, isteni a bodzaszörp a nemsofőrök pedig a rosé-fröccsre szoknak itt rá nagyon hamar, mert az üdít a legjobban). Ezt a törekvést – a gyerekprogramok szétszórását – lehet szeretni, és nem szeretni. Ez általában igaz az egész fesztiválra: amennyire a báját, izgalmát adja a sok helyszín, annyi bosszúságot is tud okozni: még azoknak is nehéz egyik programról a másikra odaérni, akik – mint mi – autóznak. A Katlanbusszal, stoppal, biciklivel a negyedik napra biztosan egy kicsit nyűgössé válik már.

Mi annyival tudunk könnyíteni a helyzetükön, hogy sosem üres a kocsi, mindig viszünk magunkkal fesztiválozókat. Ezt különösen élvezzük, érdekes dolgokat hall az ember. Néha a hajam is égnek áll, amikor olyanokat hallok, hogy milyen fura, hogy a nénik nem ülnek ki a kispadokon, meg hogy Villány nem olyan, mint a képeslapokon. Na, kérem szépen, az élet általában nem olyan, mint a képeslapokon, a szőlőnek, bornak nincs lába, magától nem megy el a boltok polcaira, erre szokás használni a kamionokat, meg a gaz is olyan, hogy kinől, és a fejkendő is lekerült már a mai nagymamák fejéről, akiknek nem nagyon van idejük a padon tereferélni. Nem mondom, hogy ez mind rendben van, persze feltalálták már az elkerülő utat, meg jó lenne, ha még létezne a nyugis falusi feeling, de csak ismételni tudom magam: az élet nem egy képeslap: itt vagyunk, az ország egy leszakadó régiójának egy olyan szigetén, ami valamilyen fejlődést tud felmutatni. Lesz majd idő, amikor minden szál gaz eltűnik, de addig sok munka van még. Láttuk a Mokos-látványpincét, lássuk, hogy komolyan dolgoznak az itt élők a régió és saját túl- és megélhetésükért.

Aztán azt is sikerült megbeszélni a stoposokkal, hogy nem csak mi vagyunk csekély értelmű medvebocsok, nem csak nekünk okoznak fejtörést a színpadi produkciók (Woyczek, Mulatság, Kicsi nyuszi hopp, hopp). Legjobban a Kicsi nyuszi tetszett, leginkább a Mulatság mulattatott, és a Woyczek lepett meg nagyon. Érdekes beszélgetést folytattunk arról, hogy egyrészt a Kicsi nyuszi ironikus volt-e vagy inkább az író/rendező nem tudta átadni következetesen azt, amit szándékozott, és hogy mennyire van létjogosultsága azoknak a színházi produkcióknak, amiket a közönség nem ért.

Új vonulata a Katlannak, hogy több, aktualitásokra reflektáló beszélgetés zajlott: szociológusok beszélgettek a Vylyan-teraszon Baranyáról, a Hárságyi pince kisszínpadán a Kikötő szervezésében két alkalommal is beszélgetnek hozzáértők a sajtószabadság mai állapotáról. Van érdeklődés ezekre a beszélgetésekre, jó ötlet volt egy ilyen vonalat is behúzni a fesztiválba. Ne felejtsük el, hogy Erdős virág versei mennyire megmozgatták közönséget, újból azt tapasztaljuk, hogy a fesztiválozók nem restek gondolkodni közéleti témákról.

Mindeközben frissen kisült, forró kenyeret ebédelünk házi lekvárral, aztán megnézzük a Watta cirkuszt (nyomába sem érnek a tavalyi francia kortárs cirkusznak), megzenésített verseket hallgatunk (kArc: a szabadkai népszínház irodalmi kávéháza; itt azért lelkesedésünk nem osztatlan. Pl.: a Thomas Mann üdvözléséhez inkább ne nyúltak volna hozzá, Weöres Boldogsága meg miért lett szomorú?)

Hallgattunk Kistehenet, meg egy vidám nőt (Carmen Sita § The Ramadogs), akinek a zenéje annyira nem vágott oda, de nagyon jó bulit csinált. Nem tudok mit mondani a Mozart Requiemről a beremendi Megbékélés kápolna tövében. Sajnálhatja, aki nem volt ott. A folyamatosan érkező döbbenetes tömeg miatt mintegy 20 perces csúszással lehetett csak kezdeni. Képzeljék el azt a felütést, hogy elolvasva a kápolna keletkezésének körülményeit (a délszláv háborúból Beremendre menekültek nap mint nap felsétáltak erre a dombra, és úgy nézték a falvaikat, életüket feldúló pusztítást a határon túl), elnézünk mi is a most olyan békés távolba, elképzeljük az égő falvak látványát. Aztán besötétedik, csillagok milliói vesznek körül (esküszöm, olyan giccses volt, amilyen csak a valódi természet lehet: a csillagvizsgálóban látott kupola itt teljes terjedelmében körbevett, és még hullócsillagokat is rendeztek nekünk oda). Annak is mindig nagy ereje van, ha nagy tömeg csendben tud maradni. Itt csend volt: csak a zene szólt.