RSS

Sziluett

Felénél tart a Lajkó Félix maraton

Eddig nyolc teltházas koncert, több mint 4000 néző, óriási siker itthon és külföldön.

A szép az utcán hever …a pécsi Janus Pannonius utcában!

Négy évvel a Kulturális Főváros eseményei után a pécsi képzőművészek a köztereken mutatkoznak be. Újszerű, egyedi köztéri megjelenéseikkel a pécsi képzőművészek 30 éves hagyományát ...

A Szigetet is el…

Ez már nem az. Mármint a Sziget. Nem a Diák, nem a Pepsi, nem a Kell egy hét együttlét. A szlogenben még ott a freedom, ...

„az egyik kézben pohár, a másikban okostelefon”

A Pécsi Tudományegyetemen 2013 márciusában átfogó kutatási projekt indult a Z-generáció néven ismert korcsoport életstílusának, fogyasztási és médiahasználati szokásainak vizsgálatára.

Ördögkatlan 2014.

Asztalkára tett rózsavirág mögül figyeled az elterülő tájat. Gyönyörű kép, unalmas kompozíció – mint egy tehetséges festő első próbálkozása. Az menti meg, hogy ez most ...

A Budapesti Iskola aktualitása

2014-02-25 12:30:05 Berta János

Az 1970-es évek elején a magyar film eltávolodott a korábbi stiláris megoldásaitól és témáitól, és a társadalomban zajló folyamatok elemzésére került a hangsúly. Ennek a folyamatnak az egyik következménye az évtized közepe felé megindult filmes irányzat, amelyben az alkotók a dokumentumfilm és a játékfilm eszközeit egyesítették, és a kétfajta elbeszéléstípus keveréséből egy sajátos filmműfaj, a dokumentarista játékfilm (vagy fikciós dokumentumfilm) jött létre. De mi lehet ezeknek a filmeknek, ennek a megoldásnak a mai kor számára szóló üzenete?

A külföldi kritikusok által a ‘70-es évek végén Budapesti Iskolának elkeresztelt irányzat 1974-ben, 40 éve lépett színre a magyar filmben. A ‘60-as évek végétől kezdve a filmesek figyelme az aktuális társadalmi kérdések konkrét, valósághű elemzésére terelődött. Ennek egyfelől oka a hazai szociológia akkoriban bekövetkezett térnyerése, amely nem csupán tudományos berkekben ért el eredményeket, hanem a szélesebb nyilvánosság előtt is megjelentek a kutatások eredményei. Ennek hatására 1969-ben született meg filmesek részéről a Szociológiai filmcsoportot! kiáltvány, amelyben a szociológia szemléletét felhasználva kívánták megújítani a filmkészítést, és a társadalmi problémákat mozgóképi eszközökkel elemezni.

Szép számmal készültek is filmek, amelyek a dokumentumfilm formáját és fenti célkitűzéseit kívánták megvalósítani, de az évtized közepére világossá vált, hogy míg a kérdések legkorszerűbb tárgyalását a dokumentumfilm eszközei biztosítják, addig a játékfilmekre még mindig nagyobb igény mutatkozik. Az alkotók (feltehetően kevésbé tudatosan) a két műfaj eszközeit, megoldásait közelíteni, keverni kezdték egymással, és a kísérlet eredménye lett a fikciós elemeket felhasználó dokumentumfilm, amelyben a film során előre kitalált cselekményt játszatnak el amatőr szereplőkkel, akik sok esetben saját magukat jelenítik meg a vásznon, és ezt egyfajta távolságtartó, dokumentarista eszközökkel dolgozó filmstílusban rögzítették, vagyis a kitalált történetet dokumentumszerű tartalommal és stílussal dúsították fel a hitelesség fokozásának érdekében. Egy másfajta filmkészítői módszer pedig arra fókuszált, hogy a szereplők saját életüket éljék a kamera előtt (bizonyos esetekben újrajátszatnak szituációkat a szereplőkkel), még inkább kifejezve a dokumentarizmus valószerűségét. (A két módszer különbségét jól megvilágítja, hogy a Budapesti Iskola alkotásait egyrészt szokás dokumentarista játékfilmnek nevezni - ez a fogalom illene az első megoldást követő filmekre; de szokás fikciós dokumentumfilmeknek is hívni - ez a névalkotás pedig a második módszer filmjeire alkalmazható inkább).

Családi tűzfészek | Forrás: origo.hu

Az első csoportba kitalált történetek eljátszását látjuk olyan szereplők által, akik saját életükben a kitalált karakterhez hasonló sorsokkal, személyiséggel rendelkeznek. Ide sorolható az irányzat nyitódarabja, az 1974-es Jutalomutazás. Dárday István és Szalai Györgyi filmjében egy kamasz fiú kap lehetőséget, hogy angliai utazáson vegyen részt, azonban szülei első ámulatukból felocsúdva nem engedik el. A film egyszerű történetvezetésének lényege, illetve a filmbeli szituációk egyszerűsége, mindennapisága egyfelől arra utal, hogy a módszer első kísérletében nem lehetett cizellált cselekménnyel dolgozni, másfelől az egyszerű történet lehetőséget ad arra, hogy a cselekményben a szereplők tipikus megnyilvánulásait, reakcióit figyelhessük meg: hogy úgy történjenek az elképzelt események amatőr újrajátszásai, ahogy valójában történhettek volna.

Ennek a megoldásnak két igazán tökéletes példája, ha úgy tetszik, mintadarabja készült az évtized második felében. Az egyik a Dárday István-Szalai Györgyi páros Filmregény című, négy és fél órás filmeposza, amelyben három lánytestvér elképzelt, de valószerű mindennapjait, küszködéseit, kudarcait követhetjük nyomon. A film szorgosan követi a testvérek élethelyzeteit, aminek egyfelől eredménye egy hiteles, őszinte, részletekbe menő kép, másfelől ez a technika okozza a forma kifáradását is: nézőként nehéz több órányi, kevésbé sűrített cselekményt figyelemmel kísérni, még akkor is, ha szinte saját magunkat láthatjuk viszont a vásznon. Tarr Béla Családi tűzfészek című filmje (amelyet a rendező nem sorol a Budapesti Iskola alkotásai közé, azonban mégis oda tartozónak vélhetjük stiláris és elbeszélésbeli sajátosságai végett) egy társadalmilag általános problémát jelenít meg: egy szűk lakásban, több generáció együttéléséből eredő folytonos konfliktusok, szembekerülések, családon belüli tragédiák szemtanúi lehetünk. Talán ez az a film, amelyben a legpontosabban érzékelhető a dokumentarista játékfilmek sajátossága. Egyrészt maga a probléma itt a legösszetettebb, másfelől a kitalált történet és cselekmény megjelenítése itt a legtermészetesebb, leghitelesebb - nem kis részben a szereplők teljesítményének köszönhetően. Az amatőr szereplőkkel fiktív szituációt eljátszató filmek csoportját zárja a Budapesti Iskola vezéregyéniségeinek tekinthető Dárday-Szalai páros 1984-es filmje, az Átváltozás, amelyben Tarr filmjéhez hasonlóan több generáció együttélése kevésbé társadalmi és programszerű konfliktusok közegét adja, mint inkább filozofikus, egzisztenciális kérdések és problémák tárgyalásának lehetőségét.

A Budapesti Iskola műfajához tartoznak azok a filmek is, amelyek szorosabban kötődtek a dokumentumfilm eszköztárához, és a szereplők saját életüket élik (vagy élik újra) a kamera jelenlétében, illetve a jelenlétének köszönhetően fikcionalizált szituációkban. A legismertebb az ezt a megoldást választó filmek közül Schiffer Pál Cséplő Gyuri és A pártfogolt című filmjei, illetve Ember Judit Fagyöngyök című alkotása. Schiffer filmjeiben a társadalom peremére szorult, perifériális helyzetben lévő egyének útkereséseit, lehetőségeit és bukásait tárgyalja olyan módszerrel, amelyben a szereplők korábban megtörtént szituációkat játszanak újra, vagy játszanak el hasonló szituációkat a kamera kedvéért. A Cséplő Gyuri egy cigányfiú fővárosi mindennapjait és reménytelenségét mutatja be, aki munka reményében érkezett Budapestre. A film végén ismét a zalai cigánytelepen találjuk, ahol azonban szintén nem találja helyét. A pártfogoltban Schiffer egy korábbi, 1970-es dokumentumfilmjének egyik gyerekszereplőjének sorsát követi. A film valójában annak lenyomata, miként termeli újra a társadalom szociális, kulturális és egzisztenciális értelemben a szegénységet, a kirekesztést. A főhős sorsából kiolvashatjuk, hogy a hátrányos környezetből származó gyerekek miként nem tudnak boldogulni - családjuk, a társadalom és saját hibáik miatt. Mindkét film újrajátszott, mégis dokumentumértékű felvételeiből nem csupán az egyes esetek sajátosságaira figyelhetünk fel, hanem tágabb társadalmi kontextusban is hiteles szituációként olvahatjuk őket.

Ember Judit filmje, a Fagyöngyök Schiffer filmjeitől némiképp eltérő képet mutat. Egyfelől, ha lehet, még inkább tűnik tiszta dokumentumfilmnek, hiszen kevésbé jellemző rá a szituációk újrajátszása, mint inkább valós idejű nyomon követése, másfelől sokkal inkább a személyes sorsokra, a hősök szubjektív drámáira figyelünk, mint általánosabb társadalmi kérdésekre, problémákra. A filmben egy házaspár mindennapjait, vágyait, félelmeit követhetjük nyomon. Nóra harmadik gyermekét várja. Anyjával, nagyanyjával sem felhőtlen a viszonya, miközben férjével, Jenővel vitatkoznak autón, lakáson, OTP-kölcsönön, és készülnek a harmadik gyermek érkezésére. A film nem a szituációk kitalálásával, és nem is azok újrajátszásával operál, hanem sokkal inkább a helyzetek előkészítésével, illetve a szereplőkhöz való közelférkőzéssel, a szereplők őszinteségével, már-már “lemeztelenítésével”.

A fenti néhány film mellett, amelyek a Budapesti Iskola csúcsfilmjeinek, legismertebb alkotásainak tekinthetők, a ‘80-as évek közepéig számos alkotás született, amely az iskola módszerét alkalmazta. (Erre 1980-tól külön stúdióban, a rövid életű, 1985-ben megszüntetett Társulás Stúdió keretein belül nyílt a filmeseknek lehetősége.) Azonban a ‘80-as évek közepére a fikciós és dokumentarista forma kereszteződéséből született alkotások elvesztették frissességüket, újdonságukat, és a szó szoros értelmében véve eltűntek a magyar filmből. Ugyanakkor hatásuk még sokáig felfedezhető: egyrészt nagy részben ezeknek a filmeknek köszönhető, hogy a hitelesség, a történet valódiságának hangsúlyozása egy játékfilmben a dokumentarista eszközök használatát idézi meg (vagyis a két forma ilyen szoros összefonódása szűnt csak meg, a dokumentumszerű filmbetétek továbbra is fontosak). Azzal, hogy a dokumentumfilmes stílus bekerül egy filmbe, a valószerűség érzete erősödik.

Közel 40 év távlatából úgy tűnhet, mintha a filmelbeszélésnek ez a formája elavult, unalmas filmeket eredményezne. Kétségtelen, hogy a kortárs vizuális kultúra sajátosságai felől tekintve ezek a filmek kevéssé tarthatnak számot elsöprő érdeklődésre, de két aspektust mindenképpen figyelembe kell venni a filmek kapcsán. Egyrészt ezek a filmek olyan alapvető viselkedésbeli, mentalitásbeli, kulturális sajátosságokra, megnyilvánulásokra és emberi reakciókra terelik a nézők figyelmét (nem kis részben a dokumentumforma előtérbe kerülésének köszönhetően), amely a filmek társadalomtörténeti értékét felbecsülhetetlenné teszi. Ezekből a filmekből nem egy elvont, politikai-művészeti állásfoglalás olvasható ki, hanem a kor magyar társadalmának legalapvetőbb sajátosságai (elég csak pl. a Cséplő Gyuriban az iskolázatlan, vidéki cigányfiú megpróbáltatásaira, vagy a Fagyöngyökben a kádári mindennapok egyik legerősebb társadalomtörténeti szimbóluma, az autó utáni vágyódás ábrázolására gondolnunk). Másfelől pedig a fikció dokumentumjellege, illetve a dokumentumérték fikcióval való dúsítása olyan filmformát eredményez, amely sokszor felborítja a néző megszokott befogadói, műértelmezői stratégiáit, és ezzel a filmek, illetve általánosabb értelemben véve a mozgóképek iránti óvatosságra inti a nézőt, amely kifejezetten jól hasznosítható képességgé válhat a kortárs médiafogyasztás során is.

Látnivalók:
Dárday István - Szalai Györgyi: Filmregény (1977) (megtekinthető NAVA pontokon).
Dárday István - Szalai Györgyi: Jutalomutazás (1974) (megtekinthető NAVA pontokon).
Schiffer Pál: A pártfogolt (1982) (megtekinthető NAVA pontokon).
Schiffer Pál: Cséplő Gyuri (1978) (megtekinthető NAVA pontokon).
Tarr Béla: Családi tűzfészek (1979)

Olvasnivalók:
Az Apertúra online filmelméleti és filmtörténeti folyóirat, 2013. tavaszi különszáma a Budapesti Iskoláról
Gelencsér Gábor: A Budapesti Iskola dokumentum-játékfilmjei. In. Filmtörténet online.
Gelencsér Gábor: A Budapesti Iskola. Fikciós dokumentumfilmek a hetvenes évek magyar filmművészetében. In. Iskolakultúra, 2001/10, 59-72.
Zalán Vince (szerk.): Budapesti Iskola. Magyar dokumentum-játékfilmek, 1973-1984.
 

*A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.