RSS

Sziluett

Felénél tart a Lajkó Félix maraton

Eddig nyolc teltházas koncert, több mint 4000 néző, óriási siker itthon és külföldön.

A szép az utcán hever …a pécsi Janus Pannonius utcában!

Négy évvel a Kulturális Főváros eseményei után a pécsi képzőművészek a köztereken mutatkoznak be. Újszerű, egyedi köztéri megjelenéseikkel a pécsi képzőművészek 30 éves hagyományát ...

A Szigetet is el…

Ez már nem az. Mármint a Sziget. Nem a Diák, nem a Pepsi, nem a Kell egy hét együttlét. A szlogenben még ott a freedom, ...

„az egyik kézben pohár, a másikban okostelefon”

A Pécsi Tudományegyetemen 2013 márciusában átfogó kutatási projekt indult a Z-generáció néven ismert korcsoport életstílusának, fogyasztási és médiahasználati szokásainak vizsgálatára.

Ördögkatlan 2014.

Asztalkára tett rózsavirág mögül figyeled az elterülő tájat. Gyönyörű kép, unalmas kompozíció – mint egy tehetséges festő első próbálkozása. Az menti meg, hogy ez most ...

A mozgókép ösztönös nagymestere

85 éve született Gaál István

2013-09-10 14:20:49 Berta János

Gaál István neve leginkább a Sodrásban című film kapcsán juthat eszünkbe, holott nem egyfilmes szerző. A filmkultúra már csak ilyen, sok szerzőt kell beemelni a kulturális emlékezetbe, így gyakran egy teljes életművet egy-egy alkotással helyettesítünk.

Mindazonáltal nem véletlen, hogy Gaál első nagyjátékfilmje reprezentálja a szerzői életművet, hiszen a szerző teljes munkásságára leginkább jellemző attribútumok már ebben a filmjében is központi helyet foglalnak el: a hagyomány, illetve a vele való számvetés; az egyén és közösség viszonya; a mozgóképes forma virtuóz ismerete; illetve az események és az emberek környezettel, tájjal való szimbiotikus viszonya mind a Sodrásban, mind a további alkotások meghatározó értelmezési tartománya lehet. Gaál István augusztus 25-én lenne 85 éves.

A Sodrásban 1963-as bemutatása előtt Gaál már rövidfilmjeiben megcsillantotta azokat a rá jellemző sajátosságokat, amelyek a magyar mozgókép mestereinek sorába emelték. Diplomamunkája (Pályamunkások), illetve korai kisfilmjei (Oda-vissza, Etűd, Tisza - őszi vázlatok) egyrészt a filmnyelv ösztönösen briliáns használatáról tesznek tanúbizonyságot (nem véletlen, hogy a Pályamunkások példáján a mozgókép ritmusának, zeneiségének elemzése minden kezdő filmtanonc kötelező „feladata”), illetve azoknak a témáknak a vizuálisan virtuóz feldolgozásai, amelyek az életút keresztmetszetében állnak: a vasúti krampácsolók példáján a közösség kérdése (Pályamunkások); az ipari munkások megélhetési migrációja mentén szervezett életút és a modernizálódó környezet közti feszültség (Oda-vissza), illetve a Tisza menti táj és életforma lírai, olykor absztrakt feldolgozása (Tisza - őszi vázlatok) mind köthető azokhoz az alapvető értékekhez (tradíciók továbbélése a modern társadalmakban, az egyén felelőssége, a táj meghatározó, identikus szerepe, és mindezek mozgóképi megjelenítésének lehetőségei), amelyek Gaál legfontosabb kérdésfeltevéseinek tekinthetők.

Gaál István | forrás: filmkultura.hu

A ‘60-as évek magyar filmes tradíciójának egyik központi kérdése a múlttal, a hagyományokkal való számvetés, és az eltűnő félben lévő életformák és a modern társadalom biztosította lehetőségek közti feszültség. Ez Gaál István korai játékfilmjeinek központi problematikája is. A Sodrásban (1963) főhősei érettségi után álló fiatalok, akik közül egy nyári fürdőzés során egyikük a Tiszába fullad. A tragédia egyszerre hívja elő a közösség felrobbanását és a fiatalkor és felnőttkor határán lévők felelősségtudatának kérdését, illetve a hagyományos, paraszti világlátás és kultúra átalakulásának helyzetét. Az első film zajos sikerét ritkán sikerült Magyarországon felülírnia Gaálnak, holott későbbi alkotásai szintén filmtörténeti jelentőségűek. A ‘60-as évek két további alkotásával egyfajta trilógiát épít Gaál: a Zöldár (1965) az ‘50-es évek társadalmának és paraszti mobilitásának a (tév)útjait elemzi egy szegényparaszt fiú egyetemistává válásának a története mentén, a Keresztelő (1967) pedig két gyerekkori barát, Menyus és András konfliktusokkal terhelt visszaemlékezései mentén az általuk bejárt, a ‘40-es évektől kezdődő életpálya különbözősége, illetve a kétféle sikertelenség-élmény (Menyus elismert szobrász, de /művészeti/ elveit feladva a hatalom kiszolgálója; András vidéki tanárember, akinek nem sikerült az irodalmi áttörés, viszont hű maradt erkölcsi elveihez) traumája tárul a nézők elé. A három film a vidéki parasztság értelmiség felé mobilizálódása mentén, az ‘50-es, ‘60-as évek társadalomtörténete mentén, illetve a hagyományokkal való számvetés, a tradicionális közösségek és a modern életforma között húzódó feszültségek ábrázolása mentén tekinthető trilógiának.

A ‘70-es évek elején a Gaál-filmek tematikájukban elmozdulnak a társadalomtörténeti nézőponttól, és parabolikus szemléletet, illetve pszichologizáló perspektívát választanak. A Mészöly Miklós regényéből készült Magasiskola egy sajátos szabályrendszer mentén működő, elzárt solymásztelep paraboláján keresztül beszél tágabb értelemben a diktatúra természetéről, szűkebb értelemben pedig a ‘70-es évek Magyarországáról. Az 1972-ben készült Holt vidék pedig az elnéptelenedő falvak inspirációjára egy magányos parasztasszony őrületének és az egyedüllét okozta depressziónak halállal végződő, pszichologizáló és személyes története, amelyben a táj, a természeti környezet nem csupán háttér, hanem szerves mozgatórugója a cselekménynek, és amelyben Juli, a főhős elmagányosodásának lépcsőfokai szívfájdítóan szép filmnyelvi megoldásokkal jelennek meg. A ‘70-es évtized két szempontból jelent változást Gaál István pályáján: egyfelől lehetőségeinek és érdeklődésének köszönhetően némileg eltávolodik a nagyjátékfilmektől, és más műfajokban alkot – főként dokumentumfilmeket készít. Ugyanakkor (már a Magasiskola és a Holt vidék példáján is érezhető, hogy) eltávolodik a közéleti, a kortárs társadalommal való szoros kapcsolaton alapuló filmkészítéstől, és tágabb horizontban szemléli az ember sorsának, lehetőségeinek átalakulását, változását.

Gaál István - Sodrásban | forrás: retronom.hu

Ez a változás maradék három játékfilmjében is tetten érhető. A Legatoban (1978) egy fiúnak kell szembenézni apjának ellentmondásos politikai és szerelmi hévvel terhelt emlékével (ilyen értelemben ez a film akár tekinthető a ‘60-as évek filmjeinek szemléletbeli folytatásának), a Cserepek (1980) pedig egy magányos, az elidegenedettség modernista élményének okát kereső férfi pszichologizáló, nagyvárosi környezetben játszódó bolyongástörténete (és akár tekinthető a Holt vidék párfilmjének). Utolsó játékfilmje egyfajta zárványként is értelmezhető: az Orfeusz és Eurydiké (1985) Gaál egyetlen operafilmje, amely az egyén közösségbeli elmagányosodásának zenei és vizuális kifejezése.

Gaálnak a ‘70-es évektől kezdve, a ‘80-as évek közepétől pedig kizárólag dokumentumfilmek és tévéfilmek készítésére nyílik lehetősége. Azonban a sokszor alsóbbrendűnek tekintett műfajok iránt is végtelen tisztelettel, precizitással és alázattal fordul a rendező, és többek között ennek is köszönhető, hogy mesterművek születnek ebben az időszakban is. Az egész életművet tekintve egyfajta szimbolikus kiteljesedésként értelmezhetjük Gaál 2000-ben befejezett Bartók-filmjét, a Gyökereket. A háromrészes, televíziós bemutatásra készült dokumentumportré sajátos filmművészeti alkotásnak tekinthető. Bartók életútján és személyén keresztül a bartóki szellemiség, gondolat jelenik meg, elszakítva a filmet a hagyományos portréformától. Gaál személyes dokumentumok, levelezések és Bartók művei mentén rajzolja meg az életpályát, nélkülözve az értékelő, utólagos visszaemlékezést - így az lehet az érzésünk, hogy gyakran maga Bartók szól hozzánk. Ez a személyes pályakép a Gaálra oly jellemző asszociatív, egyszerre emocionális és intellektuális vizualitással párosul, amelyet erőteljes zeneiség jár át.

A 21. században a rendező leginkább saját maga szórakoztatására készít etűdszerű dokumentumfilmeket, illetve egy sajátos műfajban találja meg művészi kiteljesedését: a számára kedves nagyvárosokról forgat szubjektív portrékat, városfilmeket. A sort a még 1996-ban készült Római szonáta nyitja, amelyben tanulmányai egyik színhelyének, Rómának állít emléket (Gaál főiskolásként egy évig a Római Filmakadémia vendéghallgatója lehetett). A Rendhagyó párizsi leltár (2004) a Sodrásban világpremierjének városáról készült szubjektív városszimfónia, csakúgy, mint a Keralai mozaikok (2005), amelyben Gaál az indiai várost és tartományt (ahová többször meghívták filmrendezést oktatni) festi le.

Gaál István életműve talán tekinthető csonkának, talán tekinthető feledésbe merülőnek. Azonban tény, hogy Gaál István művészete, filmjei nem csupán a magyar filmtörténet vonatkozásában megkerülhetetlenek, hanem kultúr- és társadalomtörténeti jelentőségük is meghatározó. De mi az, ami Gaál Istvánt különlegessé, egyedivé teszi? Ha filmjeire mint műalkotásokra tekintünk, azon nyomban arra a sajátos vizualitásra, arra bonyolult képi szimbolikában tetten érhető kifejezésmódra gondolunk, amely megkülönbözteti Gaált másoktól. A képek ritmusa, az apró részletek varázsa, a képek másodlagos jelentésrétegei mind ennek az egyedi vizualitásnak a lenyomatai. Mindezek egyszerre ösztönös, zsigeri vizuális zsenialitásról árulkodnak, ugyanakkor a vizuális témák egymásba olvadása, tudatos fejlődése is megfigyelhető (nem véletlen, hogy Gaál több kisfilmjének vizualitása egyfajta előtanulmányként szolgál későbbi, nagyobb volumenű alkotásaihoz, mint pl. a Tisza - őszi vázlatok tekinthető a Sodrásban vizuális előtanulmányának, csakúgy, mint a Bartók Béla: Az éjszaka zenéje című 1970-es rövidfilmje a Holt vidék vagy a Gyökerek egyfajta megelőlegezésének). Ha Gaál filmjeire mint társadalomtörténeti lenyomatokra, forrásokra tekintünk, akkor azokat az életutakat, megoldásokat és társadalmi sajátosságokat felfedezhetjük, amely Gaál és kortársainak a mindennapjait is meghatározták: a paraszti életforma átalakulását, a diktatúra mindennapjait, illetve a múlttal való szembenézés határhelyzeteit.

Mindazonáltal nem érdemes többfelé szelni Gaál István filmjeit, életművét. Hiszen Gaál legnagyobb művészi eredménye, zsenialitása épp abban érhető tetten, hogy a filmek egyszerre szolgálhatnak esztétikai élvezet, társadalomtörténeti elemzés, kultúrtörténeti gondolatok és személyes kérdésfeltevések forrásául.

Olvasnivaló Gaál Istvánról:
Büki Mátyás: Bartók és Gaál - Gaál István: Gyökerek
Pintér Judit: A képírástudó magánya.
Vajda Judit: Gaál István-portré.
Zalán Vince (szerk.): Gaál István krónikája. Budapest, Osiris, 2000.

Válogatás Gaál István filmjeiből:
Pályamunkások (1957)
Tisza - őszi vázlatok (1963)
Oda-vissza (1962)
Sodrásban (1963)
Zöldár (1965)
Keresztelő (1967)
Bartók Béla: Az éjszaka zenéje (1970)
Magasiskola (1970) - megtekinthető Nava pontokon
Gyökerek I-II-III. (2000) - megtekinthető Nava pontokon

A kutatás a TÁMOP 4.2.4. A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.