Durica Katarina Szökés Egyiptomba című regényének borítója lányregényt ígér a populáris fajtából, de úgy tűnik, inkább csak a „komolyabb” témákat akarja vele eladni.
Az első oldalakon rögtön egy szakításba csöppenünk: házasságtörő szerelmének mond búcsút a felvidéki magyar lány, Karolina. Bánatot feledni Egyiptomba utazik: idegenvezető lesz; az ő szemszögéből és elbeszéléséből ismerjük meg az ott töltött időszak eseményeit. Karolina átlagos lány, aki női identitásának és jogainak kellő ismeretében éli életét. Szülőhelyéről lesajnálóan beszél, és folyton az ettől való távolságtartását, a tanulás, a külvilág felé való nyitottság fontosságát hangsúlyozza. Mindezt azonban leginkább idegenszavak használatával és figyelmének fókuszálásával igyekszik kifejezni. (pl.: „Pár hét után akklimatizálódtam, a testem elfogadta a mocskot, pisilés után már nem mostam kezet, minek is Egyiptomban utána mosakodni, inkább előtte kell, és azt alaposan.” 17.o.) Alakja így nagyon hasonlatos az olyan „értelmiségihez”, aki sznobizmusa révén igyekszik felsőbbrendűségét kifejezni, PC szólamokból áll össze hitvallása, és előzetes beállítódásaiból nem nagyon tud kilépni. „ Egy fehérbőrű tucatnő” (ahogy ezt egyébként egy egyiptomi fiú a regény vége felé szemére is veti), aki mint ilyen: eltúlzott reakcióiban egyben tükröt is tart, így karaktere karikatúrájaként is láthatjuk.
A regényben Karolina az abszolút főhős, és mindvégig az az érzésünk, mintha valamelyik ismerősünk blogját olvasnánk Egyiptomból, aki E/1-ben meséli el kalandjait. Mellette a Karolinához hasonlóan otthonról elmenekülő német lány Nina, vagy az utazás alatt megismert többi szereplő, a helyi Rafik vagy a lengyel archeológus Konrad is csak papírmasé mellékszereplők, akik mintha csak információs forrás, illetve tematizáló szerepeket töltenének be. Rajtuk keresztül és Karolina kommentárjain át látjuk az egyébként nem ismeretlen tényeket a férfiak és nők, helyiek és a „nyugati, gazdag” országokból érkezők furcsa adok-kapok viszonyát, a gazdagság és nyomor arcait: azaz a szex-turizmus Afrikára jellemző fajtáját, és a luxusszállodák és a (regényben elmesélt pár évvel ezelőtti) egyiptomi valóság világát. A Mubarak-rendszer híradókban látott viszonyaira látunk: iskolázatlan tömegekre, a robbantásokra, életekre a bazárban és a nyomornegyedekben, s főként a nyaralásra és kalandokra vágyó (nem túl attraktív, gazdag, idősebb) nők és a (fiatal és jóképű) helyi szeretők esetére. Melynek tudjuk, folytatása lehet a mindkettejük által óhajtott boldogító igen kimondása: egyiküknek a hivatalos papírok, másikuknak a (képzelt) szerelem révén.
Természetesen emellett felvillan a helyi férfi-női hierarchia is, melyek ismeretében a szabadelvű, fehér nő szinte természetes módon lesz a prostituált szinonímájává – az általánosítás szintjén. Ugyanakkor érdemes ideidézni a helyi idegenvezető, Rafik cinikus véleményét, mely a visszásságokra mutat rá „Nem értem, mi ez a nagy értetlenkedés a nyugatiak részéről, hiszen Európában is többnejűség van, csak nem úgy nevezik. A férfinak van egy felesége, két titkárnője, asszisztense, a gyereke ovis társának az anyukája, a kolléganője és még sokan mások. A férfiak ugyanolyanok a világ minden pontján, ugyanúgy az ösztöneikre hagyatkoznak, csak máshogy hívják” (102. o.). Rafik képviseli a regényben a „helyi erő” szerepét, alakján és az ő barátain át bepillantást kapunk a forrongó egyiptomiak világába – mindez persze a regény idejéhez képest jövőnek számító „arab tavasz” felől érdekes.
A német lakótárs, Nina alakján és a helyi búvároktatóhoz fűződő viszonyán keresztül a bántalmazott nők ellentmondásos, kettős kötésekkel teli vergődésére látunk, mely nyilván nem csak Egyiptomban történhet meg. A regényből természetesen nem maradhatott ki a szerelmi szál sem: Karolina és a lengyel archeológus – a különleges helyszín és körülmények ellenére kommerszre sikeredett – végül beteljesedett szerelme, melyek mellet intim részletek is helyet kaptak a regényben. Azonban ezeket a részeket olvasva az a benyomásunk támad, azért kerültek a regénybe, hogy a történetből kibomló témák olvashatóak legyenek, ebben a minőségükben azonban sajnos nem elég meggyőzőek. Mindezek ellenére azonban figyelemreméltó, a szerző hogy állít egymás mellé kulturális különbségekből fakadó problémákat, politikai eseményeket és egyéni sorsokat, melyeket aztán az európaiság szűrőjén ereszt át, hogy végül saját előítéleteinkhez és beállítódásainkhoz érkezzünk.
