Újpesten csoda történt. Tudtuk mi ezt már rég, hogy itt van a Föld szívcsakrája, Törőcsik stb., de most a rádió is bemondta. Erre viszont nem voltunk felkészülve, és ez a meglepettség kicsit árulkodó is lehetett volna, hogy teszem azt, nem is gondoltuk mi ezt végig, csak úgy járt a szánk, hogy jelenést kiáltunk, a kerületinek ez a dolga, akkor is, ha a nem kerületi ezt nem látja be, sőt akkor az csak annak újabb bizonyítéka, hogy a hely szelleme, klímája, a lakosság összetétele épp a világ e részén a legalkalmasabb az ilyesmire.
Ahogy más helyek meg burgonyatermesztésre, vagy hogy nyiss egy videótékát. Masszív, nem torlaszokat emelő, de korrekt hótakaró, végig a Váci úton, az Izzó körül, meg a Megyerin is, a stadionnál, és beljebb, utcákon át, még sokáig. Amikor pedig az Országos Meteorológai Intézet munkatársai kerek-perec megmondták, nem esett hó. Márpedig ők a szakértők, ha azt mondták, nem, akkor nem. De hát mi meg láttuk.
2012. december 21, világvége. Így már nem is olyan meglepő. Sőt így már egész természetes, nyugszik meg mindenki. Lehet, hogy ott belül, ahová a szem nem lát el, csak a remény vagy a félelem, ott mégis van valami létező. Szem-szájnak ingere, de csak a vakokat laktatja. Hisszük, de tudni akarjuk, mert tudjuk, hogy csak hisszük. A föld nyíljon meg alattunk, ha nem így van. A tíz körömmel ragaszkodásban nincs semmi banális, azt fel lehet vállalni, csak akkor ciki, ha az egész tétnélküli. Nem ragad, nem nyílik, nem nyel el, nem perzsel, nem nyom agyon, nem emészt fel, nem zúzza be a koponyacsontunkat arra merőlegesen mért csapással. Mert akkor meg mi végre. A gyereknek papíron még jó két hetet kellene a méhben töltenie, de az anyja azt mondja, elég nagy a mocorgás, ki tudja. Meg hogy képzeljem, virágot hozott az orchideája, az a szára, ami pedig már elszáradt. Ha mégis megszületik ma, mondom, akkor viszont nevezzük el Majának.
Ahelyett viszont, hogy az emberiség tisztességesen félné az világvégét, mindenre tudományos magyarázatot talál. Nem akarja az egyszerűbb utat, sose. Hogy amit látunk, az csak ipari hó. De nem úgy, hogy mesterségesen előállították és szétszórták itt brahiból az éjszaka, hogy reggel összeszarja magát mindenki az Aschner Lipót téri templom felé menet, akkor már oda gyorsan betérve, mert így akár az atya is szervezhette volna ezt az egészet, hogy a saját malmára hajtsa kicsit a hiszti vizét. De nem olyan ember az, meg mondta is vasárnap, hogy hagyjuk már a francba ezt az egész világvégét, keresztény emberek vagyunk, ne dőljünk be ilyen marhaságoknak. A mi hitünk ezt tudniillik nem teszi lehetővé. A rádióban kapcsolják Ausztráliát, ahol már elég régóta 21-e van, apokalipszisnek se híre, se hamva, pedig Sidney aztán tényleg a világ végén van. Amerikában viszont több államban rendeltek el iskolaszünetet, nem azért, mert aki otthon elbújik a pincében, az túlélheti a túlélhetetlent, inkább a túltévézett redneck szülők beszámíthatatlanságától tartva. Nem sokkal vagyunk Connecticut után. A mai földrajzóra végítélet miatt elmarad. Dél-Amerikát vették volna, vagy Kelet-Európát. Az ipari hó a definíció szerint jellemzően hőerőművek közelében keletkezhet, amennyiben a felszabaduló vízgőz a hideg légtérbe jut, illetve szó van itt bizonyos kondenzációs magvakról is, elég az hozzá, hogy vízgőz, plusz a mínuszok, részecskék (kristálylecsapódás!), tiszta hó. Nem igazi, tán még jobb is annál. (Lásd még: szilikonmell.) Elgondolkodom vezetés közben, miket írnék egy bakancslistára, bár talán azt inkább záros határidőn belül bekövetkező halál esetén szokás, nem pont apokalipszis esetén, de ha egyszer rákom meg nincs. Sidney-ben lassan besötétedik, mi az Árpád-hídnál gurulunk, ahol már nyoma sincs hónak. A kilenc órás hírek mennek, továbbra sem várható csapadék, a gyerek a Maja név hallattán még jobban mocorog. Hosszú a nap, ebből még bármi lehet.
HOZZÁSZÓLÁS EHHEZ:
